A Tiszapéterfalvai Ifjúsági Művészeti Iskola az elmúlt közel negyed században minden kétséget kizáróan a kárpátaljai zenei és művészeti nevelés egyik legkiválóbb bástyájának számított. Elég csak arra gondolnunk, hogy innen indult útjára a Pál-família, mely ma Magyarországon a népzenei képzés és hagyományőrzés legismertebbjei közé tartozik Pál István Szalonna pedig üstökösként robbant be a magyar zenei életbe. Az egykori igazgató, Biky Ottó ma Magyarország egyik legnívósabb zeneiskolájának a vezetője. Nemrégiben Homoki Gábor az oktatási intézmény képzőművészeti képzéséért felelős festményeiből tárlat nyílt Budapesten, és Engi Erika, a zeneiskola zongoratanárnője tavaly Bonis Bona díjat nyert. Ezek a tények egyértelműen bizonyítják, Tiszapéterfalván valami kiválóan működik a zenei és művészeti képzés terén.
A tanári kar elkötelezett munkája és a tehetséges tanítványok szorgalma azonban köztudottan kevés az üdvösséghez. Elengedhetetlen a megfelelő anyagi-technikai háttér – magyarán a minőségi hangszerpark -, ha eredményeket szeretnénk elérni. Az intézmény és a tiszaháti nebulók szerencséjére az Együtt Mindannyiunkért Alapítvány, valamint a magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériuma is felkarolta az iskolát. A nevezettek szervezésében tavaly márciusban nagyszabású jótékonysági koncert került lebonyolításra a Nemzeti Színházban, melynek bevételéből és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásából – a tiszapéterfalvai zenei képzést támogatandó –
egy Förster versenyzongora érkezett a Tiszahátra.
A nagyértékű hangszer átadó ünnepségére került sor.
Borszéki Molnár Dalma az Együtt Mindannyiunkért Alapítvány kuratóriumi elnöke ismertette az alapítvány tiszapéterfalvaiak érdekében kifejtett munkáját. Seres János a Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye tiszteletbeli esperese áldáskérő imáját követően felváltva szólaltatták meg a hangszert a tanintézmény növendékei, valamint a magyar diplomáciai testületek és a magyar kormány képviselői beszéltek a határon túli művészeti képzés nemzetmegtartó funkciójáról.
Bartók briliáns Rondójának interpretációját követően Rónaszékiné Keresztes Mónika, az Emberi Erőforrások Minisztériuma magyar zenei képzésért felelős miniszteri biztosa – aki maga is zenepedagógus – érkezett a zene, mint a nonverbális kommunikációs eszköz nemzeteken felülemelkedő mivoltáról. A miniszteri biztos kiemelte,
bár a magyar kormány és az azt támogató civil szervezetek munkája a hangszercsere-program terén kiemelt fontossággal bír, ám véleménye szerint nem szabad megfeledkezni a határon túli és inneni zenepedagógusok és tanítványaik munkájáról sem.
Ez a munka kell hogy nemzeti értékeink és magyarságunk, a nemzetközi élet porondján is érvényesüljön. Hogy a zene és azon belül a magyar és környező nemzetek népzenei kincse hidat verjen a Kárpát-medence nemzetei és nemzetiségei között.
Király András, a zeneiskola igazgatója kiemelte: nem csak egy versenyzongorával, hanem két harmonikával és egy cimbalommal is gazdagodott az intézmény,
amely hangszereket a Pál család jóvoltából vehették birtokba a nebulók. Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzul a zene fontosságát himnuszunk példájával illusztrálta, hiszen Kölcsey sorai csak az után tudtak igazán nemzetegyesítő erővé válni, hogy Erkel mintegy „hozzátette” zenei kiegészítését.
Vaszil Juhász, a nagyszőlősi járási ifjúsági sport és kulturális osztály vezetője azt fejtette ki, hogy a magyar nemzet és kormány támogatásának köszönhetően az ugocsai zenepedagógusoknak csak arról kell gondoskodniuk, hogy legyen kit oktatni. E téren pedig, az elmúlt évek tapasztalatai szerint, nincs probléma.
Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke szubjektív szempontok szerint, zeneszerető emberként értékelte a munkát, mely a Tiszaháton zajlik. Engi Csaba a Budapest-Budavár Rotari Club képviseletében az élmények talajában gyökeredző közös múlt fontosságát hangsúlyozta, majd Pál Lajos és neje, Jancsó Katalin vette át a szót. A Pál házaspár a tőlük távol sosem álló „viski humorral” emlékezett az elmúlt évekre, majd valamennyiünk Lajos bácsija is harmonikát ragadott. A Viskről elszármazott, ám Tiszapéterfalván rengeteget alkotó zenész-zenepedagógus nemcsak tréfásan emlékezett 25 esztendős tiszaháti múltjára, némi hezitálás után a billentyűk közzé csapott.
Matúz István
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
