Július 10-től nyit a kaszonyi termálfürdő és vízipark

Mint minden más létesítmény, Kárpátalja legnagyobb termálvizes üdülőhelye is beszüntette működését a karantén idején. A Kaszony aquapark július 10-től azonban újra beindul, az idei szezon újítása a hullámmedence, írja a pmg.ua hírportál.

A mezőkaszonyi termálfüldő és vízipark-komplexum 10 csúszdával várja a látogatókat, külön gyermekrész is található a területen. Az üzemeltetők számos ajánlattal próbálják becsalogatni a vendégeket, többek között azt is kiemelik, hogy az árak változatlanok maradtak.

Gyerekeknek, 150 centiméter magasságig, ingyenes, a felnőttek számára 3 óra 450 hrivnyába kerül, míg a napidíj 900 hrivnya.

A komplexum megnyitásáról szóló felhívásban azt is közlik, hogy az aquapark egész területén be kell tartani a 1,5 méteres távolságot.

Minden két órában fertőtlenítik a közös helyiségeket. A helyiség munkatársait tesztelik koronavírusra, illetve mindennap ellenőrzik a testhőmérsékletüket, kötelezik őket a szájmaszk és kesztyű használatára.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó