Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője szerint a fejlődő országok sínylik meg leginkább a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságot – írja az epravda.net.ua.
Az IMF ügyvezető igazgatója hozzátette, az 1 trilliárd dolláros hitelkerettel rendelkező alap már 21 országnak nyújtott segítséget.
Kristalina Georgieva véleménye szerint a világjárvány által leginkább sújtott államok gazdasági szempontból nem feltétlenül vannak a legrosszabb helyzetben. Kifejtette, jobban aggódik a fejlődő országokért, hiszen azokból nagyjából 100 milliárd dollár értékű tőke vándorolt el a bizonytalan gazdasági kilátások miatt. Az IMF-vezető elmondta: azt szeretnék, ha ez a folyamat megfordulna.
Georgieva a legfontosabb feladatoknak az egészségügyi rendszerek rendbetételét, valamint a tömeges csődök megakadályozását nevezte. Hozzátette, ez azonban nem járhat együtt a protekcionizmus erősödésével.