Furcsa kettősséget tapasztalok a koronavírus megelőzésére irányuló intézkedések terén. Talán mások is így vannak vele, s ebből fakad, hogy sokan az új vírus létezését is megkérdőjelezik.
Egy egészségügyi probléma kapcsán a napokban be kellett mennem a megyeszékhely egyik kórházába. Kiderült, ezt csak negatív koronavírus teszt birtokában tehetem meg. Ismerve a lakosság szélsőséges hozzáállását, nem vállaltam, hogy odahaza várom be a speciális mentővel érkező szkafanderes orvosokat, nosza, a családorvos beutalójával felkerestem a város 1. számú poliklinikáját. Már a bejutás is nehézkes. Két nővér áll a bejáratnál: az egyik torkaszakadtából kiabálva próbálja jobb belátásra bírni a betegeket, hogy álljanak sorba, tartsák az egy méteres távolságot és mutassák fel beutalóikat. Ami „természetesen” hidegen hagyja a pácienseket, egymás hegyén-hátán, a nővért majdhogynem feldöntve tülekednek befelé, holott reggel hét órakor még nem kell sorban állástól tartaniuk. A másik nővér hőmérsékletet mér, majd a türelmetlenkedők végre eljuthatnak a választott szakemberhez. Persze csak az nyer bebocsáttatást, akinek halaszthatatlan problémája van. Igencsak fura, hogy a két nővért csupán egy hagyományos szájmaszk védi a tülekedő tömegben.
A PCR-teszthez a torkomból vesznek mintát. A kabinetben tartózkodó két orvos már úgynevezett FFP3-as maszkot visel, mely valóban alkalmas a vírusok szűrésére, de rajtuk sincs védőszemüveg, kesztyű. Akkor döbbenek meg igazán, amikor a beutalómat igazoló papírt keresve az egyik hirtelen lehúzza a szájáról a maszkot, s mondván „Na, most minden koronavírust megnyalok”, s a lapozáshoz megnyalja a mutatóujját, majd a védőfelszerelést visszahelyezi a szájára. Nem tudom eldönteni, már átesett a fertőzésen, azért mellőzi a szigorú előírást, vagy ennyire magabiztos, hogy nem fertőződik meg, netán nem hisz a covid létezésében? Egy valamiben biztos vagyok, rossz példát mutat a laikusoknak.
Aztán már csak várni kell. Egy napot, kettőt, hármat, négyet, ötöt vagy még többet. Én – lásd egészségügyi rendszerünk szervezettségét – hat nap múlva kapom meg a negatív tesztet, de megesik, hogy a mindössze három napig érvényes eredmény csupán tíz nap múlva készül el. Az enyém egy csütörtöki napon lett kész. Azaz egy napom maradt arra, hogy végigjárjam a szükséges egészségügyi szakembereket, hisz a hétvégén nem fogadnak. No comment.
A teszt kíséretében sem könnyű bejutni a választott kórházba. Már az is visszatetsző, hogy a rossz közérzettel küzdő betegeket az utcán várakoztatják. Mi van, ha épp ömlik az eső odakinn, ami az idei nyáron igencsak gyakori jelenség?! De amikor végre elkezdik beengedni a pácienseket, akiknek kötelező a lábbelivédő, és beállítják egy fertőtlenítő kapuba is, az ajtónálló nővér telefonon megkérdezi az orvost, fogadja-e az adott pácienst. Azt mondja, mindezt az egészségügyi dolgozók védelme érdekében teszi, mert már a kollektíva fele fertőzött. Furcsállom, hogy miközben a pácienseket ennyi bürokratikus tortúrának vetik alá, a munkába érkező orvosok akadály nélkül mennek be az épületbe. Holott ők lesznek összezárva egész nap, tehát sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy ha egyikük vírushordozó, megfertőzi a munkatársait is.
Azt is különösnek tartom, hogy miközben Kárpátalja az első három legtöbb napi beteget észlelő megyék között van, leváltják a megyei egészségügyi főosztály vezetőjét, s most már hetek óta senkit nem neveznek ki a helyére. Ki irányítja itt a medicinát? Visszatetsző az a kettős mérce is, mely a karanténintézkedések alanyait érinti, mert míg például az éttermek és kávézók – ahol az alkohol mámorában több tucatnyi ember kapaszkodik, ölelkezik össze – most már hivatalosan is kinyithatnak, a templomi alkalmakat, melyeken egymástól biztonságos távolságban ülnek az emberek, továbbra is tiltják.
Ha az egészségügyisek, az illetékesek s az általuk kreált rendeletek nem tartják egyenrangú félnek az embereket, és magukra nézve is kötelezőnek a szabályokat, akkor ne csodálkozzanak, ha a laikusok sem követik az előírásokat. Még ha ez mindig következményekkel jár is.
