Közeledik a Kárpáti Igaz Szó centenáriuma, 2020. január 31-én lesz száz éve annak, hogy megjelent a legrégebbi kárpátaljai újság első száma, akkor még más néven, Munkás Újság címmel. Ebből az alkalomból sajátos visszaszámlálást indítottunk, még tavaly október 24-én, stílszerűen 100 nappal a jeles esemény előtt.
Hétről hétre valami érdekes, különleges olvasnivalóval rukkolunk elő, amihez páratlanul gazdag laptörténetünket hívjuk segítségül. A KISZó hallatlanul izgalmas, változásokkal teli évtizedekkel a háta mögött közelít a centenáriumához, s fontosnak tartjuk, hogy méltó módon tudjunk visszaemlékezni arra a 100 évre, ami e tekintélyes lap mögött áll. Az elmúlt hetekben mozaikszerűen felelevenítettük a múltat, 1945-től indulva, amikor Kárpáti Igaz Szó lett a Munkás Újságból, s eljutottunk egészen a mai időkig.
Harmadik hónapja tartó exkluzív sorozatunkat az elmúlt hetekben egykori és mai igazszósok visszaemlékezéseivel folytattuk. Legutóbb Kökényesi Zsuzsa mesélt. Most Kmetty Attila, aki 1974-ben érkezett. Több rovatnál is dolgozott, 2002-ben az Igaz Szótól vonult nyugdíjba. Íme az ő vallomása:
Százévesen is fiatalosan
Minden évforduló jeles eseménynek számít egy kollektíva életében. Kivált ha centenáriumról van szó. Márpedig a Kárpáti Igaz Szó karnyújtásnyira került hozzá, én pedig büszke vagyok arra, hogy e patinás, mindig is a helyi magyarság érdekeit védő, szem előtt tartó lap munkatársa lehettem hosszú időn keresztül. Ezért amikor felkért Magyar Tímea, egykori kedves kolléganőm, hogy osszak meg néhány gondolatot az olvasókkal arról, honnan, hogyan kerültem a laphoz, mit jelentett számomra odatartozni, milyen élményekre emlékszem vissza szívesen
az ott eltöltött közel három évtizedes pályafutásból, bevallom, az első reakcióm a büszkeség érzése volt.
Mert azon túlmenően, hogy jólesett az érdeklődés irányomba, lehetőséget nyújtott arra is, hogy ismételten hálát adhassak a sorsnak azért, hogy e rangos laphoz tartozhattam, szárnybontogatásomtól kezdve nyugdíjba vonulásomig.
Százból harminc esztendő ugyan kevésnek tűnik, de aki ennyi időt tölt el az újságnál, annak korántsem az. Mi több, rengeteg. Hiszen ez idő alatt sok minden történt velem, velünk, a lappal. Jó, kevésbé szívmelengető dolog stb., hiszen különböző időket éltünk meg, át, de meggyőződésem: a lap szerkesztői, újságírói, munkatársai mindig is elsődleges szempontnak tekintették, hogy tartalmas lapszámokat tegyenek le az olvasók asztalára, védjék az érdekeiket. Őszintén remélem, hogy a különböző munkaterületeken és beosztásokban ez szerény módon nekem is sikerült.
Ami pedig az eredeti kérdést illeti, a válasz dióhéjban a következő: az Ungvári 10. Számú Zalka Máté Középiskolát – 1959-ben – befejezvén, majd a hároméves sorköteles szibériai szolgálatomat letöltve az ungvári műszergyár dolgozójaként és közben az Ungvári Egyetem Magyar Filológiai Karának levelező tagjaként kerültem immár a Kárpáti Igaz Szóhoz 1974 májusában, nevezetesen – persze csak véletlen egybeesésként – a szovjet sajtó napján. Ami akkor nem annyira aktualitása, mint az új kollégáknak a szakmához való hozzáállása, mentalitása miatt vált számomra igencsak emlékezetessé, követésre méltóvá. Bátran állíthatom, hogy sorsdöntővé is.
Mert akkor éreztem meg először, hogy nekem itt van keresnivalóm, itt a helyem.
S az élet engem igazolt. Hála annak a sok-sok türelemnek, segítségnek, amit a tapasztaltabb, jó szándékú kollégáktól kaptam. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani nekik. Az ő érdemük is, hogy azzal a meggyőződéssel tehettem le 2002-ben a tollat és vonulhattam nyugdíjba, hogy ha lehetett, csak segíteni és jót akartam a hozzánk, személyesen hozzám fordulóknak.
Végezetül még annyi: Őszintén kívánom a lap valamennyi dolgozójának, hogy tovább öregbítsék a százévesen is fiatalos Kárpáti Igaz Szó jó hírnevét, erőt, egészséget és kitartást kívánok hozzá.
Kmetty Attila
Ui.: Az olvasóknak pedig azt kívánom, hogy tartsanak ki tovább is a lap mellett, szeressék az egyre változó és bővülő médiapiac közepette is.
