Nemcsak a mérges mérgez

Az elmúlt hetek heves esőzései révén idén korábban kezdődött meg a gombaszezon. Ukrajnában máris 13 gombamérgezéses esetet észleltek, melyek során 14 ember betegedett meg, közte 4 gyerek. Három alkalommal savanyított kalapostól, a többiben főtt vagy sült, sőt két esetben nyersen fogyasztott gombától lettek rosszul az emberek. Kárpátalja azon vidékek közé tartozik, ahol a lakosság többé-kevésbé ismeri az ehető egyedeket, s így ritkábbak a mérgezések, ennek ellenére elvétve – évi 13-15 eset – nálunk is előfordulnak balesetek.

Mint Szvitlana Giba, az egészségügyi minisztérium megyei laboratóriumának főszakembere lapunknak elmondta, a szerencsétlenségek többnyire abból adódnak, hogy az ehető egyedeket összetévesztik a mérgezőkkel, valamint abból, hogy helytelenül készítik el. A legveszélyesebb hasonmásai a csiperkének és a galambgombának vannak. A gyilkos galóca fiatal példányai nagyon emlékeztetnek a csiperkére, s ezáltal megtévesztik a tapasztalatlan gombázót. A halálos kimenetelű esetek pedig a felelőtlenség, a segélykérés elmulasztása miatt történnek. Nem árt tehát, ha felidézzük a legfontosabb tudnivalókat, melyekkel biztonságosan fogyaszthatjuk az ínyenc eledelt.

Először is soha ne tegyünk a kosarunkba ismeretlen egyedet, vagy olyat, melynek fajtájában nem vagyunk százszázalékosan biztosak.

Kerüljük a túlérett, rothadó, nyálkás, meghatározhatatlan színű kalaposokat. Ne szedjünk gombát a vasutak, forgalmas főutak, ipari létesítmények közelében, otthon hideg helyen és csak rövid ideig tároljuk. Elkészítés előtt először alaposan mossuk meg és mindig főzzük elő, a főzőlevét pedig öntsük le. Ne adjunk gombás ételt a tizenkét év alatti gyerekeknek. A mérgezés első tüneteikor azonnal forduljunk orvoshoz, s őrizzük meg a fogyasztott étel maradékát, hogy a szakember be tudja vizsgálni, hogy helyes kezelést alkalmazhasson.

Magyar Tímea

A gombamérgezés tünetei

Kis mennyiségű mérges gomba fogyasztása is elegendő ahhoz, hogy súlyos mérgezés alakuljon ki. Az elfogyasztott gombafajtól függően a tünetek perceken belül is jelentkezhetnek, de előfordulhat, hogy csak napok múlva lépnek fel. Amennyiben az étel fogyasztását követően a következő tüneteket észleljük: verejtékezés, nyál- és orrfolyás, hányás, hasmenés, hasi görcsök, izomgörcsök, esetleg hallucinációk, nyugtalanság, vérnyomásesés, ájulás, a beteget haladéktalanul kórházba kell szállítani.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó