A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 650 milliárd dollár elosztását tervezi, melyből Ukrajna is részesül – jelentette be Kirilo Sevcsenko jegybankelnök.
Az IMF augusztus elején dönt az Ukrajnának szánt 2,7 milliárd dollár kérdéséről. Kirilo Sevcsenko megjegyezte, ezt az alap Igazgatótanácsa már pozitívan elbírálta, ám az IMF Kormányzótanácsa hozza meg a végső döntést.
„Az előírások értelmében augusztus 2-ig sor kerül a szavazásra. Reméljük, hogy azt követően néhány héten belül a pénzeszközök átutalása is megtörténik” – fejtette ki az Ukrán Nemzeti Bank elnöke.
Sevcsenko hozzátette, hogy a pénzügyminisztériumnak, a Miniszteri Kabinetnek és a központi banknak közös nevezőre kell jutniuk az összeg felosztását illetően.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.