Türelmes, megfontolt, kiáll a maga igazáért. Szereti az embereket, mindenkivel megtalálja a közös hangot. A munkája a szenvedélye, olykor gyermeki lelkesedéssel végzi. Mindig is céltudatos volt, kitartásának pedig megvan a gyümölcse: ösztöndíjak, elismerések biztosítanak újabb és újabb ösztönzést. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége dr. László Elemér kutató, meteorológus, az Atommagkutató Intézet tudományos munkatársa.
Simon Rita
– Minek a hatására mélyült el a földrajz és történelem világában?
– A salánki iskolában nagyon jó tanárom volt. Dr. Kész Barnabás sokat foglalkozott velünk. De nagymamám is közrejátszott ebben, szerettem hallgatni, ahogy a két világégésről mesél. A természet szeretetét szintén gyerekként szippantottam magamba. Sokat voltam a mezőn, erdőben, a környékünk ebből a szempontból nagyon gazdag és változatos. Érettségi után a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára jelentkeztem. Az évfolyammunkák készítése nagy izgalommal töltött el, jó témavezetőt választottam, ez szintén közrejátszott abban, hogy jobban elmélyülhettem a tudományban. Már akkor érdeklődtem a meteorológia iránt. Harmadik évfolyamon nyertem a Tudományos Diákköri Konferencián, amely azzal járt, hogy elmehettem a magyar Országos Tudományos Diákköri Konferenciára is. Ez volt az igazi vízválasztó: láttam, milyen magas szinten művelik a tudományt, milyen fókuszált felmérések zajlanak. Az ott megismert emberek, előadások arra sarkalltak, hogy én is jobb legyek, és felvételizzek a Földtudományi Doktori Iskolába Debrecenbe.
– 2017-ben kapta meg a doktori fokozatot. Azt mondja, jellemző önre a halogatás, mi ösztönözte mégis, hogy mielőbb befejezze a tanulmányait?
– Láttam magam előtt a célt, ezért tudatosan mentem előre. Négy év alatt be lehet fejezni a doktori képzést, csupán roppantul összpontosítani kell. Általában azért szokták halogatni a védést, mert hiányzik a nyelvvizsga, esetleg dolgoznak mellette, és úgy már nehezebb. Én a disszertáció megírására koncentráltam. Ezzel párhuzamosan elkezdtem a mesterképzést az Eötvös Loránd Tudományegyetem meteorológiai szakán, amit 2018-ban fejeztem be. Tudtam, hogy kutató akarok lenni, és ehhez szükséges a PhD-fokozat, így mindent megtettem, hogy azt mielőbb megszerezzem.
– Mit kutat?
– Klímaváltozással foglalkozom. A jelenkori, illetve a múltbeli éghajlati változásokat vizsgáljuk. A környezeti folyamatok során képződött üledéket különböző geokémiai módszerekkel tanulmányozzuk, amiből rengeteg információt tudunk leszűrni. Több kutatási területünk van, az enyém a Kárpát-medencére fókuszál, de a világ számtalan táján jártunk már. Hol az Alpokban fúrjuk a jeget, hol Ecuadorban faévgyűrű és cseppkő mintákat gyűjtünk.
– Jó állóképesség kell ehhez. Mivel tartja formában magát?
– Futni szoktam, illetve pár éve súlyemelésbe kezdtem. A család mezőgazdasággal foglalkozik, fiatalként én is sokat segítettem, amióta kiköltöztem, megszűnt az efféle „anyagmozgatás”. Újabban pedig fitboxra járok. Fejleszti a koordinációt, az erőnlétet, megmozgatja az agyat. Síelni tudok, snowboardozni is meg akarok tanulni. A falmászást is szívesen gyakorolnám.
– Milyen eredményeket tudnak felmutatni?
– A legutóbbi áttörésünk a naptevékenységhez kapcsolódik. A kutatásunkban arra kerestük a választ, hogy a naptevékenység változékonysága hogyan befolyásolja az egyes helyeken előforduló radiogén izotópokat. Megállapítottuk, a naptevékenység hatására a csapadékban a trícium is változik az északi és a déli féltekén. Ez fontos jelenség. Ezt szeretném a jövőben is kutatni, és mivel a legutóbbi eredményeink nagyon biztatók voltak, azt a célt tűztem ki, hogy ezt konkrétabban is megvizsgáljuk a Kárpát-medencében. Jelenleg is zajlik egy csapadékgyűjtő-hálózat kiépítése, a mintákat az Atommagkutató Intézetben vizsgáljuk. Például a szülőfalumban és a feleségem rokonai körében is megkezdődött már a gyűjtés, aminek nagyon örülök. Ígéretesnek tűnik, kíváncsi vagyok, hogyan alakul a jövőben a csapadékeloszlás, illetve honnan érkezik.
– A szakmai ösztöndíjak, elismerések is alátámasztják, hogy jó úton jár.
– Az első ösztöndíjamat 2007 környékén kaptam a Zrínyi Ilona Szakkollégiumtól. Ez cikkírásra, a szakmában történő elmélyülésre ösztönzött. A PhD-t is miniszteri ösztöndíjjal csináltam végig. Elnyertem egy öthetes franciaországi tanulmányutat is. A kurzus során rengeteg neves kutató előadását hallgattam, kapcsolatokat építettem. 2018-ban Hille Alfréd Ifjúsági Pályadíjat kaptam „Az év legjobb meteorológiai tárgyú dolgozatáért”, amit a Magyar Meteorológiai Társaság adományozott. 2020-ban nekem ítélték meg a Szádeczky-Kardoss Elemér-díjat. A legfrissebb pedig, hogy elnyertem a rangos Bolyai János kutatási ösztöndíjat, amit kiemelkedő kutatási-fejlesztési teljesítmény ösztönzésére és elismerésére ad három évre a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai Kuratóriuma.
– Jelenleg az Atommagkutató Intézetben dolgozik.
– A PhD-tanulmányok után két évre a Debereceni Egyetemen álltam munkába. Eközben olyan kutatóhelyet kerestem, ahol klímaváltozással foglalkozhatom, így kerültem végül az Atommagkutató Intézetbe 2015-ben. Fiatal kutatói állással kezdtem, jelenleg tudományos munkatárs vagyok. A jövőben viszont szeretnék hallgatókkal is foglalkozni, megfertőzni őket a kutatás iránti szenvedéllyel.
– Laikusként tehetünk valamit a klímaváltozás megakadályozása érdekében?
– Érdemes átgondolnunk a fogyasztásunkat. Mérsékeljük a vásárlást. Nem árt kerülni a félkész ételeket, termékeket, amelyeknek igen jelentős a karbonlábnyoma. A műanyagok használatából keletkező szemét óriási probléma.
– A felesége is kárpátaljai.
– Nagydobronyi gyökerekkel rendelkezik, Ungváron nőtt fel. Mi mégis Szegeden, az egyetemi gyülekezetek találkozóján botlottunk egymásba. Viszonylag rövid udvarlás után 2018-ban össze is házasodtunk.
– A vallás fontos szerepet tölt be az életében.
– Már Beregszászban is kerestem az igeközelséget. Debrecenben is csatlakoztam az egyetemi gyülekezethez. Itt kicsit másképp szemlélik a világot, ez rám is hatással volt. Jelenleg vezetőségi tag vagyok egy újonnan alakult evangelizációs közösségben, az Úrréti Református Gyülekezetben.
– Könnyen szót ért az emberekkel?
– Nagyon szeretem az embereket. Viszonylag hamar alakítok ki kapcsolatokat. Mindig találok közös témát.
– Mi bosszantja?
– Nem szoktak feldühíteni, viszont zavar, ha valaki nem elég nyitott a másik felé. Nem tetszik, amikor nem hajlandó meghallgatni az ellenkező álláspontot, csak a sajátját fújja.
– Ki a legnagyobb kritikusa?
– Szerintem saját magam vagyok. Szeretek másokat meghallgatni. Ha foglalkoztat egy kérdés, akkor akár egy közösségnek is kikérem a véleményét. A végén úgyis én hozom meg a döntést, de érdekel, mit mond a többség.
– Hogyan küszöböli ki a halogatást?
– Mindenhová felírom a teendőimet, olyan helyekre teszek ki magamnak emlékeztetőket, ahol napközben többször is szembetűnik. Mondogatom magamnak, hogy még ezt és ezt meg kell csináljam, illetve a feleségemet is kérem, hogy emlékeztessen.
– Mit tart nyűgnek?
– Sokszor fárasztónak érzem a szervezkedést. De leginkább a kötelező, ám felesleges körök szoktak lefárasztani. Olykor a hosszú megbeszélések is terhessé válnak, szeretem gyorsan lerendezni az ilyesmit.
– Mi számít komfortzónán kívüli lépésnek?
– Egyszer fél napot töltöttem Ecuador egyik barlangjában. Nem féltem, nem is éreztem klausztrofóbiát. Ugyanezen a terepmunkán 5500 méter magasan is jártam. A búvárkodástól viszont már ódzkodnék. Ha például egy óceán mélyén kellene mintát gyűjteni, azt már nem igazán preferálnám.
– Mire szokta emlékeztetni magát?
– Egy Igére: szeretetben viseljétek el egymást. Ez sokszor segít bizonyos élethelyzetekben.
– Mi az, ami mellett nem tud szó nélkül elmenni?
– Igyekszem megértő és elfogadó lenni. Sokszor beleképzelem magam a másik ember helyébe. Viszont amikor félremagyaráznak, nem teljesen objektíven adnak elő valamit, az megkívánja, hogy szóljak. Attól függetlenül, hogy türelmes vagyok, nem tartom magam konfliktuskerülőnek. Ha úgy érzem, szükség van rá, beleállok a vitába és meggyőzöm a másikat.
– Hol látja magát tíz év múlva?
– Mindenképpen maradni szeretnék ezen a pályán. Örülnék, ha külföldi tapasztalatot is szereznék egy kutatói állás keretében. Vonzanak a helyek, ahol kicsit másképp gondolkodnak, más szemszögből világítják meg a dolgokat. Ez kell ahhoz, hogy fejlődjünk.
