Segíts, hogy segíthessek Kárpátalján! │KISZó-interjú

Cséke Dianna a rászorulók támogatására tette fel az életét.

Szegény, rászoruló emberek, családok mindig voltak, vannak és lesznek is. De szerencsére léteznek olyan civil szervezetek, alapítványok, melyek megpróbálnak segíteni a zömében önhibájukon kívül nélkülözőknek. Annál ritkább az egyéni kezdeményezés. E kevesek egyike a nagymuzsalyi Cséke Dianna, aki évekkel ezelőtt döntötte el, hogy megpróbál segíteni az arra rászorulókon. De meséljen ő maga a kezdetekről.

Hegedűs Csilla

– 2014-ben sajnos súlyos beteg lettem, ami szomorú, váratlan fordulatot hozott az életünkben – májcirrózist állapítottak meg nálam. A beregszászi kórházból a nyíregyházi egészségügyi intézménybe kerültem, ahol is sokkolt a hír, miszerint csak májtranszplantációval lehet megmenteni az életemet. A nyíregyházi orvosom támogatásával a budapesti Semmelweis intézetbe kerültem, s ott, 2017-ben megtörtént a transzplantáció. A három év alatt sokszor lebegtem élet és halál között. Azok olyan pillanatok voltak, amikor minden átértékelődött. A Jó Isten százszor magához szólíthatott volna, tehát egy óriási csoda, hogy most mindezt elmesélhetem.

Úgy gondolom, Istennek terve volt, terve van velem, ezért arra a döntésre jutottam, hogy én másként nem tudok hálát adni, minthogy rászorulókon segítek.

– Felépülése után hogy kezdett hozzá a tevékenységéhez?

– A Facebookon figyeltem fel különböző csoportokra, melyek segítséget kérnek. Előbb csak a családom és a barátaim körében láttam hozzá az adománygyűjtéshez, amit jómagam vittem el az illetékesekhez. Jó érzéssel töltött el, hogy egy kicsit én is hozzá tudtam tenni ahhoz, hogy valakinek jobb legyen. Közben egy alapítványhoz csatlakoztam önkéntesként. Ott jobban nyomon követhettem, hogyan is működik az effajta tevékenység. Egy idő múlva úgy gondoltuk a férjemmel, hogy ezt magunk szeretnénk csinálni, így immár egy éve

a Cséke család igyekszik segíteni a rászorulókon Nagymuzsalyban, Benében, Borzsován, Mezőváriban, Balazséron és Beregszászban.

Az adományokat mi magunk szállítjuk a helyszínekre.

– Hogy kutatja fel azokat a családokat, melyek segítségre szorulnak?

– A szülőfalumban, Nagymuzsalyban él néhány idős ember, akiknek már évekkel ezelőtt segítettem, aztán az alapítványon keresztül sok családot ismertem meg, melyek közül néhány mind a mai napig számíthat rám. Később, amikor egyre többen szereztek tudomást arról, hogy hozzám bátran fordulhat az, aki támogatni kíván rászorulókat, bővült a lista. Azt is el kell mondanom, hogy vannak olyan családok, melyek szemmel láthatóan szerény körülmények között élnek, mégis nehezen fogadják el a segítséget a szégyenérzet miatt. Jelenleg tizenegy pártfogolt családot, és négy nagymuzsalyi idős embert támogatok rendszeresen, havi szinten.

– Hol gyűjti az adományokat?

– Otthon. Jelenleg a nyári konyhám szolgál raktárként. Hála Istennek folyamatosan tele van a kis helyiség. A ruhaneműből és a lábbeliből van a legtöbb, főképpen a gyermekek és tinédzserek számára.

Élelmiszerből már jóval kevesebb, de a Jó Isten mindig olyan embereket vezérel az utamba, akik tudnak és akarnak is segíteni.

Egyébként mindig megkérdezem a rászorulókat, hogy mire van szükségük. Többször volt rá példa, hogy nagyobb dolgok, így például mosógép, vagy bútor kellett, és közösen azt is meg tudtuk oldani.

– Tehát lehet az emberekre számítani…

– A Segíts, hogy segíthessek Kárpátalján! oldalamat egy hónappal ezelőtt indítottam el, azóta több mint ezer követőm van. Már az is nagy segítség, ha valaki megosztja az oldalt, ezáltal még többen értesülnek a csoport létezéséről, és így többen segíthetnek is. És igen, lehet az emberekre számítani. Még a tavalyi, mindenki számára nehéz esztendőben sem hanyatlott a segítői készség. Én hiszek az emberek jóságában, és bízom benne, hogy a továbbiakban is lesznek jó szándékú, önzetlen emberek.