Sütő Barnabás aktív nyugdíjas, a házkörüli teendők mellett focizik és beszáll a közösségi projektekbe is. Legutóbb az útépítésben segédkezett. A barkaszói férfi első alkalommal nyert a Kárpáti Igaz Szó féléves tárgynyeremény-sorsolásán.
– Mivel teltek a munkás évei?
– Asztalosnak tanultam. Otthon nem voltak gépeink, ezért nem tudtam saját műhelyt üzemeltetni. Bútorgyárban is dolgoztam Munkácson, de kevés volt a fizetés, muszáj volt váltanom. Akkor mentem át a kőbányába. Ott hét évet húztam le meséli a 62 éves férfi. – A fizetés jobb volt, de állandóan kint a szabadban, a hegy tetején, nem volt kellemes… A vasúton ugyanez volt. Ugyanis a bányában leépítés volt, ezért átkerültem a vasúthoz. Nagyon lefoglalt a munka, szinte éjjel-nappal ügyeletben kellett lenni. Ha éjfélkor hívtak, rám akkor is lehetett számítani. Pár év alatt belejöttem a munkába, elmentem Csernovicba tanulni, kineveztek főpályamesternek. A Munkács–Bátyú szakaszért feleltem, ami elég hosszú, állandóan akadt valami teendő. 23 évet dolgoztam ott. Az irodában legfeljebb akkor voltam, ha valamit alá kellett írni.
– Amióta otthon van, mivel foglalkozik?
– A feleségem tavaly decemberben hunyt el. Tanárnő volt, ungvári születésű. A két fiammal élek együtt, egyik sem nős még. A ház körüli teendők teljesen lekötnek. 14 ár kertünk is van. A faluban zajló útjavítási munkálatokba is beszálltam. Dicséretes módon összefogott a környék, hála Istennek, most már járható az út.
– Ön jó erőben van.
– Sokat sportoltam. Több mint húsz évig futballoztam. A faluban még most is összejárunk a fiúkkal. Hétvégén is volt meccsünk. Kisebb tornákra is meghívnak minket, öregfiúkat. Mindig is hátvéd poszton játszottam.
– A fiai is rúgják a bőrt?
– A kisebbik nagyon jól játszik. Viszont most, hogy nincsenek csapatok a környező falvakban, megrekedt a sportélet. Ha lenne csapat, biztos játszana, de még így is összeszedelődzködnek vasárnaponként.
– Kedvenc kárpátaljai csapata?
– Régen a Zápszony volt a favorit. Az öcsém Beregszászban edzősködött. Rajta kívül még van egy nővérem és bátyám, aki lebénult. Az édesanyám 2012-ben távozott el, ő postás volt. Az édesapám még 1986-ban itt hagyott minket. Megjárta a lágert, ami nagyon megviselte, valószínűleg ezért is hunyt el oly korán. Édesanyám gyermekkorától szívbetegséggel és asztmával küzdött, ezért gyakran járt szanatóriumokba, a tengerre. Mindig mondta apunak, hogy menjen vele, pihenjenek együtt, ám ő kijelentette: nem megy sehova, eleget volt távol, az udvart sem akarja elhagyni.
– Mit olvas a legszívesebben az újságban?
– A végétől szoktam kezdeni, pontosabban a sporttal. Azt mindig elolvasom, aztán a kis krimik, majd a legfigyelemfelkeltőbb cikkek. Végül azokat is elolvasom, amelyek kevésbé keltették fel az érdeklődésemet.
Simon Rita
