Március 15-e a legmagyarabb ünnep. Remélem a megállapítás, a kiemelés nem sért senkit. Nem értékrendet kívánok felállítani, s mi sem áll távolabb tőlem, mint az, hogy lebecsüljem például a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc vagy az 1956-os forradalom és szabadságharc történelmi jelenőségét.
Talán éppen ezért érintett a kelleténél fájóbban az, ahogyan az egyik magyarországi kereskedelmi csatorna – amolyan ünnepi felvezetésként – szoros egymásutánságban megidézte az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc két vezéralakját. Előbb riportfilmet sugárzott Petőfi Sándor barguzini rokonságáról, melyből megtudhattuk, hogy a burját utódok mennyire büszkék híres elődjükre, milyen féltően ápolják emléket, hogyan gyűlnek össze évről évre a tiszteletére…
Mit mondjak, ennél sajátosabb, eredetibb(?), megosztóbb, provokatívabb(!) ünnepi felvezetésben még nem volt részem. És a meglepetések ezzel még nem értek véget.
A csatorna egy másik műsorban elhangzott, hogy Kossuth Lajos pályája elején sikkasztái ügybe keveredett. Igaz, némi elterelés, „hatásszünet” után kiderült, hogy ez lényegében tévedés volt. Aztán következett a politikus dicsérete. Fess, jóképű férfi volt. Igazi divatdiktátor. S ezekkel a kvalitásaival élni is tudott. Aztán jöttek az „amerikás” évek. Kiderült, az Egyesült Államokban Kossuth nevét iskola, sőt egy egész megye viseli. Kultusza töretlen. A kép további árnyalása szándékával az sem maradhatott ki, hogy a magyar államférfi Amerikában belépődíjat szedett előadásai hallgatóságától.
Félreértés ne essék, igazán példaértékű, hogy a Burjátföldön vagy félszázan őrzik Petőfi emlékét, s okkal vagy ok nélkül rokonának tartják, vallják magukat. Az sem szentségtörés, ha Kossuth emberi gyengeségeit, hibáit, téves döntéseit elemzi valaki.
Csak ne így, s ne március idusának előestéjén okítsanak ilyen kommersz módon.
Mert ideje van a számvetésnek, a szembesülésnek, de ideje van a fejek és szívek felemelésének is.
S e számvetéssel tartozik minden írástudó.
Horváth Sándor
Kapcsolódó írásunk:
