Koronavírus Ukrajnában: az elhunytak 84%-a 60 év feletti volt

A koronavírus-fertőzésben elhunytak 84 százaléka 60 év feletti ember volt Ukrajnában, számolt be az UNIAN. Az adatokat egy nemzetközi online-konferencia keretében ismertette az országos tisztifőorvos. Viktor Ljasko úgy fogalmazott: ha megnézzük a részletes statisztikát, akkor kiderül, a 22 ezer 760 halálos eset jelentős része (84 százaléka) 60 évnél idősebb ember volt. Ezért az idén februárban […]

Megbénították a forgalmat a tarifaemelés elleni tüntetők Kárpátalján (élő)

Az akció résztvevői a Kijev–Csap főutat péntek reggel zárták le Munkácsnál. A tarifaemelés elleni tüntetők a zebrán sétálva állták el az utat, ezzel teljesen megbénítva a forgalmat. Helyszíni beszámolók szerint a közel száz tüntető a magas közüzemi díjak miatt tiltakozik a rendőrségi ellenőrzőpontnál. A személyautókat a városon keresztül terelik, a kamionok viszont folyamatosan torlódnak, a […]

KMNE – a tudatos építkezés mintapéldája

Nemrég került sor a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) helyi összekötőinek ez évi első találkozójára. Közel ötven településről várták a résztvevőket Beregszászba, a Pásztor Ferenc Közösségi Házba. Hegedűs Csilla – Összesen nyolcszáz tagcsaládunk van. Pár évvel ezelőtt azt vettük észre, hogy sokkal hatékonyabb a működésünk, ha aktivizáljuk a tagságot. Így jött létre az önkéntes összekötők […]

Elgázoltak egy gyalogost Nagyszőlősön

A közúti baleset február 4-e este történt a Cskalova utcán, Nagyszőlősön, adta hírül a pershij.com.ua. A szerencsétlenségről először a közösségi médiában publikáltak felvételeket, amelyeken látszik, hogy a gyalogos a zebrától nem messze, a földön fekszik. Egyelőre nincs hír arról, hogy mi okozta a balesetet, illetve milyen súlyosak a személyi sérülések. A részletekről hamarosan beszámolunk!

Majd 600 kiló ruhát osztottak szét rászorulók között

A napokban egy szociális ruhabolt nyitott Munkácson a szükségben élők megsegítésére. Az első két nap során 546 kilogramm használt ruhát osztottak szét, és 64 kilót fogadtak a találó nevű, Mindent egy köszönömért központban – derült ki a ukrán közszolgálati tévécsatorna kárpátaljai regionális kirendeltségének összeállításából. Szvitlana Szamoljuk, a központ ötletgazdája a riportban elmondta, hogy a rászorulók […]

Mondja el a véleményét a távoktatásról!

Ukrajnában anonim, online kérdőívet készítettek a távoktatás szervezésére vonatkozó kérdésekről a 2020/21-es tanévben. A cél, hogy megtalálják a módját a digitális oktatás javításának. A felmérésbe az oktatási folyamat minden résztvevője bekapcsolódhat, adta hírül az osvita.ua. A felmérést az állami oktatásminőség-felmérő szolgálat végzi. Az oktatási folyamat megszervezése a karanténkorlátozások körülményei között továbbra is igazi kihívást jelent […]

A kormány a GDP 4,6 százalékos növekedését várja

Denisz Smihal álláspontja szerint 2021-ben az infláció lehetővé teszi a gazdaság felpörgetését. A miniszterelnök ezt egy nemzetközi üzleti fórumon fejtette ki, hozzátette, hogy a nemzeti össztermék mutatója 6 százalékos infláció mellett ennél akár magasabb is lehet. A zn.ua emlékeztet: korábban a jegybank 2021-re 6,5-7 százalékos inflációt prognosztizált, belföldi üzleti körök pedig még ennél is borúlátóbbak, […]

Korrupció bejelentésére alkalmas portált indítanak

A nyilvántartás éjjel-nappal elérhető lesz mind a bűnüldöző szervek, mind pedig a névtelen bejelentők számára – írja az ua.korrespondent.net. Február 4-én, csütörtökön tartott ülésén a Legfelső Tanács 253 szavazattal támogatta a korrupció bejelentésére szolgáló egységes portál létrehozását. A törvény szerint a Nemzeti Korrupció-megelőzési Ügynökséget is be kell vonni a tárgyalásba. A visszaélést bejelentők és a […]

39 millióért kelt el az első kaszinó-engedély Ukrajnában

Február 2-án a Szerencsejáték-szabályozási és Sorsolási Bizottság jóváhagyta az első, kaszinójátékok szervezését és lebonyolítását engedélyező licenc kiadását – tájékoztat az epravda.com.ua. A Szpejsziksz vállalatnak (TM Kosmolot) ezért az engedélyért 39 millió hrivnyát kell fizetnie  – jelentette be Ivan Rudij, a Bizottság elnöke a Facebookon. Az erről szóló határozatot az ügynökség honlapján tették közzé. A YouControl […]

Zelenszkij vezet, de előnye egyre fogy

Amennyiben most lenne az elnökválasztás, Volodimir Zelenszkij a szavazatok 21,2 százalékát szerezné meg. A Rejting szociológiai csoport felmérése alapján a regnáló államfő a biztos választók körében vezeti a népszerűségi listát, előnye folyamatosan csökken. Közvetlen üldözői 4-5 százalékkal maradnak el tőle. Amennyiben most lenne az elnökválasztás, a második helyet Jurij Bojko, az Ellenzéki Platform – Az […]

Készítette és karbantartja a weboldal.net