Napi szinten bántalmazzák a gyerekeket

Gyakorlatilag nem múlik el nap Ukrajnában, hogy valamelyik régiójában ne történne kiskorúak elleni támadás a felnőttek részéről, közli a főügyészség.

Ugyan a gyerekek bántalmazása terén az elmúlt két évben csökkenő tendenciát észleltek, még mindig magas az esetszám, mondta el Okszana Dimitrijeva, a főügyészség gyermekvédelmi és erőszakmegelőzési osztályának helyettes vezetője. Míg 2018-ban hatezren, tavaly öt és félezren, idén eddig négyezren váltak zsarnok felnőttek áldozatává.

A gyakorlat azt mutatja, az áldozatok a későbbiekben maguk is bűnelkövetőkké válhatnak, többek között ezért is fontos a gyerekkori inzultálások megelőzése.

Post Author: KISZó