Kijevben a keddi napéjegyenlőség napján, amikor is elkezdődik a 2020-as csillagászati ősz, hozzáláttak az újévi fenyő „összeszereléséhez”.
Annak ellenére, hogy még száz nap maradt az Újévig, a hagyományos év végi ünnepségek szervezői már hozzáláttak a Szófia téren az ünnep előkészítéséhez. Állítólag idén készül majd az ország legszokatlanabb fő fenyője, melyet „tündérerdő” témában valósítanak meg. Egy 34 méter átmérőjű „fatuskóban” lesz felállítva a 31 méter magas műfenyő, nyilatkozta a szervező Ihor Dobruckij, a Folk Ukraine elnöke. A tuskó belsejében fotozóna és más szórakozási lehetőség várja a látogatókat.
Hogy bemehetnek-e a látványosság belsejébe az emberek, ez nagyban függ majd az aktuális kijevi járványügyi helyzettől. Amennyiben a tömegrendezvények be lesznek tiltva, a látogatók csupán kívülről csodálhatják meg a látványosságot. Ám a téren felállított, törpékkel, manókkal, erdei állatokkal tarkított további fotozónáknál bárki megörökítheti majd magát, ígérik a szervezők.