Sokoldalú, nyitott és figyelmes. Messziről indult, nehezen sajátította el a kutatói szemléletet, ma már viszont ígéretes projektekben vállal vezető szerepet. Energikus személyiség, akit nem könnyű megbántani. Figyel a belső hangokra, és kritikusan szemléli a világot. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Demeter László, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos segédmunkatársa.
Simon Rita
– Mindig is természetbarát volt.
– Gyerekorromban, ha épp nem fociztam, állandóan az erdőt jártam vagy horgásztam. A suliban egyértelműen a biológia volt a kedvencem, de ez a kiváló tanárnőnknek is köszönhető. Azt gondoltam, pedagógus leszek. A munkácsi tanítóképzőbe felvételiztem, de nem sikerült. A középiskolába „kényszerültem”, a Barkaszói Középiskolában érettségiztem. Benne volt a pakliban, hogy nem sikerül a továbbtanulás. De édesanyám biztatott, hogy tanuljak. Azzal a feltétellel jelentkeztem a felsőoktatásba, ha biológiát tanulhatok. 2004-et írtunk, amikor elindult a beregszászi főiskola biológia-földrajz szaka. Ezt kétségkívül jelnek vettem. A földrajztudásomat azonban erősen fel kellett javítani, mert abból nem voltam túl jó. Viszont eldöntöttem, ezt mindenképp meg kell oldanom, mert fel akarom, hogy felvegyenek. Sikerült. Első generációs értelmiségi vagyok a családban.
– Hogyan kötelezte el magát a kutatás mellett?
– Mindig is szerettem magyarázni, beszélni, pedagógusnak készültem. A diplomaszerzés után munkába is álltam otthon a Rafajnaújfalui Általános Iskolában. Idegen nyelvet tanítottam. A főiskolán elkezdtem az angol másoddiplomás képzést is. Emellett Genius tehetséggondozó-foglalkozásokat is tartottam biológiából. Voltak sikerélményeim, de éreztem, hogy valami másra vágyom, és a környezetem is azt sugallta, hogy próbáljam meg a tudományos pályát. 2013-ban kezdtem el a PhD-képzést Pécsett, most már csak a disszertációmat kell befejezni és megvédeni.
– Emellett dolgozik, és sikeres projekteket vezet.
– A doktori képzés idején Budapestre költöztem. 2016-tól az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetének tudományos segédmunkatársa vagyok. Innentől kezdve már nem csak a saját doktori kutatásommal kellett foglalkoznom. A csoport profiljába kapcsolódtam be, ami elég speciális, mert mi nemcsak klasszikus ökológiával, hanem hagyományos ökológiai tudással is foglalkozunk, azaz azt kutatjuk, hogy a helyi közösségek (pásztorok, erdészek, erdőjárók stb.) mit tudnak az ökológiai folyamatokról. Engem az érdekel a legjobban, hogy az emberi tevékenység hogyan befolyásolja az alföldi tölgyesek működését. Hogyan gazdálkodjunk velük, hogy az az erdő élővilágának is jó legyen.
– Érzékeny típus?
– Szerintem elég emocionális vagyok. Könnyen ráhangolódom egy másik ember érzelmi állapotára.
– Ezt nem a növények és fák között fejlesztette ki.
– Jelentős részét képezi az életemnek az önkénteskedés. Tíz éve tagja vagyok a KözösPont ökumenikus ifjúsági kezdeményezésnek, amely célja, hogy a nagy zenei fesztiválok közegében lehetőséget adjon a fesztiválozó fiataloknak, hogy kötetlenül, személyesen beszélgethessenek hitről, kereszténységről, az életről vagy bármi másról. Sokáig a betérő bulizók beszélgetőpartnere voltam, sok időt töltöttem mások meghallgatásával. Ma már a projekt vezetői közé tartozom. Viszont a munkámnak is van egy olyan része, amely során a helyi emberekkel beszélgetünk, tőlük próbálunk tudást/bölcsességet szerezni, úgynevezett tájtörténeti interjúkat készítünk velük. Ezt nagyon élvezem, és ők is örülnek, hogy végre elmesélhetik valakinek azt, amit már nem nagyon szoktak kérdezni, viszont fontos lenne továbbadni azt a tudást, amit az elmúlt évtizedekben a tájról gyűjtöttek.
– A mozgás a lételeme.
– Örökmozgó típus vagyok. Amikor tehetem, focizom, kispályán. Ez gyerekkorom óta nagy szenvedélyem. Szeretek futni is. Szívesen nézek sporttal kapcsolatos felvételeket, meccsösszefoglalókat, azok igazán lekötnek.
– A sütés-főzés a másik szenvedélye.
– Ez is egyfajta hobbi, kikapcsol. Szeretem felfedezni az ízeket, a klasszikus magyar konyha remekein túl is bármit elkészítek. Sült kacsacomb, beregi töltött káposzta, rizottók, bármi jöhet. Nagy lelkesedéssel savanyítok káposztát, rendszeresen készítek kovászolt kenyeret.
– Jó dolga lehet a feleségének.
– 2013-ban ismerkedtünk meg a KözösPont fesztiválmissziós közösségben. Egy csapatban szolgáltunk. Akkor értem vissza a doktori felvételimről, és ő még ébren volt, amikor beestem. Beszélgetni kezdtünk, rövidesen nem volt menekvés. 2016-ban házasodtunk össze. Gödöllőn élünk.
– Odafigyel a minőségre?
– Igen. Rövid az élet ahhoz, hogy olyan dolgokkal töltsük meg, amelyeknek mi magunk sem látjuk az értelmét, nem jó minőségű. Így vagyok például a kávéval, egyes ruhadarabokkal. Inkább iszom egy jó kávét naponta, mint két-három rosszat, még ha a jobb kicsit drágább is.
– Milyen jó tulajdonságait szokták kiemelni?
– A kollégáim és önkéntes társaim azt mondják, szeretnek velem dolgozni, mert motiválom őket. Úgy vélik, a közösség motorja vagyok, nem hagyom, hogy elüljön a lendület. Én viszont úgy tartom, ha bekerülök egy közösségbe, előbb megfigyelek, szintetizálok, igyekszem rájönni, hogy miért nem működik valami. Ha sikerül kiderítenem a problémát, akkor azon fogok dolgozni, hogy megoldjuk. A kritikusság is egy olyan tulajdonság, amit bizonyos közegben értékelnek, például a kutatói létben nélkülözhetetlen. A kutatások során számomra evidenssé vált, hogy precízen és alaposan álljak a dolgokhoz, és másoktól is elvárom ugyanezt. Ennek ellenére nem tartom magam perfekcionistának, nem görcsölök rá, ha valami nem megy, el tudom engedni.
– Mivel töltődik fel?
– A foci és a főzés teljesen eltereli a figyelmemet. Viszont a közösség és az ima az, ami a belsőt is feltölti. Igyekszem rendszeresen elcsendesülni, ami segít letisztázni magamban, hogy mi a fontos, és mi nem.
– Mi hangolja le?
– Elsősorban az, ha valaki szándékosan gonosz, direkt akar fájdalmat okozni másnak. Nehezen viselem az agresszivitást, és a tehetetlenség is elkeserít.
– Hogyan figyel oda a környezetvédelemre?
– Azon dolgozom, hogy minél szélesebb körben és hatásosan tudatosítsam az emberekben azt, mivel okoznak kárt a természetnek. Erre tettem fel az életem. Ez a társadalmi léptékű része. Ami a magánéletet illeti, arra törekszem, hogy minimalizáljuk a szennyezést és a fogyasztást. Figyelmeztetem magam arra, hogy bizonyos kényelemért meg kell fizetni. Például műanyag helyett textiltáskát viszek a boltba. Alap a szelektív hulladékgyűjtés, illetve hogy az olajat nem öntjük ki, és komposztálunk is. Gyűjtögetünk: amit nem muszáj, nem vesszük meg. A kenyeret is azért sütöm, hogy élesztő és csomagolópapírmentesen egészséges, friss kenyeret egyek. Nem használunk mosószert és öblítőt, helyette mosódiót és illóolajat teszünk a vízbe. A frissen mosott ruhának nem tart napokig az illata, de cserébe jót teszek azzal, hogy nem használok olyan öblítőt, aminek a palackjára az van írva: „Súlyosan és tartósan károsítja a vízi élővilágot”. Szinte mindenhova gyalog, biciklivel vagy tömegközlekedéssel megyek. Ez azóta sem változott, amióta van jogosítványom és kocsim.
– Mire tanította meg az élet?
– Amikor otthon dolgoztam az iskolában, számos gyerekben fedeztem fel tehetséget. Viszont több szülő mondta azt, hogy nem tanulhat tovább a gyerkőc, mert anyagilag nem engedhetik meg maguknak. Ez belém égett. Ezt nehezen tudom elfogadni, ugyanis a saját életem az ellenpélda rá. Egyke vagyok, édesapámat nem ismertem, anyukámmal és nagymamámmal nőttem fel. Mindig szegények voltunk, gyakran adósságunk is volt. Édesanyám ennek ellenére mégis úgy döntött, hogy tanulni fogok. Egész életében dolgozott és neki nem volt lehetősége az önmegvalósításra, de nekem lehetővé tette. Sokszor a gyermek jövője a szülő önfeláldozásán múlik. Kár elpazarolni egy tehetséges gyermeket, meggátolni abban, hogy előrébb lépjen, és elérje, amit szeretne.
– Jövőbeni cél?
– Szeretnék többet hazajárni a családommal. Tervezzük, hogy bebarangoljuk Kárpátalját, és megmutatom, milyen bámulatos környezet vesz körbe minket a szülőföldemen.
