Már semmi nem lesz úgy, ahogy eddig volt
Az emberi életnél nincs fontosabb, egészségünk megóvása az elsődleges. Még ha közhelynek is tűnik ez a megállapítás, ennek igazságtartalma vitán felüli.
Ugyanakkor a tomboló koronavírus-járvány már rég nemcsak annak egészségügyi oldaláról szól. A védekezéssel összefüggő intézkedések hatalmas erejű KO-ütéssel érnek fel az országok gazdaságai számára: Ukrajnától Franciaországig, Olaszországtól Magyarországig. Vannak államok, melyek jobban viselik az eget rengető pofonokat, és akadnak, melyek térdre kényszerülnek. Félő, hogy az ukrán gazdaság az utóbbi csoport tagja lesz. Nem beszél butaságot a francia államfő, amikor azt mondja, nem szabad a karantén okán hozott intézkedésekkel teljesen ellehetetleníteni a gazdaság funkcionálását, mert előbb-utóbb nem lesz miből a medicinát sem finanszírozni.
Azok, akik szerint eltúlzottak a védekező intézkedések, sok egyéb mellett statisztikai számokkal is érvelnek. Ha megnézzük a számokat, valóban azt látni, sokkal többen halnak bele a hagyományos influenza szövődményeibe, mint ebbe az új szörnyűségbe, a közlekedési balesetek áldozatainak száma is többszöröse a Covid-19-nek, maláriában tízszer annyian vesztették életüket 2020 első negyedévében, a rákos megbetegedések és szívproblémák miatt elhunytakról nem is szólva. Még napjainkban is milliók szenvednek és pusztulnak bele az éhezésbe. Ezek a tragikus állapotok valamiért nem kényszerítették térdre a fél világot, a statisztikai kimutatások alapján sokkal, de sokkal ártalmatlanabb Covid-19 megtette.
Ugyan nem vagyok az összeesküvés-elméletek híve, de ebben az esetben a hatodik érzékem azt mondatja velem, valami pimaszul nagy átverésnek vagyunk az elszenvedői, de az igazságot aligha tudjuk meg bármikor is…
A híradások ma még jobbára a koronavírus megállíthatatlannak tűnő terjedéséről szólnak, arról, hogy hányan és hol betegedtek meg. Ám hamarosan más egyebek is a hírek középpontjába kerülhetnek. Szintén nem szívderítő témák. Már most érzékelni, megszaporodóban vannak az egyelőre csak kisebb bűncselekmények, de tartok tőle, lesz ez még rosszabb is. Emberek tömegei maradnak munka, és ergo, pénz nélkül. Ukrajnában nem olyanok a viszonyok, hogy az embereknek több hónapos vésztartalékuk lenne, sokan, nagyon sokan, hónapról hónapra, de még inkább hétről hétre, vagy napról napra éltek, pontosabban tengődtek, mert életnek az ilyen nehezen nevezhető. Tudjuk, az emberi vad ösztön sok mindenre rábírja az embert, ha ez még sokáig így marad, mindennaposak lehetnek a betörések, rablások, fosztogatások, hogy a legrosszabbat le se írjam…
Minden ország másként reagál a járvány okozta kihívásokra. Kínában egy hét, Magyarországon egy hónap alatt építenek mobilkórházat, Ukrajnában ehelyett, konkrétan Dnipro városában tömegesen ássák a sírokat a helyi temetőben. Ez nem vicc…
Azt is a saját polgárainak cinikus megaláztatásának tartom az állam részéről, hogy miközben mindent bezártak, a zálogházak kinyithatnak, hogy az embereknek legyen hova elvinniük az utolsó mozdítható értékeiket is otthonról…
Az sem a legnormálisabb, hogy miközben az országban 4 ezer hrivnya alatt van a nettó minimálbér, 17 ezertől 34 ezer hrivnyáig terjedő büntetést rónak ki a karanténsértőkre…
Persze feltehetjük a kérdést: mikor működött itt valami normálisan? Abban az országban ahol élünk, talán a szomszédos országokénál is nehezebb jövő vár. Az állástalanok számának drasztikus növekedésével kell szembenéznünk, és akkor még nem szóltunk azokról a több százezrekről, akik eddig külföldön próbáltak boldogulni, de a gyárleállások és megszorítások miatt tömegesen kénytelenek hazakullogni. A Lengyelországban dolgozó ukrán vendégmunkások egyharmada maradhat munka nélkül, de más országokban is hasonló a helyzet. Mit kezd velük az állam? Eddig a hazaküldött pénzükkel ők tartották életben a honi gazdaságot. Csak tavaly 10 milliárd dollárnál is többet juttattak haza, amivel a legnagyobb hitelezői voltak országuknak. Most róluk kéne gondoskodnia állam bácsinak. A válaszokat mindannyian sejtjük…
Lássuk be, mondjuk ki, akármennyire nehéz is, és még próbáljuk tagadni: soha (de egy jó ideig legalábbis biztosan) nem lesz már olyan, mint eddig volt! A félelem ott munkál majd a tudatalattinkban, nehéz most elképzelni több tízezer önfeledt szurkolóval megtöltött stadionokat, hatalmas koncerteket, helyette a gyanakvás lehet úrrá rajtunk. Emberek millióinak töri derékba sorsát ez az alattomos, láthatatlan, nem csupán testi, de elmegyilkos vírus. Idő kell majd a talpra álláshoz, az újbóli kiegyenesedéshez. S hogy meddig kell még tűrnünk ezt az életidegen helyzetet és viselkedést – ma még senki nem tud erre választ adni. Az is lehet, hogy a gazdasági kényszer felülírja az egészségügyi észszerűséget. Kíváncsian figyelem például az egész kontinenssel szembe menő svéd receptet, ahol a nyájimmunitás mellett döntöttek. Ennek lényege, hogy hagyják, fertőződjék meg a lakosság több, mint fele, és akkor magától kialakul a kollektív védekezőképesség, mert másfél évet várni csak a vakcina kifejlesztésére, arra nincs idő, sem lehetőség. Svédországban, vagy akár Fehéroroszországban nem állt le az élet, nem zuhant a mélybe a gazdaság. Egyelőre a skandináv és a posztszovjet országban sem rosszabb a statisztika, mint ott, ahol vasszigorral védekeznek a betegség terjedése ellen. Sokan emberkísérlettel vádolják ezért a svéd hatóságokat. Csak a vírus távoztával derül ki: melyik volt a helyesebb magatartás…?
Addig is rendezkedjünk be a túlélés taktikájára. Felszabaduló időnket próbáljuk meg legalább értelmes dolgokra fordítani, elsősorban szeretteink jobb megbecsülésére. Most mindenkinek jut ideje bőven átértékelni az életét, a prioritásokat, céljait, vágyait. Talán majd jobban tudunk értékelni egy őszintén kimondott szót, az élet eddig pofonegyszerűnek ható dolgait, amelyekről most kiderült, hogy mégsem azok!
Két dolog adjon erőt ezekben a nehéz időkben, hogy szüleink, nagyapáink, dédanyáink is túléltek annyi meg annyi sorsfordító megpróbáltatást. Most rajtunk a sor. Ha nekik sikerült, nekünk is fog. És ne feledjük: ami nem öl meg, az megerősít!
