Lassan unikumnak számít, ha egy huszonéves úgy dönt, szülőföldjén marad, itt tanul és dolgozik, itt képzeli el a jövőjét. A bátyúi Kajla Brigitta e fiatalok közé tartozik, immár három éve a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének irodavezetőjeként tevékenykedik.
– Bátyúban születtem, nevelkedtem, ott jártam iskolába, majd a középiskola befejezése után felvételt nyertem a Munkácsi Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola könyvelői szakára. Tulajdonképpen sosem akartam könyvelő lenni, mivel a nagymamám ebben a szakmában dolgozott egész életében, és már kisgyermek koromban riasztott az a rengeteg papírmunka. Végül mégis ezt tanultam, bár magyar nyelvű iskola után nem volt egyszerű ukrán közegben folytatni, ám jó, segítőkész tanáraimnak hála, az első félévet követően megszoktam ottani légkört. Egy év elteltével, 2012-ben párhuzamosan megkezdtem egy képzést a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, a Nyíregyházi Egyetem gazdálkodási és menedzsment kihelyezett szakon. A koledzs után két évig még a Lembergi Kereskedelmi Egyetemen tanultam, azt 2016-ban fejeztem be.
– Dolgoztál is könyvelőként?
– Igen, a Beregszászi Hoch Bereg Varroda könyvelője mellett segédkeztem egy évig adminisztrátori munkakörben, tehát nem volt hosszú életű a könyvelői pályafutásom. 2017 áprilisától álltam munkába a nagycsaládosok egyesületénél.
– Eléggé távol áll egymástól a két munkakör. Hogy kerültél az egyesülethez?
– Amíg a Hoch Beregben dolgoztam, több munkatárs is felmondott, kevés volt a munkaerő, ezért számos alkalommal megkértek, hogy segítsek be itt, segítsek be ott, végül soknak bizonyult a feladat, ugyanannyi bérért. Anyukám fedezte fel a Facebookon a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének álláshirdetését, ő hívta fel a figyelmemet a lehetőségre. Jelentkeztem, az állásinterjúra még a korábbi munkahelyemről mentem át ebédidőben. Kicsit meg voltam ijedve, amikor megérkeztem, ugyanis 13-an pályáztak egy munkahelyre. Sok feltétel is volt, többek mellett a keresztény értékrend, jó kommunikációs készség, önálló munkavégzés – én szinte mindegyiknek megfeleltem. Az interjú tehát nagyon jól sikerült, mondták, hogy később értesítenek. Kellemes meglepetésként ért, amikor két óra elteltével már értesítettek is, hogy én vagyok a szerencsés kiválasztott. Mondtam, hogy a kéthetes felmondási időt le kell töltenem, így két hét múltán helyet foglaltam irodavezetőként a nagycsaládos egyesületnél, ahol kéthetes betanulási idővel kezdtem.
– Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre?
– Abból a szempontból, hogy addig például nem szerveztem programokat, nem konferáltam, nehéz volt. Az emberekkel való kommunikáció viszont nem okozott gondot, a gyerekek hamar megszerettek, és én is őket. Gyorsan belerázódtam, rájöttem, mit hogy kell elvégezni. Azóta rengeteg új dolgot tanultam, ide tartoznak a szervezések, pályázatírások. Az első nagy rendezvény az anyák-napi ünnepség volt, ott konferálnom kellett, borzasztóan zavarban voltam. Most már persze mosolygok ezen, viszont jó visszaemlékezni rá.
– Olyan van, amire nem szívesen emlékszel vissza?
– Nem azt mondanám, hogy nem szívesen emlékszem vissza, inkább azt, hogy voltak nehéz, fárasztó napok. Egy-egy, több száz fős programot nem egyszerű megszervezni, koordinálni. Ide tartozik az év eleji nagycsaládos nap, a nyári gyereknap, az októberi nagycsaládos hétvége. Hamar bele lehet gabalyodni a sok teendőbe, mert párhuzamosan különböző programok futnak, az időpontokat tartani kell, közben ki kell menni a határra a fellépőkért stb. Az a lényeg, hogy ebből semmit ne lásson a külső szemlélő, a vendég, én pedig ezt nagyon jól megtanultam kezelni. Viszont egy-egy ilyen rendezvény után mindig jólesik a pihenés.
– Most már három éve szinte csak nagycsaládosok vesznek körül. Te szeretnél nagycsaládot?
– Érdekes, ez a kérdés a felvételi interjún is elhangzott. Mondtam, hogy nálunk a családban senki sem nagycsaládos, nekem egy öcsém van, és én sem tervezek nagycsaládot, pláne az itteni körülmények között. De ezt majd a Jó Isten eldönti. Az viszont biztos, hogy az első perctől sok szeretetet kapok mind a szülőktől, mind a gyermekektől, én pedig igyekszem azt viszonozni.
– Köztudott, hogy a KMNE évente rengeteg programot szervez Kárpátalja-szerte. A karantén és a kialakult helyzet miatt idén nyáron mire számíthatnak a tagcsaládok?
– Az elmúlt hónapokra tervezett rendezvények nagy részét csúsztatjuk nyárra, őszre, az akkorra tervezett programok mellé. Tehát ha minden jól megy, és nem jön közbe semmi, eléggé zsúfolt fél évnek nézünk elébe. Természetesen nem tervezünk 500-600 fős rendezvényeket, mint korábban, de kisebb kirándulásokat mindenképp. Augusztus végén lesz a nyárbúcsúztatónk, reméljük sikerül megtartani.
– Tehát továbbra is számíthatnak rád a nagycsaládosok, a KMNE vezetősége, a munkatársak…
– Nem tervezem azt, hogy elhagyjam a szülőföldemet, a munkámat, a barátaimat. Én szeretek itt élni, szeretem a munkámat, mert szívügyemnek tartom a programok szervezését, a családokkal való kapcsolattartást. Ha pedig van egy kis szabadidőm, azt csakis a családommal töltöm, a szüleimmel és a testvéremmel nagyokat túrázunk, a Kárpátokban kirándulunk. Semmiért nem adnám fel Kárpátalját. Egyszer, egy nyári szünetben két hónapig dolgoztam Csehországban, nem volt nehéz munkám, mégis minden este sírtam, és alig vártam, hogy végre hazajöjjek, és újra a szeretteimmel lehessek.
Hegedűs Csilla
