Miből is él egy mai átlagos polgár Kárpátalján? cikksorozatunkban, melynek ez a második írása, arra keressük a választ, hogyan lehet megélni egy-egy szakmából vidékünkön. A szépségipar után most hallgassuk meg, miről dalolnak a művészeti iskolák dolgozói.
Dobán Vivien
Torma Gergely zongorát tanít a Nagydobronyi kistérség művészeti iskolájában, a Nagydobronyi Református Líceum, a Nagydobronyi Irgalmas Szamaritánus Református Gyermekotthon, a Kisdobronyi, illetve Nagydobronyi Református Egyházközség gyermek- és felnőtt énekkarainak vezetője. Harmonikázik és énekel a Komótos Népi Együttesben.
– Számos helyen dolgozol, egy dolog közös ezekben: a zene. Hogyan csöppentél ebbe a világba?
– Zeneiskolában tanultam 9 évig zongoratagozaton és valahogy egyértelmű volt számomra, hogy ezen a vonalon szeretnék továbbtanulni. Az Ungvári Közművelődési és Művészeti Koledzs karmesteri szakán szereztem diplomát. Itt ismerkedtem meg a harmonikával, amit előbb hobbi, mára pedig komolyabb szinten űzök.
– Mi vonz ebben az életmódban?
– A zene az, ami kikapcsol. Szeretem ezt az életmódot, a pörgést, jövés-menést. Persze ennek a hivatásnak is megvannak a hátrányai. Nagyon nehéz úgy beosztani az időmet, hogy mindenben a megfelelő szinten teljesítsek. Az is tény, hogy nem a legnépszerűbb iskola utáni programról beszélünk. A gyerekek közül – akik túl vannak terhelve – csak az igazán elhivatottak választják ezt az elfoglaltságot.
– Milyen jól „fizet” ez a szakma?
– Több munkahelyből meg lehet élni, viszont egy teljes állásból nem. Ahogy a tanárok sincsenek túlfizetve, mi sem vagyunk, ezért szükséges, hogy az ember több lábon álljon. A legtöbb zenész ismerősöm is így próbál a felszínen maradni.
– Megfordult a fejedben, hogy külföldön próbálsz szerencsét?
– A külföldi munkavállaláson csak addig gondolkodtam, míg meg nem kaptam a diplomámat. Elmondhatom viszont, hogy az Úr úgy vezérelt, hogy nem jutottam el Magyarországra, és azt veszem észre, hogy Ő úgy intézte az életem, hogy itt maradjak. Nem hiszem, hogy sokkal könnyebb lenne máshol. Nyilván mások az ottani fizetések, mint az itteniek. Dolgoztam már külföldön – nem a szakmámon belül –, de azt tapasztaltam, sehol sem fonják kolbászból a kerítést.
