A pászka ünnepi liturgia online vetítéssel zajlik majd

katolikus húsvét plébánia görög pászka

A katolikusok nem ajánlják a templomlátogatást.

A Húsvét ünnepe rengeteg ember számára elképzelhetetlen az istentisztelet, templomi szertartások, pászkaszentelés nélkül. Ilyenkor a hitüket rendszeresen gyakorlók mellett azok is elmennek Isten házába, akik egyébként ritkán járnak. Most viszont, a koronavírus terjedése miatt, senkinek sem tanácsolják ezt.

– Nem félelemből vezette be az egyház a korlátozásokat, hanem mert a szeretet jegyében cselekszünk, most ez a helyes – jegyezte meg a KISZó-nak Lucsok Péter Miklós, munkácsi római katolikus segédpüspök. – Bízunk Istenben, hogy megsegít minket. Mindennap közvetítünk online szentmisét, amelyen a híveket erősítjük, virtuális egységben lehetünk, elmondjuk, mit tegyenek, hogyan vészeljék át ezt az időszakot. A húsvétra való felkészülés is így zajlik. A pászka ünnepi liturgia is online vetítéssel zajlik majd.

– Mit tehetnek otthon a katolikusok?

– Az egyház már előkészített imákat a családok részére, amelyeket otthon gyakorolhatnak.

Útmutatást adunk abban is, hogy húsvét reggelén hogyan hintsék meg szentelt vízzel az ételt, és kérjék a Jóisten áldását. Érthető, hogy nem lesz arra lehetőség, hogy a hívek összegyűljenek a templomban. Az ünnep idejére még szigorúbb intézkedéseket rendeltek el.

– Mi lesz a gyónással?

– Van arra lehetőség, hogy aki egészséges, és még nincs veszélyeztetett korban, bejöjjön a templomba, s ott – a megfelelő óvintézkedéseket betartva – legalább másfél méter távolságból, maszkban – meggyónhat. Viszont határozottan arra kérünk mindenkit, hogy ezzel az alternatívával lehetőleg ne éljen, csak akkor, ha nagy szüksége van erre a személyes jelenlétre.

Arra biztatunk mindenkit, hogy gyakorolják a tökéletes bűnbánattartást, és bízzanak az Isten irgalmasságban.

Miután véget ér a karantén, és már mindenkinek lesz lehetősége a templomlátogatásra, akkor elvégzik a szentgyónást.

Simon Rita

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó