A munkácsi lány az ukrán valóságshow kulisszatitkairól mesélt.
Csehi Antónia Dzsesszika szerelemért ment, ám helyette „csak” hírnevet kapott. Az Agglegény című ukrán műsor egyik nagy esélyese volt. A harkivi Mihajlo Zalivako üzletember szívét harminc nő próbálta elnyerni. A nézők hétről hétre izgultak azért, hogy Dzsesszika megkapja a továbbjutást jelentő rózsaszálat. A munkácsi lány most őszintén vall az érzéseiről, a forgatásokról és arról, vajon rátalált-e azóta a szerelem?
Simon Rita
– Spontán jelentkeztél a műsorba.
– Egy kicsit már untam a megszokott mindennapokat, változtatni szerettem volna a rutinomon – meséli a huszonhat éves hölgy. – Sokat hallottam erről a műsorról, azt rebesgették, tele van romantikával, kalandokkal, utazásokkal. Úgy gondoltam, miért ne? Általában mindennel így vagyok az életben: nem az okot keresem arra, hogy miért csináljak valamit, hanem épp fordítva. Egyik este, amikor a barátnőimmel pezsgőztünk, felmerült, hogy próbáljam ki magam a show-ban. Kitöltöttük a jelentkezési lapot. Három nap múlva már hívtak is, és közölték: két hét múlva kezdődik is a műsor.
Alig akartam elhinni, hogy valóban beválogattak tízezer jelentkező közül.
– Mire számítottál és milyen volt valójában az Agglegény (Holosztyak) show?
– A szerelmet kerestem, a nagy Őt. A sok munka mellett nem volt időm a magánéletemmel foglalkozni. Állandóan új dolgokat tanultam, minden energiámat a munkára fordítottam, ezért reménykedtem, hogy ott kicsit elvonatkoztathatok, és csak magamra koncentrálok. Kicsit több randevúra, kalandra, extrém sportra és romantikára számítottam. De nem volt erre alkalom, mert nagyon sokan voltunk. Az elején harminc lány versengett a győzelemért. Keveset találkoztam Misával. Én személy szerint többet vártam tőle. Túlságosan figyelt a stábtagokra és a szerkesztőkre, azt csinálta, amit mondtak neki.
A kamerákon kívül egyáltalán nem kommunikálhattunk. Ez nem tetszett.
Szerintem, ha valakinek fontos vagy, akkor mindent megtesz azért, hogy lásson, nem a szerkesztőkre fog hallgatni.
– Mi volt a legfárasztóbb?
– Mindennap forgattunk. Kéthetente egyszer volt kimenőnk, 1-2 nap, amikor szépítkeztünk – pedikűr-manikűr, fodrász, ruhapróba.
Borzasztóan kimerített, hogy néha éjszaka sem tudtunk aludni.
Hiszen ahogy véget ért késő este a rózsaceremónia, utána még sorban mindenkinek interjút kellett adnia, elmondani az érzéseit, benyomásait. Olyankor kő-papír-ollóztunk, hogy ki menjen először. Aki később került sorra, az még tudott másfél órát aludni, aztán hajnali háromkor felkelt, hogy kommentálja a szituációkat.
– Izgultál a kamerák előtt?
– Az első egy hónapban igen, de aztán hozzászoktam, már egyszerűen nem figyeltem rájuk.
– Magyar lányként mennyire volt nehéz leküzdeni a nyelvi nehézségeket?
– Magyarul gondolkodom, azt fordítom ukránra. Emellett kárpátaljai dialektussal beszéltem. Ám a show-ban mindent megtettem annak érdekében, hogy szépen, tisztán beszéljek ukránul. Többé-kevésbé sikerült is. Aki akart, megértett. De sajnos nagyon sok rosszakaróm volt, gúnyolódtak rajtam. Idő kellett ahhoz, hogy ezt figyelmen kívül tudjam hagyni. A forgatásokon nagyon könnyen ki tudtak hozni a sodromból, nehéz volt türtőztetni magam. A lányoknak ez jól ment, játszották a szerepüket a kamerák előtt.
– Ki volt a legnagyobb riválisod?
– Már az elején is felfigyeltem Annára (a nyertes – a szerk.), hogy esélyes lehet, de főként Julja volt az, akivel rivalizáltunk. Zavart, hogy Misa kitüntetett figyelmet szentelt neki a többiekkel szemben. Az elején mindenki visszafogott volt, senki sem ismert senkit. Aztán kezdtünk oldódni, de végül mindenki azzal lett jóban, akivel együtt lakott. Az verte ki igazán a biztosítékot, amikor összeköltöztették a két házat. Felháborodtunk, hogy két csapat van, ilyen sok „ellenfél”.
– Mi az, amit nem mutattak a felvételeken, pedig fontos lett volna?
– Azt, hogy mennyi pozitív dolgot mondtunk egymásról és mennyire jóban lettünk a végére a lányokkal. Szerintem később már nem is volt igazi versengés, hiszen a férfinak kellett eldönteni, kit választ.
– Elsőre megtetszett Misa?
– Megfogott benne valami, mert épp az esetem. De nagyon sokáig nem hívott randira, keveset beszéltünk, az elején furcsán viselkedett. Aztán fokozatosan, minél többet találkoztunk, annál jobban megtetszett.
Viszont elég manipulatív a műsor, mert be vagy zárva: se tévé, se telefon, se szabadidő. Mindent elkövetnek annak érdekében, hogy beleszeress abba az egy emberbe, akivel tartod a kapcsolatot, akiről ez az egész szól.
Ám nekem ennél jóval több idő kell, hogy kialakuljanak az érzelmeim. Az sem segített a helyzeten, hogy még rajtam kívül két tucat lány próbálta elnyerni a srác szívét, és láttam, ahogy válogat közülünk.
– Milyen emlékezetes gesztust tett feléd az Agglegény?
– Megragadt bennem az a pillanat, amikor becsukott szemmel etetett az egyik részben. Romantikus emlék. A másik ilyen kellemes élmény pedig az volt, amikor kaptam tőle egy nagy csokor rózsát a randevúnk után.
– Sokáig úgy tűnt, hogy kifejezetten egy hullámhosszon vagytok. Őszintén megnyíltál. Mi volt az ok, ami miatt mégis búcsút vett tőled?
– Ez érdekes, mert amit a televízióban mutattak, az más volt, mint amit én láttam. Arra panaszkodott, hogy nem kielégítő a kapcsolatom a szüleimmel. Úgy látta, még él bennem a gyerekkori sértődés, amiért a szüleim kiköltöztek Magyarországra és engem Munkácson hagytak a nagymamámnál. Azt is mondta, hogy a legutóbbi párkapcsolatomat még nem zártam le, és ez gátol egy új elkezdésében. Valami ilyesmi indokkal küldött haza, de valójában, amikor kikísért, még háromszor megcsókolt az autó mellett…
A valódi ok viszont inkább az én hozzáállásom volt. A szülői ismerkedést követően egy hétig bezárva ültem a hotelben, és ettől besokalltam.
Jeleztem, hogy haza szeretnék menni, de méltósággal. Így végül a szerkesztők emiatt is döntöttek úgy, hogy jobb, ha Misa elenged. A többi lány a hírnévért ment oda, én pedig a szerelemért. Két hónap után rájöttem, ezt nem kaptam meg, így jobb távozni. A szabadságvágyam többet ér mindennél.
– Mennyire volt nehéz megemészteni az eseményeket?
– Egyáltalán nem készültem ki amiatt, hogy távoznom kellett. Az elején furcsa volt, hogy „szabadlábra” kerültem, és újra élhetem az életemet. Nem volt könnyű. A műsorban ért impulzusokat, azt, hogy két és fél hónap bezártság után „üres kézzel” mentem haza, fokozatosan dolgoztam fel. De nem panaszkodom,
hálás vagyok a műsorért, a nagyszerű emberekért, akiket megismertem, a kapcsolatokért, amiket szereztem, a változásokért, amit véghezvittem, és azért, hogy kívülről láthattam önmagamat.
– Mire jöttél rá a műsor alatt?
– Arra, hogyan kell megfogalmaznom a mondanivalómat, hogy az emberek jól értsék. Rájöttem, változtatni kell a hozzáállásomon, nem muszáj mindent irányítanom, nőként néha elengedhetem a gyeplőt. Gyengébbnek kell lennem. De eddig ez nem ment, mert sokszor kerültem olyan helyzetbe, amikor erősnek kellett mutatnom magam, egyedül kellett helytállnom, és ez megkeményített. Nyitottabb és lazább lettem, mint a műsor előtt.
– Elköltöztél Kijevbe. Hogyan tovább?
– Felújítottam a már meglévő saját stúdiómat Munkácson, ahol sminktetoválással foglalkozom. Bővítettem a szalonban dolgozók számán is. Havonta egyszer-kétszer hazautazom a törzsvendégeimhez. Kijevben is bérelek egy helyiséget az egyik szépségszalonban, de még nincs kialakult vendégköröm, hiszen alig van időm bejárni, mert számos más forgatáson, projektben veszek részt. Az ukrán mesterszakács műsor különkiadásában is szerepeltem. Kijevben teljesen más az életritmus. Míg Munkácson egy nap alatt mindent érkeztem elintézni, itt néha egy hét is kevés, hogy mindenhová elérjek. Új emberekkel ismerkedem, nagyon sok együttműködési megállapodás jön létre különböző márkákkal. Most egy gyémánt ékszerbolt reklámarca leszek.
Szerelemért mentem, hírnevet kaptam.
De ahogy mondják, abból főzünk, amink van.
– De a szerelem végül csak utolért…
– A szerelmi életem is alakulóban van, de erről még nem szeretnék beszélni, csak annyit mondok: el vagyok varázsolva!
