Zelenszkij: idén nem vezetik be Ukrajnában az 5G-ét

Ugyan a világ számos országában jelentős társadalmi ellenállást váltott ki az 5 G bevezetése, Volodimir Zelenszkij szerint nincs semmilyen tudományos bizonyíték azt illetően, hogy az 5. generációs vezeték nélküli hálózat káros lenne az emberi szervezetre.

 

Ennek ellenére Ukrajna a közeljövőben nem fogja bevezetni az 5G-ét, áll az államfő válaszában, amit arra a petícióra adott, melyben a technológia betiltását kérik.

Az Európa Parlament szerint amennyiben követik az 5G rádiófrekvenciák megengedett elektromágneses sugárzási szintjére vonatkozó ajánlásokat, az nem káros az emberi egészségre, hangsúlyozza az elnök. Az 5G-technológia konkrét élettani hatásai egyelőre kevéssé ismertek, az ezzel kapcsolatos becslésekhez leginkább a 3G- és 4G-technológiákkal kapcsolatos vizsgálatok eredményeit használják fel. Bár az új generációs technológia az előzőekhez képest magasabb frekvencián üzemel, alapvetően semmi nem utal arra, hogy bármilyen szempontból máshogy kellene megítélni, mint a 3G- vagy a 4G/LTE-rendszereket.

Zelenszkij kifejtette, nincs rá bizonyíték, hogy az 5G-nek köze lenne a Covid-19 vagy más fertőzés elterjesztéséhez. A koronavírus megjelenésekor számos országban még nem alkalmazták a technológiát, tehát még elméleti szinten sem lehet köze a vírushoz, hangsúlyozta, s hozzátette, egyelőre nem fogadták el az 5G idei bevezetésének tervét Ukrajnában.

 

Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó