Ha nyár, akkor a Barangoló rovatvezetője egyre-másra kapja a híradásokat vidékünk két-, négy-, hat-, illetve nyolclábú lakóinak előfordulásáról. A kérdés pedig legtöbbször ez: „..hát ez meg mi a szösz?”
Ilyen eset történt a napokban is, mikor az egyik ugocsai szőlőben hatalmas „kígyót” csapott agyon az egyik hüllőiszonyos olvasónk, aki rettegve kérdezte, hogy a több mint 2 méter hosszú és lapátnyél vastag jószág vajon mi a fene.
Nos, a fényképet látva azonnal megszületett a válasz, miszerint egy szépen fejlett haragos sikló esett a kígyófóbia áldozatául.
Elismerem, jókora mérete és agresszív viselkedése – nem véletlenül kapta a „haragos” jelzőt – nem túl bizalomgerjesztő, de akkor sem kell agyoncsapni, hiszen egyrészt
az Ukrán Vörös Könyvben szereplő, védett fajról van szó, másrészt kiváló rágcsálópusztító.
A szomszédos Magyarországon például 500 000 (félmillió!) forint az eszmei értéke, vagyis ilyen összegű bírságra számíthat a „kígyóvadász”. Iszonyodás helyett tehát inkább kerüljük ki ezt a hüllőt, mert nem mérges ugyan, de lécesfogaival fájó és könnyen elfertőződő sebet ejthet kezünkön. Terráriumlakó sem lesz belőle, mert agresszív természete miatt nem tűri a bezártságot, a sokktól nagy valószínűséggel elpusztul. Szóval attól, hogy erdeink valamelyik lakója még nem éppen szépségdíjas és ráadásul „nehéz természetű” is, még ne akarjuk mindenáron likvidálni.
-nyomkereső-
