Ezt tegyük, ha támad a hőségstressz │KISZó-háttér

Szívbetegek fokozott veszélyben!

A nyári kánikulában, a fülledt forróságban az emberek többségének romlik a közérzete, jobb, ha még a legelvakultabb napimádók, az extrém kihívásokat kereső sportolók, de pláne a krónikus, főleg szívbetegek tényleg odafigyelnek.

Amikor melegszik az idő, akkor a szervezet próbálja fenntartani a saját beállított hőmérsékletét, és ez idős korban, illetve krónikus betegség alatt nehezebb. A szívnek többször kell összehúzódnia, egy perc alatt több vért próbál keringetni, fáradtnak érezzük magunkat még akkor is, ha nem végzünk fizikai munkát.

Életmentő is lehet, ha megfogadjuk a megyei közegészségügyi központ orvos módszerészének ajánlásait, a rekkenő hőség, erős napfény ugyanis nemcsak leégéssel fenyeget, de az egész szervezetünket próbára teszi. Tatyana Markovics elmondása szerint hatására a perifériás erek kitágulnak, ami a szokásosnál is jobban terheli a szívet. Jellemző ilyenkor a vérnyomás-ingadozás és az általános gyengeség, rosszullét. Nagyobb lesz az infarktusveszély is, emellett ödéma és trombózis is gyakrabban jelentkezhet. Erősen izzadunk, ez már önmagában terheli a szívet.

A napozás, de még az árnyékban pihenés is ártalmas lehet, különösen akkor, ha a levegő páratartalma is magas.

–Egyrészt a nagy meleg az egészséges szervezetben is okozhat komoly problémákat, a legsúlyosabb következménye a hősokk, amikor a szervezet fehérjéi szinte „megfőnek”, ez pedig infarktusszerű tüneteket okozhat. Ilyenkor a szervezet háztartása felborul és ez tragédiát okozhat. Ami közvetlenül a szív- és érrendszert érinti, a meleg az ereket kitágítja, így a koszorúérbetegeknek még jó is, viszont ez a szokásosnál is jobban terheli a szívet. A hőség nagyobb munkára készteti, a vízháztartást is könnyen felboríthatja, mindez a szívelégtelenségben szenvedőknél amúgy is gyakori veseproblémák mellett különösen veszélyes.

A kockázatotcsak növeli, ha valaki rendszeresen szed vízhajtót.

Ezért rendkívül fontos a folyadékpótlás, a kiszáradás ugyanis észrevétlenül megtörténhet. Az időjárás vérnyomás ingadozást okozhat, ezért fontos megbeszélni a kezelőorvossal, hogy ebben az időszakban szükséges-e az adagolás módosítása. Önállóan semmiképpen se döntsünk a készítmények elhagyásáról, csak mert éppen nincs panaszunk!” – figyelmeztet az orvosnő.

Magyar Tímea

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó