Új szabályok a jogosítványszerzés terén

Július 17-én hatályba lépett a belügyminisztérium azon rendelete, mely új feltételeket szab a vezetői engedély megszerzéséhez – tájékoztat az epravda.com.ua. A rendelet meghatározza a járművezetői engedély visszavonásának kitételeit. A dokumentum ezenkívül kimondja, hogy érvényteleníthető a már meglévő kategória, amennyiben azt nem támasztja alá orvosi igazolás. A belügyminisztérium emlékeztet, hogy weboldalukon elérhetőek a vizsgaúvonalak, valamint az […]

Tragikus balesetben elhunyt a neves kárpátaljai futballedző

Vasárnap kora délután közlekedési balesetben életét vesztette Viktor Rjasko, a Munkácsi FC Labdarúgó Akadémia vezetőedzője, az Ungvári Hoverla korábbi trénere – erősítette meg a tragikus hírt az akadémia a hivatalos honlapján. A rendőrség közleménye szerint kamion és személyautó ütközött frontálisan július 19-én a Csap-Kijev főút munkácsi járási szakaszán, az Iványi letérőnél. A balesetben hárman a […]

A hét arca: Baksa Alekszandra

Baksa Alekszandra már több mint 7 éve Londonban él. A nagydobronyi nő az Ungvári Nemzeti Egyetemen szerzett angol tanári végzettséget. Jelenleg egy magán óvodában csoportvezető. Nagyon szereti a gyerekeket, odafigyel a megfelelő oktatásukra és az értelmi fejlődésükre. Már kétszer kapta meg az Év dolgozója címet. A munkahelyén elvégzett egy képzést, ami a kiskorú gyerekek fejlesztését […]

Készítette és karbantartja a weboldal.net