Rovarok, melyek megkeseríthetik a szabadban tartózkodást.
Lassan végére érünk Medárd negyven napos „áldásának”, és a csapadékos idő megszűntével remélhetőleg egyenes arányban szaporodnak meg a természetjárók is Kárpátalján. Legalábbis ennek így kellene lennie, hiszen a vírusfogság után tán nincs is megnyugtatóbb, mint eltunyult izmainkat egy kis hegymászással formába hozni, beleharapni az erdei levegőbe, vagy horgászni egy jót a Tisza partján. A csapadékos nyárelő viszont komoly kellemetlenségeket okozó rovarok elszaporodásához vezetett, melyek megkeseríthetik a természetbarát kirándulását. Sőt nem csak az övét, hanem az egyszerű vidéki emberét is, aki tetszik-nemtetszik ki van téve e kellemetlen rovarok zaklatásának. Lássuk hát tételesen, milyen repülő és mászó rovarok veszélyeztethetik bőrünk épségét.
1.) A szúnyog.
Több tucat faja él vidékünkön a dalos szúnyogtól (fene a nótájába), a malária szúnyogon át, a „sima” gyötrő szúnyogig. Közös jellemzőjük, hogy szaporodásukhoz gyorsan átmelegedő, sekély vízfelületek kellenek, mert ilyen pocsolyákba rakják petéiket és ott fejlődik ki a szúnyoglárva. Legveszélyesebb és legkellemetlenebb képviselőjük a néhány éve megtelepedett ázsiai tigrisszúnyog, amelyik nemcsak simán szívja a vérünket, hanem a vérszívást követően saját nyálából is befecskendez egy adagot a bőrünk alá.
Ezzel mintegy féltucatnyi trópusi betegséget terjeszt, de ha nem is kapunk légionárius betegséget vagy dengi lázat tőle, akkor sokáig fájdalmas, kráterszerű csípésnyomot vakargathatunk.
A szúnyogok ellen szintetikus szúnyogriasztókkal vagy orvosi alkohol és citromolaj 1-1 arányú keverékének bedörzsölésével védekezhetünk.
2.) A bögöly.
Belőlük is van jó néhány fajta a közönséges pőcsiktől kezdve a marhabögölyig. A szúnyogoktól eltérően nem egy finom csövecskével csapolják meg vérünket, hanem inkább harapnak, mégpedig nem is kicsit. Szájszervük ugyan a szúnyogokéhoz hasonló szúró-szívó besorolású, de valójában szúrásukkor a lándzsaszerű szívókájukat borító mikrosertékkel szétroncsolják a hajszálereket és a szövetek közé folyó vért lefetyelik fel (a nagyobbak, mint pl. a lóbögöly, egy alkalommal akár 0,2 köbcenti vért is képesek behabzsolni). Ráadásul „bónuszként” véralvadásgátlót tartalmazó nyálukból is „köpnek” egy jót a sebbe, ezért csípésük helye sokáig vérzik, mi több, a mikroserték gyakran idegvégződéseket is roncsolnak, ezért olyan fájdalmas a bögölycsípés. Lárváik a nedves talajban élnek, így a csapadékos idő igen kedvezett idei elszaporodásuknak. Mint minden vérszívó, a bögölyök is komoly infektológiai veszélyt jelentenek, hiszen többek között tularémiát (fertőző kötőszövet-gyulladás), lépfenét, sertéskolerát terjesztenek. Hatásos bögölyriasztó nem létezik, csak zárt ruházattal védekezhetünk ellenük.
Érdekesség, hogy mind a szúnyogoknál, mind a bögölyöknél kizárólag a nőstények szomjúhozzák a vért.
A hímek békés, nektár- és virágporevő vegánok.
3.) A darázs.
Leggyakrabban a ló, a német, a francia és a kecskedarázzsal gyűlik meg a bajunk. Legbékésebbnek tán még a padlásokon tanyázó karcsú francia darázs nevezhető, ám az odvas fákban elhagyott présházakban vagy zárt erdei magaslesekben fészket verő lódarazsakat a legokosabb nagy ívben kikerülni. Az áttelelő királynők már megkezdték kiépíteni új kolóniáikat, ám azok még nem népesek, ezért érdemes nyitott szemmel járni, felderíteni, hol kezdenek ezek a hatalmas hártyásszárnyúak építkezésbe, és nem megvárni a lódarázsfészkek augusztus végére várható kulminációját. A fészekkezdeményeket még most el kell pusztítani. A fészkek likvidálásakor viszont maximális elővigyázatossággal kell eljárni (legokosabb szakavatott méhészt hívni), a lódarazsak ugyanis komoly fegyverzettel rendelkeznek. Visszahúzható, többszöri szúrásra alkalmas potroh-fullánkjukhoz nagyon hatékony méregmirigy csatlakozik. Mérgük pedig szövetroncsolódást és súlyos allergiát is okozhat, Európában minden évben több, halált eredményező lódarázscsípés is történik. A lódarázs, fészke közelében ráadásul fokozottan agresszív. Tehát ha nem viselünk zárt méhész öltözetet és vastag kesztyűt, ilyen esetekben egy védekezési lehetőség van – a futás. Lódarázs csípése esetén nagyon sokat segíthet az allergiás reakciók kialakulásának meggátlásában a nagy mennyiségű kalciumbevitel (pl. calcium-glukonate formájában). Csak érdekességként jegyezném meg, hogy Justin Orvel Schmidt entomológus
még a ’80-as években saját bőrén kipróbálva felállította a föld legfájdalmasabb rovarcsípéseinek listáját, melyen a lódarázs csak kettes besorolást kapott.
Az abszolút legvadabb, esszenciális fájdalomért az ötös besorolást a dél-amerikai izulahangya kapta, melynek marása egyes beszámolók szerint olyan, akár 24 óráig tartó fájdalmat okoz, mintha pisztollyal lőnék meg az embert.
4.) A hangya.
Leggyakrabban az erdei vöröshangya csípései okozhatnak problémát, bár veszélyességük meg sem közelíti a már tárgyalt rovarokét. A hangya ugyanis rágóival felsérti a bőrt és hangyasavat fecskendez a sebbe, ami legfeljebb bőrpírt okoz. Van viszont a hangyacsípésnek egy kellemetlenebb aspektusa, ugyanis a hangyák előszeretettel lakmároznak magas cukortartalmú gyümölcsökből. Ha tehát figyelmetlenek vagyunk és egy málna- vagy szederszemmel együtt pár erdei hangyát is bekapunk, „megrázó” ízélményben, rosszabb esetben pedig csúnyán bedagadó nyelőcsőben lehet részünk.
5.) A pók.
Kárpátalján viszonylag szerencsés helyzetben vagyunk, mert természetes körülmények között komoly veszéllyel járó mérget termelő pókfaj nem él. Legnagyobb pókunk, a koronás keresztes pók viszont jókora rágóival át tudja ütni az emberi bőrt és emésztő-váladékéval (a pókok az elfogott rovarokba olyan váladékot fecskendeznek, melyek elfolyósítják a szöveteket, majd ezt a „koktélt” kiszippantják a kitinvázból) méhcsípéssel egyenértékű fájdalmat tud okozni, és marása könnyen el is fertőződhet. Sokkal komolyabb veszélyt jelent a mérges dajkapók, mely pókfaj kimondottan szereti a vizenyős réteket, kaszálatlan területeket. A mérges dajkapók hálóját csak mint lakhelyet használja (fűszálak végén alakít ki lakógubót), és éjszaka cserkészik különféle ízeltlábúakra. A farkaspókok családjának tagjaként „cserkelő vadász”, és nem csapdahálóval kapja el zsákmányát.
Mérge viszont a legerősebb Kárpát-medencei pókmérgek közzé tartozik.
Marása émelygést, zsibbadást, szédülést, komoly fájdalmat okoz. 2019-ben például Szlovákiában, a Pozsony megyei Stomfán mart meg egy nőt mérges dajkapók, és bizony a sérült sürgős kórházi ellátást igényelt. Ugyanakkor a mérges dajkapók marása mindeddig egyetlen esetben sem okozott halált. A másik, marásával komoly bajt okozni tudó pókfajunk a vízipók, mely korántsem olyan jóságos csibész mint amilyennek Bálint Ágnes, gyermekkorunk kedves Vizipók-csodapók figuráját megalkotta. A vízi, pontosabban búvárpók, mérge ugyanis éppoly veszélyes lehet, mint a dajkapóké, ám rejtett életmódja és félénk természete miatt nagyon ritkán kerül emberközelbe.
Matúz István
