Hogyan indult újra a tömegközlekedés Kárpátalján? (videó)

vonat kárpátalja munkács karantén kiszó

Június 1-jén, a karantén-korlátozások enyhítésének második szakaszába lépve, újraindult a helyi, a városközi és regionális tömegközlekedés. Az erről szóló határozatot Olekszij Petrov, Kárpátalja kormányzója írta alá május 29-én.

A Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás sajtószolgálata szerint az első nap 356 helyi, 207 városközi és 30 regionális autóbuszjárat indult. Emellett két – a Hajasd (Voloszjanka)–Ungvár és a Volóc–Ungvár útvonalon közlekedő – vonat is szállít utasokat.

A 29-es számú Kijev–Ungvár szerelvény június 4-én indul a fővárosból, visszafelé másnap, június 5-én vette az irányt. (Lásd az alábbi videón)

A mukachevo.net kérdésére Viktor Mitrovka munkácsi buszsofőr arról számolt be, hogy az állomásokon és megállóhelyeken folyamatos a járművek fertőtlenítése, a belső térben pedig biztosított a kézfertőtlenítési lehetőség. Hozzátette, az autóbuszokra az utasok kizárólag maszkban szállhatnak fel. Amennyiben az nem áll rendelkezésükre, az állomás épületében hozzájuthatnak.
Hanna Szlivka, a munkácsi autóbuszállomás vezetője elmondta, az utasforgalom lényegesen alacsonyabb a vesztegzár előtti időszakhoz képest.

A nyár első napján Ungváron is visszaállt a tömegközlekedés. A megyeszékhelyen működő ungvári közlekedési vállalat képviselője lapunknak nyilatkozva közölte, a technogén-ökobiztonsági és rendkívüli helyzetekkel foglalkozó bizottság március 20-ai határozata alapján eddig kizárólag speciális járatok közlekedtek. Ez a mostani enyhítéssel érvényét vesztette. Az autóbuszokon kötelező a maszkviselés, illetve az utasok maximális létszáma megegyezik az autóbusz ülőhelyeinek számával.

A menetjegy ára ezeken a járatokon változatlanul 7 hrivnya marad.

Az Ungvári Városi Tanács közölte, a vesztegzár végéig a nyugdíjasok számára fizetett lesz a szolgáltatás. Az utazási kedvezmény továbbra is érvényes a harci cselekmények résztvevői, illetve az I. és II. csoportba tartozó fogyatékkal élők számára.

Arról, hogy a két és fél hónapos forgalomleállítás után hogyan érkezett meg az első vonat Kárpátaljára, videót is készítettek Munkácson, amit a legnagyobb közösségi oldalon tettek közzé:

Перший потяг в Закарпатті після карантину

Перший потяг в Закарпатті після карантину (2020)!Туристичний сезон і життя стартували :)Оберіть для відпочинку Закарпаття!)))

Közzétette: Екскурсії з Максом Адаменко – 2020. június 4., csütörtök

 

Cs. I.

Forrás:
KISZó/Fotó:Facebook/exmukachevo

Post Author: KISZó