Közös nevezőre jutott Ukrajna és a Nemzetközi Valutaalap

Az Ukrajna és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közötti tárgyalások során a felek megállapodásra jutottak a korrupcióellenes és a vállalatirányítási reformról, illetve az Ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU) függetlenségét érintő kérdésben.

A Valutaalap képviselői észlelték Ukrajna előrehaladását az együttműködési program folytatásához szükséges reformok végrehajtásában – számolt be a pénzügyminisztérium sajtószolgálata Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter és az IMF Amerikai Egyesült Államok-beli képviselőjének találkozóját követően.

„A tárgyalások lehetővé tették mindkét fél álláspontjának közeledését számos kérdésben, ideértve a korrupcióellenes és a vállalatirányítási reformot, illetve a NABU függetlenségének kérdését” – olvasható a közleményben.

Marcsenko szerint Ukrajna jelentős eredményeket ért el az IMF elvárásainak megvalósításában. Hangsúlyozta, a Legfelső Tanács rövid idő alatt elfogadott számos törvényjavaslatot, amelyek elengedhetetlenek a közös munka folytatásához.

Az IMF szakértői megjegyezték, az Alkotmánybíróság által hozott egyes döntések a korrupcióellenes törekvések visszaeséséhez vezettek, ami megfelelő válaszlépést igényel az ukrán hatóságok részéről.

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó