Pénteken kánikulára számíthatunk sok napsütéssel, felhő is alig lesz az égen, így nagyon erős, extrém erős lesz az UV-sugárzás.
Szombaton napközben egy hidegfront érkezik északnyugat felől, így a délután második felétől nyugaton, északnyugaton és északon elszórtan záporok, zivatarok már kialakulhatnak, majd este, éjjel egyre többfelé számíthatunk záporokra, zivatarokra. Napközben északnyugat felől egyre nagyobb területen feltámad az északnyugatira forduló szél. A csúcshőmérséklet 25 és 36 fok között alakul, de kora délutántól a Dunántúlon hirtelen jelentősen visszaeshet a hőmérséklet.
Vasárnap kezdetben a Dunától keletre eshet, majd délutánra mindenhol megszűnik a csapadék, felszakadozik a felhőzet. A szeles időben 20-27 fokot mérhetünk.
Hétfőn és kedden a napos időt időnként gomolyfelhők zavarhatják meg, de számottevő csapadék nem valószínű. Hétfőn még élénk lesz az északias szél, keddre mérséklődik a légmozgás. Hétfőn 21-26, kedden 22-27 fokra van kilátás.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.