Segítőkész, közvetlen és jóindulatú. Vezetői ambícióin felülkeredik a kollegialitás, igyekszik példamutatással elérni az együttműködést. Lépésről lépésre haladva valósította meg álmát, melyben családja folyamatosan a segítségére volt. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Kucik Erzsébet, a sislóci Erzsébet kávézó vezetője.
– Régóta a kereskedelem, a vendéglátás a fő foglalkozása.
– Már alig emlékszem a kezdetekre. Eleinte a saját udvarunkon értékesítettünk. Az ezredforduló környékén sikerült megvásárolni azt az ingatlant, amiben jelenleg is működik a vállalkozásunk. Fokozatosan haladtunk előre, hat év kellett ahhoz, hogy megnyissuk az új élelmiszerüzletet. Ezt később kibővítettük, így egy nagyobb helyiségben tudtuk fogadni a vásárlókat.
– Idővel terjeszkedtek.
– Így van. Szerettünk volna vendéglátással is foglalkozni, ezért amint lehetőségünk adódott rá, közvetlenül az üzlet mellett megnyitottuk a kávézót, az első emeleten pedig egy kisebb rendezvénytermet alakítottunk ki. Akkoriban még csak a földszinten volt mód táncolni az alkalmakon. Ezért 2013-ban hozzáépítettünk egy szárnyat.
– Nagy kitartást igényelt a megvalósítás.
– Önerőből, a családom támogatásával sikerült elérnem erre a szintre. A férjem mindenben segített, ötleteim megvalósításának terhe az ő vállát nyomta. Mindig előre megfontoltan költekeztem, nem kis anyagi és fizikai ráfordítással járt a folyamatos építkezés. Fontossági sorrendet állítottam fel, s a vállalkozás került az első helyre. Minden más csak ezután következhetett, például nem sokat utaztunk az életben. Azonban apránként haladtunk a kitűzött cél felé. A munka iránti szeretetet édesapámtól örököltem, sokan azt mondják rám, a munka rabja vagyok.
– Határozott vezető?
– Nem vagyok tipikus főnök. Véleményem szerint annak születni kell. Ugyanakkor az élet sok mindenre megtanít. Becsülettel végzem a munkámat, ezért ezt várom el az alkalmazottaktól is. Feleslegesen nem utasítgatom őket, ellenben ha valamit kérek, elvárom, hogy teljesítsék.
– Beválik ez a fajta hozzáállás?
– Úgy veszem észre, igen. Igyekszem kellemes feltételeket biztosítani a zavartalan munkavégzéshez.
– Milyen a jó kereskedő?
– Valószínűleg nem olyan, mint én. Jómagam egy gyufát sem tukmálnék rá a vevőre. Az pedig egyenesen elképzelhetetlen, hogy lejárt szavatosságú áru legyen a polcokon.
– Meséljen a családjáról.
– A férjemmel két fiúgyermeket neveltünk fel. Mindketten családot alapítottak, két-két unokával megajándékozva minket. Az idősebb fiam, András, Szürtében telepedett le. A fiatalabb, István maradt Sislócon. A menyeim – Katalin és Alexandra – segítőkészek, a rendezvények lebonyolításában bármikor számíthatok rájuk. Örül az anyai szív, hiszen szeretetben élnek, úgy nevelik a gyermekeket is. Ez számomra azt jelzi, jó példát mutattunk nekik.
– Hogyan telnek az unokás pillanatok?
– Az időhiány sajnos erre is hatással van. Az idősebb unokák Sislócra járnak iskolába, így gyakran találkozunk. Mindketten zongorázni tanulnak, nagyon ügyesek. A kisebbek gyakran átjönnek a boltba, olyankor festenek, rajzolnak, majd bemutatják az alkotásaikat.
– Van, aki örökölte a kereskedelem iránti vonzalmát?
– Úgy tűnik, igen. András fiam üzletet bérel Szürtében.
– Aggodalmas típus?
– Próbálom a pozitív oldalát nézni a dolgoknak, a jelenlegi helyzet azonban kicsit engem is megijeszt, pedig bátor ember vagyok, az elmúlt harminc év is ezt bizonyítja.
– Sok barátja van?
– Igen. Több volt, ám sokan külföldre költöztek, így sokukkal gyengült a kapcsolat. A rokonságon belül viszont szoros a kapcsolat. Szeretjük a társaságot, az ünnepek megülése elmaradhatatlan része az életünknek.
– Hobbi?
– A tortasütés. Már az általános iskola befejezése után kialakult bennem ez a vágy, ám akkor mégsem mertem belevágni a cukrászat elsajátításába. Hosszú évek teltek el, mire újra felelevenedett bennem a tortakészítés iránti szenvedély. Abban az időben már az élelmiszerüzlet és a kávézó is üzemelt, régi-új tervek teljesítését céloztam meg. Végül egy fiatalasszony tanított meg az alapokra, aztán később továbbfejlesztettem a tudásomat.
– Ez azt jelenti, hogy szeret „kreatívkodni”?
– Jobban szeretem, ha a megrendelők pontosan elmondják, esetleg fényképen megmutatják a kívánt édességet. A 21. század modern technikai lehetőségeinek köszönhetően ez már könnyen megoldható, az ötletek, elképzelések határa pedig a csillagos ég.
– A szakmája és a hobbija is türelmet követel.
– Így is állok mindkettőhöz. Sokan kérdezik, hogyan tudok annyit pepecselni egy-egy különlegesség elkészítésénél. Ilyenkor azt válaszolom, szeretni kell, amit csinálsz, így azt nem esik majd nehezedre elvégezni. Előfordult, hogy az üzleti teendők mellett egy hétvége alatt akár húsz tortát is elkészítettem.
– Jellemző önre a szakmai féltékenység?
– Egyáltalán nem. Sőt, különösen örülök, amikor szakmájukban sikeres fiatalokat, álmukat megvalósító környékbelieket látok.
– Feledékeny?
– A sok teendő miatt néha előfordul, hogy kimegy a fejemből a megbeszélt találkozó, megrendelés. A kellemetlenségek elkerülése érdekében igyekszem mindent feljegyezni.
– Mivel tölti a szabadidejét?
– Nem sok szabadidővel rendelkezem. Amikor nem tortát sütök, az üzletben sürgök-forgok. Egy kiadós beszélgetés a barátnőkkel azonban mindig jólesik. Igaz, a „boltban élés” miatt ezt is csak úgy tudjuk megoldani, ha én látogatok el hozzájuk.
– Milyen céljai vannak?
– Szeretnénk állandó szakácsokat alkalmazni, hogy biztosított legyen a vendégek folyamatos ellátása. Emellett a teraszt is jó lenne felújítani, megszépíteni.
– Ha egyet kívánhatna a Jóistentől, mi lenne az?
– Ilyenkor én csak a családomra tudok gondolni. Egészség, békesség, szeretet és hit legyen köztük.
Csuha Ivett
