A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások behatárolták az emberek mozgásterét. Sok közösségi hely vált elérhetetlenné, rendezvények, istentiszteletek sem zajlodhattak a megszokott formában. Igaz, az internet révén számtalan prédikációt hallgathattunk el az online térben. De az nem a megszokott, a számunkra normális… A minden rosszban van valami jó elvet követve a Nagydobronyi Református Egyházközség a javára fordította ezt a sokak számára nehéz időszakot – elkezdték a templompadok és a padlózat cseréjét.
– Az 1700-as években még fatemplom állt a településen, mely a század utolsó harmadában leégett. Az egyházközség akkori vezetése úgy gondolta, hogy épít egy kőtemplomot, melyet 1795-ben kérelmeztek. 1810-re sikerült is felépíteni. 1910-ben Magyar Bertalan szolgált lelkészként Nagydobronyban, aki azt mondta, ki kell bővíteni a templomot, mert a gyülekezet idővel kinövi azt. Egy feljegyzés szerint 1912-ben, a templomszentelésen 1100-an úrvacsoráztak. Ez nem kevés, hiszen ha figyelembe vesszük a mai adatokat – most átlagosan 400-an élnek úrvacsorával – sajnos ez a szám csökkenő tendenciát mutat. A 90-es évek elején még a 600-at is elérte. A mostani templomunk 1400 férőhelyes, és bárcsak telve lenne emberekkel. Emlékszem, 1971-ben a belső és külső tatarozást követő templomszentelésen még tizenéves gyerekként vettem részt. Isten háza megtelt hívekkel. Egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. Majd 1987-ben is volt egy felújítás.
A templom külső felújítását egy viski család, a belső tatarozást a helybéli szobafestők: Badó János, Badó Ferenc, illetve Kiss F. Géza, Kiss F. Sándor, a kilazult padok megerősítését és az elavult padlózat felújítását pedig a presbiterek és önkéntesek végezték.
Az idő vasfoga azonban mindent felemészt, így napjainkban is szükség van hasonló a folyamatokra. Ha Isten is megsegít, akkor ismét elérkezhetünk egy templomszenteléshez – kezdi beszélgetésünket Balogh János, a Nagydobronyi Református Egyházközség gondnoka.
A munkálatok a pandémia miatti legszigorúbb intézkedések idejére estek, és nemrég, amikor az enyhítések következtében megnyíltak a templomok kapui, a gyülekezeti tagok személyesen is megtapasztalhatták, mit is végeztek eddig.
– A felújítások már régóta folynak?
– A templom javítgatását még a 90-es évek derekán kezdtük el. Nagy nehézségek árán visszakaptuk a Felvég utca 2 szám alatt lévő régi parókiát, amit presbiteri összefogással helyrehozhatunk és beköltözhetett az akkori lelkészünk, Horkay László. Később megvásároltunk egy épületet, ahol 1995 után, a Nagydobronyi Református Líceum megalakulását követően, diákszállót alakítottunk ki. A templom melletti parókia újjáépítése is ez idő tájt kezdődött, amikor is sok huzavona után visszakapta azt az egyházközség. Egy magyarországi építész, Jancsó László tervei alapján kezdtük el az építkezést. A hőszigetelt téglát és a cserepet Magyarországról szállítottuk. Nagy volt az összefogás, az építőanyag lerakodásánál 60-70 ember is dolgozott. Mindenki szeretett volna segíteni.
Ébredési hullám söpört végig a romák között is.
Egyre többen jöttek közülük a gyülekezeti alkalmakra. Egy kis külföldi segítséggel a helybéli roma gyülekezetben is elkezdtük egy templom felépítését, melyet 1996-ban fejeztünk be. Az új parókia és az imaterem körüli munkák, a gyülekezet lelkes hozzáállása mellett is hosszú évekig tartottak. Közben a templomban megerősítettük a padokat, a padlózatot egy helyen teljes egészében ki kellett cserélni, mert a templom hátsó részén beszivárgó nedvesség tönkretette azt. Lambériával burkoltuk az omladozó falakat. Már abban az időben is gondolkoztunk a padok cseréjén, de nem volt rá anyagi lehetőségünk. 2008-ban végül presbiteri döntés született a templom tetőszerkezetének a cseréjéről, mivel az is katasztrofális állapotban volt, több helyen is beázott. Gyűjtést szerveztünk és megkezdtük az anyagbeszerzést, majd a tetőszerkezet cseréjét. Hetente öt presbiter segédkezett a munkálatoknál, kiegészülve az önkéntesekkel. 2010-ben a belső tatarozásról született presbiteri határozat, mivel omladoztak a falak. Ez a folyamat is sikeresen lezajlott. A csillárokat is kicseréltük, azokat a helyi kovácsmester, Benedek Ferenc készítette. A belső rendbetétel után a külső felújításon kezdtünk el gondolkodni. 2012-ben hozzáfogtunk a falak szigeteléséhez, melyre aztán nemes vakolat került, a fundamentumot pedig terméskővel burkoltuk. A templom körül talajvíz-elvezető csövet fektettünk le, hogy megakadályozzuk a víz beszivárgását. Úgy gondoltuk, ezután megpróbálkozhatunk a padok cseréjével is. Az anyagiak hiánya azonban hátráltatta a folyamatot, hiszen hatalmas mennyiségű faanyagot kellett felvásárolni. Első nekifutásra a karzaton lévő padokat és a padlózatot cseréltük ki. A munkálatokat Szanyi F. Sándor vállalkozó vezette. Sajnos, ő már nincs közöttünk… 2014 óta többször is felvetettük, hogy a többi ülőhelyet is ki kellene cserélni, hiszen mégiscsak százévesek és rossz állapotúak – emlékszik vissza a gondnok.
– Milyen állapotban voltak a most cserére ítélt „székek”?
– Azok tartóelemei el voltak korhadva, sőt még az alattuk lévő gerendázat is. Tehát megérett a cserére. Magyarország Kormánya lehetőséget adott arra, hogy a kárpátaljai gyülekezetek különböző felújításokra pályázatot nyújthatnak be.
Így 2016-ban lelkészünk, Kolozsy András pályázott a parókia felújítására, a padok cseréjére, a templom és a parókia körüli terület rendbetételére.
2019-ben a pályázatnak köszönhetően újraépítettük a templom körüli járdákat, térkőburkolatot kapott a parókia udvara, illetve a templom hátsó kertjében lévő emlékmű körüli tér is. A szennyvízelvezetés megoldása érdekében építtettünk egy „biotálat”, és lefektettünk egy locsolórendszert. A pályázati pénzből fennmaradt összeget a padok cseréjére szánta a Presbitérium. Neki is láttunk, mert a karantén időszakát alkalmasnak találtuk a munka kivitelezéséhez. Akkor eszembe is jutottak a Prédikátor szavai, miszerint mindennek rendelt ideje van a nap alatt. Ráti Sándor, az UNIFA cég vezetője vállalta el a padok elkészítését. 70 m3 jó minőségű szárított deszkát szállíttattunk le a munkálatokhoz.
– Nagy lelkesedéssel fogtunk hozzá a régi padok kiszedéséhez. A presbiterek mellett jöttek a segíteni akarók is. Eltávolítottuk a korhadt padlózatot és az elrohadt gerendákat, sőt még a gombás földet is kihordtuk. Most vasbeton gerendákat készítettünk, ezeket szigetelő anyaggal vontunk be, erre helyeztük a padlógerendákat, melyek a padlózatot és a padokat rögzítettük. Az első szakasz cseréje már be is fejeződött. Közben hirdetést tettünk közzé, hogy a gyülekezet, lehetőségeihez mérten adakozzon a munkálatok folytatására, mert a magyar állam által biztosított összeg az anyagbeszerzés és a munka első szakaszának kivitelezése során elfogyott. A lakosság folyamatosan hozzátesz a maga módján. Fontos lenne tudatosítani az emberekben, hogy több mint 100 év elmúltával a mi generációnk feladata a templom padjainak cseréje, és az a gyülekezet közös ügye. Elődeink akkor megtették a magukét. Most rajtunk a sor. Nem mindegy, milyen templomba fognak járni gyermekeink, unokáink, dédunokáink. Amikor 1912-ben megépült az új templom, az emberek erejükön felül adakoztak. Az idősek elmondása szerint, amikor a padokat készítették, többen összefogtak és megvásároltak egy-egy padot azért, hogy családjuknak és az utódoknak biztosítva legyen a helyük a templomban. Olyanok is voltak, akik a jószágukat is eladták azért, hogy megvehessék a saját és utódaik helyét. Így meg is jegyezték, hogy melyik padban kinek van a helye. A tehetősebbek az elsőkre, a kevésbé jómódúak a hátrább lévőkre pótoltak össze. A szószékhez közel lévő padokért két ökör árát, a távolabb esőkért már kevesebbet és a két utolsó padért nem kellett fizetni. Azok „úgymond” a szegények számára készültek.
Akkor még Nagydobrony lakossága csupán 3000 fő volt, most pontosan a duplája, legnagyobb része református vallású.
Több mint 1000 házszám van, de ha kivesszük az egy százaléknyi pravoszláv vallású családot és a Jehova tanúit, itt akkor is több mint 900-ra tehető a református családok száma. Hiszem, hogy összefogással meg lehetne teremteni az anyagi forrást, mely a munka folytatásához és befejezéséhez szükséges. Bízom benne, hogy az Úr megindítja az emberek szívét az adakozásra. A presbiterek maguk között három nap leforgása alatt több mint 100 ezer hrivnyát gyűjtöttek a templom padjaira, ezzel is példát mutatva az Isten háza iránti tiszteletről, érzékeltetve az ügy komolyságát. Ezzel az összeggel a mesterek már megkezdhették a következő szakasz legyártását. A vállalkozókat is megkértük tisztelettel, hogy jó kedvvel adakozzanak a templom padjainak cseréjére – jegyezte meg Balogh János.
– Kik segédkeznek?
– A mostani munkálatoknál a presbiterek és az önkéntesek. Nekem ez nagy biztatást adott. Május elején, amikor az utcára is alig lehetett kimenni, fontos volt jól megszervezni, és az intézkedéseket betartva elvégezni a munkát. Ennek megfelelően naponta maximum tíz ember dolgozott. El kell mondanom, nagyon kényelmesek az új padok – folytatta beszélgetésünket a gondnok.
– Önnek személy szerint mit jelent átélni ezt a több évtizedes folyamatot?
– Örömteli. A 90-es évek elejétől presbiter vagyok. Hosszú ideig a presbitérium jegyzője is, egészen az elmúlt évig. Mindig közvetlenül részese voltam a döntéseknek, hiszen le kellett jegyeznem a történéseket. Hatalmas változások történtek az egyházközség életében. Jó lenne látni egy olyan gyülekezetet, mely nagyobb becsben tartja és helyesen értékeli az Isten házát. Reményik Sándor is arra hívja fel a figyelmünket, hogy becsüljük meg a templomot és az iskolát. Sokszor közömbösséget látok az embereken. A kilencvenes évek elején nagyon nagy ébredés ment végbe Kárpátalján, melyet személyesen én is átéltem, hála az Úrnak! Nagyon örülök, hogy részese lehettem. Mindannyian csupán eszközök vagyunk az Ő kezében és nagy kiváltság az, amikor minket, mint alkalmas eszközöket használni tud egy jó ügy érdekében.
Bara Tünde
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
