Az év folyamán átlagosan 10 százalékkal emelkedik a sertéshús ára, melynek kilója elérheti a 150 hrivnyát – közölte az UNIAN. Drágul a csirke és a marhahús is – állította Mikola Babenko. A húsipari vállalatok igazgatóit tömörítő szervezet megbízott igazgatója szerint a jelenlegi árat a termelők nem tudják tartani, mivel jelentősen drágult a takarmány és emelkedtek […]
Hónap: 2021 március
60 éves lett a kárpátaljai focilegenda
Rácz László (született 1961. március 25-én) kárpátaljai magyarként 47-szeres szovjet válogatott volt, az 1988-as Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett, részt vett az 1986-os mexikói és 1990-es olaszországi világbajnokságon. A nagyszőlősi sportiskola neveltje pályafutása nagy részét a Dinamo Kijev csapatában töltötte, amellyel négyszeres szovjet bajnok és Szovjet Kupa-győztes lett, 1986-ban pedig elhódította a Kupagyőztesek Európai Kupáját (KEK). 241 […]
További befektetéseket kíván eszközölni az EBRD Ukrajnában
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) számos fontos projektbe kíván beruházni Ukrajnában, beleértve a közlekedési infrastruktúra és az energiaágazat korszerűsítését. Erről Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter és Odile Renaud-Basso, az EBRD elnöke tárgyaltak – tájékoztat a pénzügyminisztérium sajtószolgálata. A legígéretesebbek közé a közszférában lévő számos projekt tartozik, valamint beruháznának az Oscsadbank tőkéjébe is. Marcsenko megjegyezte, Ukrajna […]
Ideiglenes körforgalmakat létesítenek Munkácson
A kísérleti jelleggel kialakított körforgalmak azok végleges helyeinek meghatározása céljából kerülnek kihelyezésre. A Munkácsi Városi Tanács tájékoztatója szerint az ideiglenes változatokat a tervek szerint a Wallenberg‒Beljajev, a Duhnovics‒Sztusz, a Duhnovics‒Béke, a Piac‒Duhnovics és az Október 26.‒Sevcsenko utca kereszteződésébe telepítik. „A körforgalomnak növelnie kell az utak kapacitását. A kísérleti jellegű módosításokat áprilisban hajtják végre, majd ezután […]
Érik a botrány a CoviShield vakcina következő szállítmánya körül
Mihajlo Raduckij, a Legfelső Tanács egészségügyi bizottságának elnöke szerint India akár el is halaszthatja az újabb szállítmány útnak indítását, mivel sértőnek találja az oltóanyagot érő kritikákat, az Ukrajnában észlelhető információs ellen kampányt. Az ukrán külügyminisztérium levelet kapott az indiai nagykövetségről, melyben az áll, hogy megengedhetetlennek tartják az India ellen irányuló negatív megnyilvánulásokat. Szerintük az AstraZeneca […]
Marad az 1,68 hrivnyás áramtarifa
A kormány nem emeli az áram árát a lakossági felhasználók számára, így április 1-jétől marad az 1,68 hrivnyás kilowattonkénti tarifa – jelentette ki Denisz Smihal a Miniszteri Kabinet március 24-i ülésén. „Továbbra is azon dolgozunk, hogy az ukránok tisztességes díjszabásban részesüljenek, ne legyen monopólium vagy visszaélés az energiapiacokon. Ezért úgy döntöttünk, hogy a villamos energia […]
4540 hrivnya segélyt kap minden besorozott fiatal
A Miniszteri Kabinet határozata értelmében 2021 áprilisa-júniusa között 14 246 fiatalt hívnak be sorkatonai szolgálatra. 6500-an az Ukrán Fegyveres Erőkhöz, 4600-an a Nemzeti Gárdához, 2500 a határőrséghez, 600-an pedig az állami speciális közlekedési szolgálathoz vonulnak be. A sorozás lebonyolítására a kormány 66 millió hrivnyát különít el. Minden újonc 4540 hrivnya egyszeri támogatásban részesül. A hírrel […]
A tudomány és a hit kiegészíti egymást
Megtartották az Ortutay Elemér VII. Keresztény Tudományos Diákköri Konferenciát. A Görögkatolikus Főiskolai Lelkészség a minap szervezte meg az Ortutay Elemér VII. Keresztény Tudományos Diákköri Konferenciát Beregszászban. A karanténszabályokra való tekintettel a tanácskozás online formában valósult meg. Az érdeklődők a Google Meet felületre bejelentkezve kapcsolódhattak be az eszmecserébe. Hegedűs Csilla – A konferencia alapgondolata az, hogy […]
Őrizetbe vették az ungvári késes támadót
A vonatkozó döntést az Ungvári Városi-Járási Bíróság hozta meg. A március 18-án éjszaka az egyik megyeszékhelyi lépcsőházban történt incidens során egy 52 éves férfi támadta meg a szomszédját. A gyanúsított elvette az áldozat mobiltelefonját, majd megszúrta őt. A mentőket és a rendőrséget a 30 éves sebesült felesége hívta. A megyei ügyészség sajtószolgálata megjegyzi, hogy az […]
KISZó-videó: Köszi, köszi…!
A beregszászi színház Köszi, köszi…! című kabaréja ízelítőt nyújt az emberi természet sajátosságaiból, az élet tipikus, sokszor mulatságos szituációiból, amelyeket végignézve nyugtázhatjuk: akárhogy is igyekszünk elrontani, az élet mégis lehet szép. Az előadást két, jól ismert színművész, Vass Magdolna és Gál Natália alkalmazta színpadra, velük beszélgettünk érzésekről, félelmekről, tervekről.