Jóindulatú, fáradhatatlan és segítőkész. Szakmájában precíz, nem esik nehezére a papírmunka. Szereti békésen intézni a felmerülő problémákat, törekszik a kompromisszumra.
– Egész életét az oktatásnak szenteli.
– Matematika szakon végeztem, és szerencsére a szívemhez közel álló tantárgyat oktathattam. 1994-ben léptem a pedagógusi pályára szülőfalumban, Szürtében. 2001-től töltöm be a Szürtei Középiskola igazgatói posztját, az azóta eltelt közel két évtizedben igyekeztem előrelátóan és maximális hozzáértéssel vezetni az intézményt.
– Nem volt nehéz az átállás?
– A törvények szerint egy héten 9 tanórát tarthatok. Örülök, hogy legalább ebben az időben folytathatom a gyerekek oktatását. Az igazgatói pozíció rengeteg papírmunkával jár, a kollégák többsége panaszkodik is emiatt. Ám nekem nem esnek nehezemre az adminisztrációs feladatok. Eleinte döcögősebben ment, mindazonáltal a húsz év megtette hatását, most már ezt szinte automatikusan végzem.
– Mi tartozik az igazgató tevékenységi körébe?
– Nagyon könnyen össze tudom foglalni: minden. Viccet félretéve, az iskola akadálymentes működtetése, a pedagógusok szellemi és fizikai felkészültségének biztosítása, és a gazdasági blokk kezelése szintén az én vállamat nyomja. Az étkeztetésfeltételeinek megteremtése, és az épület állapotának fenntartása is az igazgatói teendőket gyarapítja.
– Igaz az, hogy a pedagógusi pálya elnőiesedett?
– Nálunk minden bizonnyal igen. A kollektívánk jelentős része a szebbik nem képviselőiből áll. Tavaly a 43 tanárból mindössze 4 volt férfi. Idén sem változott lényegesen az arány, a tanintézménynek 39 nő és 6 férfi oktatója van. Igyekszünk ennek a pozitív oldalát megragadni, a megbeszélés erejét hasznosítjuk a mindennapokban. Úgy érzem, jól kijövök a munkatársakkal, lehetőségeimhez mérten eleget teszek a kéréseiknek.
– Az elmúlt időszakban rájárt a rúd a Szürtei Középiskolára.
– Így igaz. 2019 nyarán vihar csapott le a településre, ami háztetőket, villamos vezetékeket tépett le, fákat, kerítéseket és villanyoszlopokat is kidöntött. Nem úszta meg az intézményünk tetőszerkezete sem. A helyreállítási munkálatok az év augusztus elején megkezdődtek. A tetőszerkezet lebontása és újjáépítése a tanévkezdés közeledtével egyre sürgősebbé vált, és a hathatós segítség, illetve az összefogás eredményeképp a gyerekek már szeptember közepén birtokukba vehették a tanintézményt. Addig a könyvtárban, a kultúrházban és az óvoda épületének második emeletén folyt az oktatás. Az a két hét sok mindenre megtanított bennünket, a gyerekek pedig jól viselték, szívesen jártak ezekre a rendhagyó helyszínekre.
Az idei év szintén nem hagyományosan kezdődött, hiszen a koronavírus-járvány miatt rengeteg változtatást eszközöltünk az iskola működésében. Nagyok az elvárások mind az oktatás, mind pedig az egészségmegőrzés terén. Ezt most meg kellett ugranunk, amit, úgy vélem, sikerült. Bevallom, nehezen rázódtunk bele, de minden feltételt igyekszünk maradéktalanul betartani.
– Meséljen a családjáról.
– Férjemmel két fiúgyermeket neveltünk fel, már mindketten családot alapítottak. Két unokával ajándékoztak meg. Dániel most kezdte az iskolát. A lányunokánk, Emília pedig 10 hónapos.
– A szabadidejét is „munkával” tölti.
– Én kikapcsolódásnak és a kreativitásom kiélésének fogom fel a családi vállalkozásunkat. Koszorúkat készítünk, illetve a temetkezéshez szükséges kellékek is megtalálhatóak nálunk. Ez utóbbiak beszerzésével leginkább a férjem foglalkozik, rám a koszorú megtervezése és megalkotása hárul. Eleinte a könnyebbekkel kezdtem, majd fokozatosan tértem át a bonyolultabb kivitelezésű kreációkra. Az interneten rengeteg ötletet találok, és idővel az általam képviselt stílus is kivehető.
– Tud nemet mondani?
– Az esetek többségében beleképzelem magam a másik helyzetébe, és megpróbálom az ő szemével látni a dolgokat. Így amikor megkérnek valamire, nehezemre esik visszautasítani a segítségnyújtást. Gyakran mondják, hogy túl jól viszonyulok az emberekhez.
– Türelmes?
– Változó. Úgy vélem, az idő múlása sok mindent megold, néha az elsőre reménytelennek tűnő problémák egyszer csak maguktól a helyükre kerülnek. Néha hamar felkapom a vizet, de ugyanolyan gyorsan meg is tudok bocsátani. Ám mindenekelőtt szeretem békésen rendezni a dolgokat.
– Mi bosszantja fel leginkább?
– Az igazságtalanság. Elég rosszul viselem azt, ha alaptalan vádakkal illetnek másokat, ezzel nem tudok azonosulni.
– Segítőkész?
– Azon az elven vagyok, hogy ha nem tudok valakivel jót tenni, rosszat sem fogok. Az emberségesség elengedhetetlen, ám ezt magammal szemben is elvárom.
– Jó emberismerő?
– Határozottan nem. Túlságosan megbízok az emberekben, ami miatt már sajnos ért csalódás.
– Könnyen alkalmazkodik?
– Most már igen. A kinevezésem idején görcsösebb voltam, fiatalon rengeteg félelmem volt az ismereten tényezők miatt. Szerettem volna megfelelni, így sokáig szorongtam a tőlem elvárt feladatok tökéletes teljesítésének elérhetetlensége végett. Társaságban azonban hamar felszabadulok, a barátkozás sem esik nehezemre.
– Sok barátja van?
– Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen számos barátom van, akikre minden esetben számíthatok. Nagy az ismeretségi körünk, és a munkahelyemen is sok jó ember vesz körül. A barátainkkal gyakran összeülünk, szeretünk utazni, kirándulni.
– Hová szeretne mindenképp eljutni?
– A kisebb úti célok mellett régi vágyunk eljutni Jeruzsálembe.
– Szokott előre tervezni?
– Muszáj. Rövid és hosszú távon egyaránt beütemezek kisebb-nagyobb teendőket. Napirendet is készítek, melyben rögzítem az elvégzendő feladatokat és időpontokat. Igyekszem pontos lenni, nem jellemző rám a késés.
– Mottója?
– Van egy kedvenc idézetem, melyet ballagások alkalmával adok útravalóul a nagybetűs élet előtt álló diákjainknak: „Az üres kalász fent hordja fejét, a teli meghajol.” Szerintem az alázat olyan pozitív jellemvonás, ami értékessé teszi viselőjét.
Csuha Ivett
