Mint köztudott, a horgászoknak is van világnapjuk, melyet június 27-én ünnepelnek. A halfogók eme jeles ünnepét pedig világszerte versenyekkel teszik emlékezetessé. Ennek okán illő volt hát valamit a Tiszahát halkergetőinek is „villantani”. Valami hasonló járhatott talán Tóth Bálint, tiszapéterfalvai polgármester fejében is, amikor az elmúlt hét során lezajlott tanácsülésen felvetette: a Tisza Vadász és Horgásztáraság valamennyi tagja, valamint az érdeklődők számára horgászverseny rendeztessék a Tiszapéterfalvai Tájmúzeum melletti tavon. Aki tudja, annak nem újság, aki meg nem, az nem árt, ha tájékozódik, a helyszínről. Az egykor szebb napokat látott terület valaha ugyanis amolyan illegális szemétlerakóként funkcionált. 8 esztendeje aztán történt valami, minek eredményeképpen közösségi összefogás formájában, nagyrészt az önkormányzat segítségével pihenőövezet lett a szeméttelepből. Mi több, mára a 4,8 hektáros tavacskát szép pontyok, még szebb amurok és kocsirúdnyi harcsák lakják.
Ideális helyszín lett tehát egy random és teljesen „szabadfogású” horgászverseny lebonyolításához. S itt álljunk meg egy szóra. A versenykiírás szerint két horgászboton bárki, bármilyen felszerelést használhatott. Lett is hümmögés az iszapszemű öreg ráják körében, hogy akkor mégis hogyan? Bojli vagy feeder? Pellet vagy giliszta? Kukorica vagy borsó? Fenéken vagy vízközt? Úsztatva, vagy letalpalva? Lássuk be, egy ilyen demokratikus versenyen, ahol az a szabály, hogy nincs szabály, nem egyszerű a választás, bár voltak dörzsölt sporik, akik tudták a „tutit”. Legrafináltabbnak és legeltökéltebbnek pedig lapunk Barangoló című rovatának felelőse bizonyult, aki megmutatta, hogy nem csak elméleti síkon ért a horgászathoz.
A 6.00 megmérettetésen ugyanis kollégánk nem kezdte el ostromolni a távolságot távdobó, szupernehéz feederbotokkal. Nem kezdett alkimista kísérletekbe a biztosan fogós bojli kimixeléséhez. Sőt még a jól bevált method-feederes kosarakat is félretette, hiszen június utolsó napjait írtuk, és ráadásul Medárd is igencsak bőkezűen mérte áldását, ami néhol bizony átokká vált.
Átlagos vízszintjéhez képest jó méternyit emelkedett hát a tó vize is, mely ráadásul rohamosan melegedett.
E két tényező pedig köztudomásúan partközelbe csalja a pontyokat, melyek az elöntött és gyorsan átmelegedő partszélben mohó táplálkozásba kezdenek. Nem is kellhet más csak egy bőséges, vaníliás-cukros ízesítésű, főtt kukoricából álló alapozó etetés, türelem és megfelelően „könnyű” felszerelés, ami egy variálható felhajtóerejű Cralusso Match úszóból, 0,7 grammos fenékre letett jelzőólomból és egy 8-as méretű horogból állt, 22-es zsinóron „tálalva”. Ez lett volna az elmélet, amit persze a gyakorlat rögtön átírt. A reggeli alapozó etetést követően ugyan alig egy órán belül jelentkezett az első vendég egy mintegy 2 kilogrammos tőponty személyében, ám később bizony jöttek a busák! Ezek a szemtelen és bandában járó planktonevők pedig minden pontyot elmartak az etetésről, és bizony az elsőfokú meteorológiai vészjelzés is hátrányosan befolyásolta az esélyeket. Az extrém magas UV sugárzás és a hamarosan 30 fok fölé kúszó hőmérséklet a reggeli nekibuzdulást követően alaposan elvette a halak étvágyát.
A jól bevált 3,9 méteres Enegorteam Uni match-boton hiába variálgatta a horgász a csalit és az eresztéket – a halak bizony mélyen hallgattak.
Így ment ez persze a többieknél is, hiszen pár kárásztól és veresszárnyú keszegtől eltekintve minden vonalon „döglött” maradt a víz. A 17 versenyző bizony nem tudott értékelhető halat felmutatni. A déli 12 óráig tartó megmérettetés versenyidejéből már alig fél óra maradt, mikor valami megmozdult a vízben. Itt is, ott is besípoltak a kapásjelzők, elindultak az úszók, a verseny-szektorban kapás kapást követett, de a meglehetősen finnyásan táplálkozó halakat senki nem tudta megakasztani. Azaz majdnem senki, mert több elhibázott kapás után kollégánk egy „elhúzós” úszómozdulatnak odaakasztva jelentős ellenkezést tapasztalt a zsinór végén.
Némi húzdmeg-erezdmeg után pedig hibátlan, mintegy 2,5 kilogrammos tőponty került a szákba,
alig 5 perccel a verseny lefújása előtt, ami toronymagas győzelmet biztosított, bár valójában egy ilyen „versenyen” huszadlagos a helyezés. Valójában a közös gondok megbeszélése, a közösen főzött gulyás és egymás „desztillátumainak” a minősítése volt igazán fontos. Hiszen egy ilyen koronavírustól sújtott időben az ember legfeljebb a vizek partján tud úgy érintkezni a barátaival, hogy tartja a 1,5 méter távolságot, kívül-belül fertőtlenít, és gyakran mos kezet (szákolás közben).
M. I.
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
