Arszen Avakov belügyminiszter az egyetlen olyan politikus, aki a 2014-es Euromajdan óta a helyén van. Túlélt két államfőt és négy miniszterelnököt. Befolyását tekintve már-már vetekszik az elnökkel, a politikai szakértők szerint ő lehet az ország következő kormányfője, de sokak szerint Volodimir Zelenszkij elnöki bársonyszéke sem megkaparinthatatlan számára. Az alábbiakban megpróbáljuk megfejteni, mi teszi Arszen Avakovot ennyire megkerülhetetlen szereplővé az ukrán politikában.
Dunda György elemzése
A belügyi tárca élére közvetlenül a véres eseményekbe átcsapó Euromajdan után került, 2014. február 27-től tölti be mostani pozícióját. Ő az egyetlen, aki Petro Porosenko korábbi államfő környezetéből a helyén tudott maradni a 2019-es elnökválasztás után is. Amikor Volodimir Zelenszkij elsöprő támogatottsággal elfoglalta az elnöki széket, azt mondták, hogy Avakov csak hat hónapig marad a posztján, amíg a kormányzó Nép Szolgájában meg nem találják a legrátermettebb személyt a belügyminisztérium irányítására. Azóta eltelt közel két év, és a mai napig keresik az utódját. Vagy csak arról van szó, s ez a valószínűbb, hogy egyszerűen nincs olyan szereplője az ukrán politikának, aki jobban kezében tudná tartani a rendvédelmi hatóságok gyeplőjét.
Egy miniszter esetében nem elhanyagolható szempont, hogy milyen a viszonya az államfővel. Hatványozottan igaz mindez a belügyminiszterre. Volodimir Feszenko politológus úgy látja, Avakov sokkal lojálisabb Zelenszkijhez, mint volt az elődjéhez. Írásunk főhőse egyik interjújában egyenesen manipulátornak nevezte Porosenkót, aki szándékosan mérgezte meg a viszonyt közte és Mihail Szaakasvili között. Kettejük konfrontációjának aztán az lett a vége, hogy az egyik kormányülésen nyilvános összetűzésbe kerültek, mindez 2015-ben történt. Avakov elárulta, azóta megbeszélték a dolgot az egy időre az országból is kiutasított Szaakasvilivel, aki ma egyébként a reformokért felelős állami központnak a vezetője.
Avakovnak is megvoltak a maga botrányai, de az elmúlt időszakban látványosan kerüli a konfliktusokat. Ennek fő oka az lehet, hogy politikai befolyásának további növekedésével számol, s ebben az építkezésben felesleges lenne vitát szítani nem is annyira a miniszter társaival, mintsem a mögöttük álló, igen befolyásos lobbicsoportosulásokkal, melyeknek a segítségére még nagy szüksége lehet. Elég régóta van benne a nagypolitikában, hogy tudja, az emocionális kirohanások helyett sokkal előnyösebb a gyakorlatiasság, kifizetődőbb a pragmatizmus.
Amikor legutóbb Avakovról kérdezték a miniszterelnököt, Denisz Smihal kijelentette: nincs olyan tényező, ami a miniszter távozását követelné, s ameddig nem fejeződik be teljesen a belügyi szféra reformja, felesleges is beszélni menesztéséről. Az ukrán rendfenntartó rendszer strukturális átalakításának folyamata 2015-ben, az amerikai rendszerre szabott új nemzeti polícia felállításával kezdődött. A reform sikerességéről csak akkor beszélhetünk, ha a mentalitás is gyökeresen megváltozik az egyenruhások körben, amire nyilván több idő kell, mint a formaruha vagy a géppark lecserélésére. Mindeközben az átalakítást számos hangos botrány zavarta meg, megesett, hogy ártatlan emberek életét is kioltották rendőrök, véletlenül kiskorút ért halálos lövedék. Vagy gondoljunk csak a Kijev melletti elhibázott műveletre, ahol kommandósok és rendőrök estek egymásnak, a fatális tévedés öt járőr életébe került, hogy már az ún. hátizsákos botrányról ne is beszéljünk. Mindezek ellenére Avakov mégis a posztján maradhatott, ami Európa más országaiban aligha történhetett volna így. Érzékeltetésképpen: a belügy elválaszthatatlan részét képező főügyészség élén ez idő alatt öten adták egymásnak a kilincset…
Ezek is megerősítik, Arszen Avakov mára nehézsúlyú szereplője az ukrán belpolitikának, csak kevesen mernek ujjat húzni vele. A parlamenti erőviszonyokban jártas „guruk” azt is tudni vélik, hogy a belügyminiszternek egy teljes frakciónyi embere van a törvényhozásban a különböző képviselőcsoportok soraiban, például hozzá kötik a befolyásos kárpátaljai képviselők, Horváth Róbert, Luncsenko Valerij, Vaszil Petyovka és Vladiszlav Poljak négyesét, akik új regionális pártjukkal a tavalyi önkormányzati választásokon már a kárpátaljai politikában is megvetették lábukat.
A Kárpáti Igaz Szónak nyilatkozó Ruszlan Bortnik egyenesen Denisz Smihal lehetséges utódjának nevezte Avakovot. Az elemző úgy látja, legkésőbb nyáron meneszthetik a mostani államfőt, hogy hasonlóan Olekszij Honcsaruk kabinetjének elküldéséhez, ezzel is csökkentsék a társadalmi elégedetlenséget. Bortnik tökéletes kormányfőnek tartja Avakovot, aki képes a rend, a fegyelem garantálására és a Nyugat sem emelne kifogást ellene. Az egytelen dolog, ami ellene szólhat, az a konkurencia, amit személye kormányfőként jelenthet Zelenszkijre nézve.
Régóta téma az is, hogy Avakov új pártot alakít. Ennek az alapjait már úgyis lerakta a parlamentben, sokakat ő mozgat a háttérből, s az orosz nyelv státuszáról szóló közelmúltbeli kijelentése arra utalhat, hogy egyéni politikai nézet kialakítására törekszik. Ugyan Avakov egyik kezdeményezője volt a Medvedcsuk-média megfojtásának, de mindeközben nem utasította el az orosz nyelvű média jelenlétét, csak politikailag szabná át annak hátterét, a mostani hatalmi elit szolgálatába állítva. Avakov azt mondta az orosz nyelvről zajló vitában, hogy az nem kizárólag Oroszországé, szerinte evidens, hogy az államnyelv az ukrán, de az orosz nyelv és az orosz nyelvkultúra nagymértékben az ukránoké is, ezért miért is kellene arról lemondanunk? – tette fel a nem is annyira prózai kérdést. A politikát értők számára nem kell ecsetelni, hogy kijelentésének mekkora kicsengése van az oroszul beszélők több milliós tábora felé.
Ám miközben Avakov erős oldalaira világítunk rá, nem árt azt sem leszögezni, jelenleg a legelutasítottabb politikusok egyike. A Razumkov közvélemény-kutató központ felmérése szerint 12 százalékos a bizalom indexe, viszont a megkérdezettek 76 százaléka nem bízik benne, persze a mindenkori belügyminiszter csak ritkán kedvence az átlagszavazónak.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.