Ehhez mindössze egy utasbiztosítással kell rendelkezni, amely megbetegedés bekövetkezése esetén fedezi a koronavírus gyógyításának költségeit, a hatósági és a megelőző jellegű karanténnal kapcsolatos költségeket – tájékoztatta a kiszo.net-et Olena Tracsuk, a Csapi Határőregység sajtószóvivője.
Az Állami Határőrszolgálat hétfőn közösségi oldalán arról adott tájékoztatást, hogy június 15-től Ukrajna megnyitja a határait a külföldi állampolgárok előtt. A közlemény szerint a kormány döntése értelmében lehetővé teszik a külföldi állampolgárok Ukrajnába történő 14 napos karanténmentes beutazását, azokból az országokból, ahol ellenőrzés alatt tudták tartani a koronavírus-járványt. Az Egészségügyi Minisztérium délután nyilvánosságra hozta azon országok listáját, amelyek az úgynevezett zöld zónába esnek, vagyis az aktív koronavírus-fertőzöttek száma 100 ezer lakosra vetítve 40 fő alatt van. Ezek közé az országok közé tartozik többek között Magyarország is, itt a lista szerint 100 ezer lakosra 10,6 beteg jut. A vörös zónás országok állampolgárai – ahol 100 ezer lakosra 40-nél több fertőzött esik – csak úgy utazhatnak be, hogy beleegyeznek abba, hogy 14 napos hatósági karanténba kerülnek, valamint annak betartásának ellenőrzéséhez szükséges telefonos alkalmazás letöltésébe.
https://www.facebook.com/DPSUkraine/posts/1627810687370673
A hírrel kapcsolatban megkerestük Olena Tracsukot, a Csapi Határőregység sajtószóvivőjét, aki arról tájékoztatta portálunkat, hogy miután az Egészségügyi Minisztérium nyilvánosságra hozta az úgynevezett piros és zöld zónás országok listáját, beengedik Ukrajnába azokat a magyar állampolgárokat, akik rendelkeznek a kormányrendeletben előírt utasbiztosítással, amelyet Magyarországon kötöttek. A szóvivő kiemelte ebben feltétlenül szerepelnie kell, annak, hogy megbetegedés bekövetkezése esetén a biztosítás fedezi a koronavírus gyógyításának költségeit, a hatósági és a megelőző jellegű karanténnal kapcsolatos költségeket.
„A biztosítást beutazásnál kell bemutatni a határátkelőn” – hangsúlyozta Olena Tracsuk.
Utazás előtt nem árt tudni, hogy Ukrajnából Magyarországra történő belépéskor a határon változatlanul 14 nap karantén letöltésére kötelezik a magyar állampolgárokat!
Az ukrán Egészségügyi Minisztérium által nyilvánosságra hozott országlista:
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.