2019-ben Ukrajnában a lakásvásárlási hitelt 21,5 százalékos kamat terhelte, 2020-ban a mértéke 16,9 százalékra csökkent. Tavaly májusban Volodimir Zelenszkij ígéretet tett arra, hogy nyomást gyakorol a független bankrendszerre, melynek eredményeként a lakásvásárlási kölcsön kamatának 10 százalékos csökkentését várja.
Csuha Ivett
A terhelés hatására lemondott az Ukrán Nemzeti Bank elnöke, lecserélődött a pénzintézet vezetőségének több mint fele. A nyomásgyakorlásnak más foganata is lett.
2021. március 1-jétől ugyanis beindult a 7 százalékos kamattal terhelt ingatlanvásárlási kölcsön folyósítása. A számítások szerint az év végéig 5 ezer család vág bele e feltételek mellett a hajlékvásárlásba.
A szomszédos országokban ez már kiaknázott opció, a csehek például erre fordítják a nemzeti össztermék 25 százalélát, a lengyelek 20, Ukrajna azonban mindössze 0,7 százalékot szán erre a célra.
El kell ismerni azonban, hogy ebben nem csak a bankok a vétkesek. Gond van a jogi háttérrel is.
Még mindig érvényben van az a törvény, mely megtiltja a lakás elkobzását azoktól az ügyfelektől, akik nem térítik meg a banknak az erre felvett kölcsönt.
Jelen helyzetben ez 44 ezer adóst érint, és 29 milliárd hrivnya tartozást jelent.
Nincs rend az építővállalatoknál sem. A lakásvásárlók már az építkezés fázisában befektetik leendő otthonuk árának nagyobb részét. Amennyiben azonban a kivitelező tönkremegy, esetleg elsikkasztja a pénzt, úgy mind a kölcsönt felvevő polgár, mind pedig a bank rosszul jár.
A most elfogadott törvény úgy rendelkezik, hogy bárki hozzájuthat 2 millió hrivnyás kölcsönhöz, amennyiben az ingatlan ára nem haladja meg a 2,5 millió hrivnyát, illetve az igénylő 15 százalékos önrésszel is rendelkezik.
A dokumentum értelmében nem a bank által nyújtott kamat módosul 7 százalékra, hanem az állam fedezi az ezt meghaladó hiteldíj összegét.
Ennek azonban váratlan következményei is lehetnek. Senki sem tudja ugyanis garantálni, hogy 20 éven keresztül minden kormány betartja majd az előzőek rendelkezéseit. Így amennyiben leáll a támogatás, a fennmaradó kamat is az ingatlan tulajdonosát fogja terhelni.