Négylábú barátaink és akik gondoskodnak róluk │KISZó-riport

Az ungvári állatmenhelyen naponta több mint 20 kiló szárazeledel fogy el.

A cicákat hat-nyolcasával hozzák

Egyre hangosabb a kutyaugatás. Azt jelenti, jó helyen járok. Az ungvári Barbosz állatmenhelyre tartok. A kapunál Azizjan Irina, a menhely alapítója vár. Kapóra jön az eső, félbe kell szakítania a munkáját, így legalább van ideje beszélgetni.

– Látom zajlik a munka, további kennelek készülnek.

– A városi költségvetés 1,5 millió hrivnyát különített el a számunkra, amiből bővítik a kenneleket és egy új épületet húznak fel. Elméletileg egy hónapon belül befejezik a létesítményt, nagyjából negyven kutyus fér el benne – magyarázza Ira. – Ez attól függ, milyen kutyák érkeznek hozzánk. Azokat a kölyköket, amelyek ugyanarról a helyről kerülnek ide, betehetjük egy kennelbe, viszont egy idősebb kutyát soha nem rakunk össze egy idegennel. Ezért is jó, hogy épül a létesítmény, mert állandóan helyhiánnyal küzdünk. Most is vannak olyan állatok, amelyek arra várnak, hogy befogadjuk őket.

Alig ültünk le, hoztak is egy talált kutyust. Ira a fekete, nyugodt, láthatóan nem utcán felnőtt állatot gyorsan beteszi egy üres ketrecbe, és készít róla egy képet, hogy megoszthassa azt a közösségi oldalon, hátha előkerül a gazdija.

– Hány állatról gondoskodnak most?

– Több mint száz kutyánk és nagyjából ötven macskánk van. A cicákat is hat-nyolcasával hozzák. Most van a „szezonja”, szinte minden héten találunk egy dobozzal itt-ott. Tavaly nyár végére száz kiscica gyűlt össze.

– Ez az első menhely Ungváron. Hogyan indultak?

– Már gyerekkoromtól szerettem volna egy állatmenhelyet. Magyarországon tanultam, ott nem vészes a helyzet ilyen téren, így akkor nem is foglalkoztatott annyira a dolog. De amikor visszajöttem Ungvárra, és nap mint nap szembesültem a kóbor állatokkal, egyre inkább érett bennem a gondolat, hogy valamit tenni kell. 2012-ben vágtunk bele. Az akkori kolléganőmmel ebédelni mentünk, és az utunkba került egy kóbor kutya. Szóba jött, hogy kellene egy hely, ahol segíthetünk az állatoknak. Kerestünk önkénteseket, és így alakult ki egy „bázis”, ami olyan emberekből állt, akik segítettek, ha tudtak. Eleinte csak ki-ki a saját házába fogadta be a kis védteleneket. Az én egyszobás lakásomban 12 kiscica és egy kölyökkutya volt egy ideig. Viszont ez hosszú távon nem működött, ezért az első perctől kezdve azon dolgoztunk, hogy létrehozzunk egy menhelyet.

A nagy kutyákkal volt a legtöbb probléma, mivel azt lakásban, esetleg macska mellett nem tarthatjuk. Most legalább 50 idős kutya él itt, őket el kell különíteni.

2015-ben sikerült megnyitni a menhelyet. A terület a város tulajdonában van. Tisztában voltunk vele, hogy nem lesz könnyű, sőt, ezzel a bővítéssel is csak egyre nehezebb lesz, mert most már nem 100, hanem mondjuk 150 kutyát fogunk ellátni. Naponta 20-25 kilogramm száraz kutyaeledel fogy el. Plusz a macskatáp, az drágább is.

– Hogyan birkóznak meg a teendőkkel?

– Négyen vagyunk, felváltva jövünk a telepre. Ez alkalmanként egész napos elfoglaltságot jelent. Gumicsizma, kesztyű fel, és indulhat a munka!

– Bekapcsolódhat más is ebbe a folyamatba?

– Persze. Csak jelezze szándékát, és megbeszéljük. Olyan nincs, hogy ne találnánk neki valami feladatot. Viszont aki bejön az udvarra, annak épségéért én felelek, ezért senkit sem engedek a ketrecek közelébe. Szomorú, de az az igazság, hogy a legtöbbször csak az akarat van meg, a valós cselekvésig ritkán jutnak el.

Mindig elmondjuk, sokat segíthetnek azzal is, ha kutyakaját hoznak vagy felajánlásokkal támogatják a menhelyet.

Hiszen annak ellenére, hogy mi ezt ingyen csináljuk, a menhelynek vannak kiadásai, be kell fizetni a közüzemi számlákat is. Szerencsére az állatorvosunk rendkívül becsületes, viszont a gyógyszereket meg kell vennünk.

– Milyen gyakran fogadnak örökbe állatokat?

István és a kislánya egyelőre még csak ismerkedik az állatokkal

– Változó. De azt azért elmondom, láncra, gyártelepőrzésre nem adunk kutyát. Nem mindenkire bízunk állatot, csak miután megbizonyosodtunk arról, hogy a gazdi felelősségteljesen viselkedik majd, és jó kezekbe kerül az állat. Fontos, hogy mindenki tudatosítsa magában, nem 1-2 évre fogadun „örökbe” egy állatot, és adódhatnak vele problémák is: dokihoz kell vinni, meg kell oldani a felügyeletét, ha elutazunk, sétáltatni, gondoskodni kell róla. Többször előfordult már, hogy egy idő után visszahozták az állatot, mert megunták vagy rájöttek, nem bírnak vele a lakásban, esetleg született egy gyerek, és úgy gondolják, most már ott nincs helye a jószágnak. Olykor nyersen kimondom, amit gondolok, de csak azért, hogy az emberek vegyék észre, az állattartás is egy hosszú távú, felelős döntés. Felmegy a pumpa, amikor ideállítanak egy cicával vagy kutyával, hogy beadják a menhelyre, csupán azért, mert már öreg.

Ahogy beszélgetünk, megáll egy autó, kiszáll az apuka a kislányával. Hoztak egy csomag száraz kutyakaját. Érdeklődnek, hogy bejöhetnek-e szétnézni, mivel a kislány odavan az állatokért. Kiderül, magyarok. István elmondja, hogy a tizenkét éves lánya régóta rágja a fülét, hogy fogadjanak örökbe egy kutyust, viszont ő még gondolkodik a dolgon, mert tudja, sok figyelmet igényel, és pár hónap múlva nem változtathatnak a döntésükön.

– Mennyit javult a helyzet kóbor állatok terén a városban?

– Azt mondhatom, jelenleg nincs problémánk a klasszikus kóbor kutyákkal. A legtöbbet behoztuk ide, közülük nagyon sokat már el is vittek. Azok maradtak csupán az utcán – beoltva és ivartalanítva – amelyekkel nincs semmi gond, a megszokott környezetükben élnek, etetik őket az ottlakók. Viszont a gyártelepeken még mindig nagy problémát jelent a szaporulat szabályozása. A cégek nem engedik befogni az „állataikat”, viszont nem is gondoskodnak róluk. Két év alatt a tíz kutyából lesz negyven, amelyek már feleslegesek és elkóborolnak, így kezdődik minden elölről… A romatelepen nagyon sok kutyát sikerült ivartalanítani. Amikor elvittük az állatokat a kezelésre, a lelkünkre kötötték, hogy vigyük őket vissza, mert az nekik kell…
Szerintem, amíg nincs törvény az állattartásra, addig nem sokat fog javulni a helyzet. Többen felvetették, hogy be kellene vezetni az ivartalanítást és az oltást. Viszont sokan panaszkodnak, hogy erre nincs pénzük. Az ivartalanítás 600 hrivnyába kerül. Emellett még közbejöhet egy betegség is, az állatorvos 300-500 hrivnyát is elkérhet egy vizsgálatért. Megértem, ha nem futja erre mindenkinek, de akkor ne vállaljanak állatot.

Simon Rita

Készülnek az új kennelek

 

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó