Sokszor panaszkodunk arra, hogy Kárpátalján nem lehet mihez kezdeni, a lakosság sem vevő az új dolgokra, az itteni emberek – elnézést – elmaradottak, és még sorolhatnám, egyesek milyen jelzőket használnak a szülőföldünkkel kapcsolatban. Bizonyára nem légből kapottak ezek a vélemények, de tény, hogy nem csak erről van szó.
Itt is ugyanolyan emberek, sőt még lehet európaibb és rátermettebb, furfangosabb észjárásúak élnek, mint máshol. Most a karantén idején derült ki, mennyi mindenre lenne még szükség, a jól működő online platformoktól, webshopoktól kezdve a futárszolgálaton és bébiszitterkedésen át a lelki tanácsadásig. Ezt kell kihasználni! Ahhoz, hogy a felnövekvő generáció tagjai – akiket a szülei még nem vittek el innen – itt maradjanak, és lehetőséget lássanak a vidékben, nekünk kell megmutatnunk most, hogy mit lehet itt létrehozni. A lelkes huszonéveseknek, a szívós harmincasoknak és a tapasztalt negyveneseknek ideje jött most el.
Akinek teremtő ereje van, nem pazarolhatja el!
Más tőke is kell. Tudom. Bárcsak a külföldre távozottak visszajönnének, és itt kamatoztatnák a tapasztalataikat, a kint megszerzett pénzből jövedelmező vállalkozást indítanának. Ám ehhez nem csak éjt nappallá téve kellene robotolni egy gyárban, hanem beleszippantani az ottani levegőbe, ellesni a technikákat és tudatosan gyűjteni, tervezni.
Annyi mindenre van itt igény, elégítsük hát ki azokat. Ha nem mi, megteszik mások. És ők fogják átvenni az irányítást a szülőföldünk felett. Beállunk a sorba, vagy inkább a sor elejére megyünk?
Nem mindenki született vezetőnek, és nem is kell mindenkinek világmegváltó terveket szőnie. Viszont mindenki hozzá tud valamit adni ahhoz, ami a megmaradásunkhoz szükséges. Talán most, a nemzeti összetartozás évében, még gyakrabban emlegetjük, és még nagyobb hangsúlyt fektetünk az összefogásra. Felfűtött hangulatban képesek vagyunk egymás nyakába borulni, és úgy maradni. Együtt minden könnyebb. Mindenkinek van valakije, akire számíthat. Az a legjobb, ha ez a valaki itt van, és itt is marad mellettünk. A közösség, a csapat – erő. Már csak hit kell hozzá, hogy meg merjük mozdítani vele azt a hegyet. Vagy legalább megbökni az ujjunkkal, aztán jönnek a többiek, és tolják velünk együtt.
Összetartozunk. Úgy, mint egy óriási puzzle darabkái. Minden darabnak megvan a helye. Mi Kárpátaljára illünk. Így teljes a kép.
