Szociográfia a „fizetős” tavak partján
Az idei nyár a Tiszán horgász-szempontból eddig minden volt, csak eredményes nem. Ronda árvizek, moslék áttetszőség, összevissza záporok keserítették-savanyították a pecás életét, aki egy idő után megalkudott önmagával, és a valamikor olyannyira megvetett kockatavak pacni-pontyaival kezdett vigasztalódni a folyó sportos márnái, domolykói és balinjai helyett.
A fizetős tavakat viszont más is látogatja, és ennek okán még holmi szociográfiai tanulmányt is megérnek. Sokféle embertípus megfordul itt, és ilyenkor a horgász-újságíróból óhatatlanul kibúvik a társadalomkutató. Nézzük hát a kárpátaljai horgászok zsánereit egy zsurnaliszta szemével.
A Melós.
Savanyú, magának való, 40+-os figura. Ócska motoron vagy húszéves dízel mercin jár. A horgászcuccai közepesnél olcsóbb árfekvésűek, vacakul karbantartottak, ám ennek ellenére mégis elég gyakran fog halat. Soha senkinek nem ad semmit, és ő sem kér semmit. A placcát általában alaposan összeszemeteli, de a sörösüvegeket azért összeszedi, mert a neje abba rakja el a télire szükséges paradicsomlevet. A fogott halat mindig elviszi, hogy befogja az asszony a száját, és valami megtérüljön a költségeiből.
Az Újgazdag.
Fényesre dukkózott luxusterepjárón hajt be a tóhoz, úgy mint Mika Häkkinen fénykorában. Nyakában félkilós aranylánc, csomagtartójában mindenből a lehető legdrágább és legmárkásabb felszerelés, az anyósülésen meg egy reprezentatív hölgy. A luxusverdából persze egész nap bömböl az Adideadidit Fekete Pákótól. Csak jó időben jár horgászni, hogy a „barátnő” napozás közben megfelelően közszemlére tegye monokinis idomait, ezzel kiváltva a sporttársak irigységét. Szemetel és rendetlen. Halat szinte sosem fog, de ha mégis, teleordítja a hírrel az egész tavat.
A Sznob Vállalkozó.
Kocsija-felszerelése pont mint az előzőé, de emberibb módon viselkedik. Általában többedmagával jön, és azt próbálja magának bemagyarázni, hogy a horgászat valami relaxációs-rekreációs elfoglaltság, miközben „szép” borokat, „nemes” párlatokat és „illatos” dohányt élveznek. Állandóan sütnek-főznek, és az élet nagy problémáiról értekeznek. Halat igen ritkán fognak. Nem szemetelnek és alapvetően csendes fajták, de a miheztartás végett időnként azért egy-egy ordítós, beosztott-lehordós telefont megeresztenek, amitől a Melósnak nyílni szokott a bicskája, hiszen pont az ilyenek elől menekült a vízpartra.
A Rendes.
Felszerelése közepesnél kissé drágább, nagyon jó minőségű és szépen karbantartott. Mindig van mindene, és etetőanyagtól tartalékhorogig ad is szívesen, ha kérnek tőle. Jó horgász, aki gyakran fog halat, de legfeljebb egyet-kettőt visz haza, a többit elengedi. Sokszor a fiát is hozza magával. Nem iszik (legfeljebb 1-2 sört elszopogat), nem dohányzik, nem szemetel, csendes melankólia lengi körül. Segítőkészségét és rendszeretetét a többi horgász lúzerségnek tekinti, és csendben megvetik érte.
A Horgászcsalád.
Kisbusszal jönnek, és úgy néznek ki, mint egy SEAL-kommandó, hiszen még a zoknijuk is terepszínű. Apuka oldalán ráadásul jókora vadászkés fityeg, amivel a fogott halat azonnal kezelésbe veszi, majd különösebb pácolás-érlelés nélkül már rakja is bográcsba vagy tárcsára. Anyuka is horgászik, már ha épp nem főzőcskézik, vagy a barátnőjével vitatja meg fájdalmas hangerővel az aktuális szappanopera történéseit. Ez alatt a kölkök rendszerint békaagyonverő versenyt tartanak vagy homokot rugdalnak egymás szemébe, ami hangos ordítozással és fegyelmezési gyakorlatokkal jár. Mindig minden halat megtartanak, és azokra úgy néznek, hogy a Rendes néha azt várja, hogy Gollam-módra, nyersen esnek neki a fogásnak.
Az Entellektüel.
Anyagilag jól elengedett városlakó értelmiségi, aki felnőtt fejjel egyszer elolvasta a Tüskevárat és elhatározta, hogy a fű meg a gruppen mellett egyszer ezt is ki kell próbálni. A vízparton aztán szembesül vele, hogy „lövése sincs” a horgászathoz, hát szétnéz a tapasztaltnak tűnők között, kire lehetne ráakaszkodni. Jó eséllyel a Melóst szúrja ki, az meg szíve szerint vízbe hajítaná, de aztán eszébe jut, hogy ezt a pojácát milyen jól lehet pumpolni potya sörökkel és „sztogrammokkal”, és még azt is el fogja hinni, hogyan fogott a mestere baramundit a Batárban. Két hét múlva az Entellektüel munkahelyén „szombaton megyünk Gyula bátyám” kezdetű telefonhívással villant kollégái előtt, mivel kialakul egy perverz vízparti szimbiózis közte és a Melós között.
A Guru.
Felszerelése egy vagyon, kipakolt etetőanyagai-aromái egy közepes autót érnek. Mindig fog és abszolút profinak neveli a fiát is, aki már 8 évesen korosztályos horgászbajnok. Senki nem tudja, mi van az etetőanyagaiban, de a halak megőrülnek érte. Nem szívesen segít másoknak, de néha azért ad etetőanyagot-csalit, bár nagyon megnézi, kinek. A horgászathoz kapcsolódó minden témakörben otthon van, a többiek amolyan választott döntőbírának, a Parnasszusról szóló isteni hangnak tekintik, kinek szava a vitákban megfellebbezhetetlen. A Gurut ugyanakkor csak egy dolog érdekli: a teljesítmény! Hiszen ő a versenyek sztárja, a Tavak Királya.
A Horgásznő.
Édes unokatestvére a Vadásznőnek. Mindketten kimondottan gusztusos, 40 feletti, jómódú szinglik, akik a zsákmányolás izgalmáért járják a természetet. A zsákmány esetükben azonban nem hal vagy vad, hanem potenciális férjjelölt, vagy jobb esetben egy futó kapcsolatra alkalmatos hímnemű sporttárs. Módszerük egyszerű, ám hatékony. Pont ugyanaz, amit a pergető-horgász előad a ragadozónak, miszerint sebesült-sérült zsákmányimitációval csaljuk lépre a nagyhalat. Ennek érdekében – noha a Horgásznő kimondottan ügyes pecás – segítséget kér. Leggyakrabban a Rendest pécézi ki, hogy kössön fel pár horgot, vagy segítsen bekeverni az etetőanyagot. Hálából a segítőt meghívja egy pohár kiváló borra, egy maga főzte kávéra, majd később egy lelkifröccsre. Idővel persze kiderül, hogy a Rendes az élet más területein is régimódi elveket vall, felesége vagy barátnője van, mi több, hűséges fajta. A Horgásznő ekkor keserű mosollyal átpártol a Sznob Vállalkozóhoz és megjátszott kacérsággal vonul vele a bokrok takarásába, miközben azon morfondíroz, hogy „minden pasi szemét állat”.
A Pancser.
Elméletben mindent tud a horgászatról. Bújja az Internet bugyrait, és közben minden vicket-vackot megvásárol (a horgászboltok és boltosok gyakorlatilag belőle élnek). A műlegyezéstől a bojlizásig minden témakörben keni-vágja a horgászat kérdéseit. Elméletben! Mert bizony amikor kimegy a tó partjára, szembesül vele, hogy valami filléres, ám annál fontosabb kiegészítője hiányzik. Mindemellett kétbalkezes. Dobásaival keresztbe hajigálja a szomszéd zsinórját, etetőgombócai vagy a lába előtt, vagy valahol a messzi távolban csobbannak. A többi horgász egy ideig szánakozva tekint rá. A Rendes még tanítani is próbálja, az Újgazdag pedig meghívja az asztalához, hogy legalább addig ne okozzon kalamajkát, és Őgazdagsága ezzel a többiek előtt tekintélyt szerezzen, ám hősünk képtelen a fejlődésre. Ennek eredményeképpen – egy csúnya esést vagy vízbecsúszást követően, darabokra tört felszerelés birtokában – a Pancser végül úgy dönt, hogy inkább lemond a horgászatról.
-nyomkereső-
