Kedves, közvetlen, folyamatosan tudásra éhes. Mind a mai napig arra törekszik, hogy gyarapítsa tudását, fejlessze önmagát. A sérült gyermekekkel odaadóan foglalkozik, mindent megtesz annak érdekében, hogy mielőbb meggyógyuljanak. Szabad ideje minden percét a családja körében tölti, imádnak együtt kirándulni, új helyeket felfedezni. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Hudák-Tóth Szabina gyógypedagógus, logopédus, a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat munkatársa.
Hegedűs Csilla
– Hol született, hol töltötte a gyermekkorát?
– Guton születtem, a helyi általános iskolában tanultam négy évig, aztán a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumba nyertem felvételt. Mindig szorgalmas, jó tanuló voltam, szerettem tanulni. Kis koromban gyerekorvos szerettem volna lenni, ez nem sikerült, de azért nem kerültem ettől távol, a gimi befejezése után a Beregszászi Egészségügyi Kolledzsben szülésznői és masszőr képzést kaptam.
– A tanult szakmájában kezdett el dolgozni?
– Igen, tíz évvel ezelőtt Kígyóson és Alsóremetén kezdtem el szülésznőként tevékenykedni, de csak másfél évig tartott ez, ugyanis időközben férjhez mentem, hamarosan megszületett az első gyermekünk. Amíg otthon voltam szülésszabadságon, arra gondoltam, tovább képzem magam, így az Ungvári Nemzeti Egyetemen gyógypedagógusnak tanultam. Közben még különböző szakirányokat végeztem, mert fontosnak tartottam folyamatosan fejleszteni a tudásomat.
– Miért tartotta fontosnak, hogy ebben az irányban még több információ birtokosa legyen?
– Minden gyerek más, mindegyikükhöz másféle út vezet, ezért nincs is egyforma mód, amivel gyógyítani lehet a kis betegeket. Ezért jutottam arra a döntésre, hogy én is tovább fejlesszem magam ezeken a szakterületeken. Mindig magam elé tűztem egy célirányt, ezért többek mellett autista fejlesztő képzéseken is vettem részt. A Ráti Rehabilitációs Központban kezdtem el sérült gyermekekkel foglalkozni. Két évet töltöttem ott, és sok autista, megkésett beszédfejlődésben szenvedő, pösze gyereknek igyekeztem segíteni.
– Nem viseli meg lelkileg, hogy ilyen komoly betegségekben szenvedő kicsikkel tölt sok-sok időt?
– Egyértelműen fel kell erre lelkileg készülni, de fontos, hogy ne az legyen az első számú gondolat, hogy sajnáljuk ezeket a gyerekeket, inkább segíteni kell nekik. Én mindent megteszek, hogy lehetőségeim szerint segítsek nekik, és jómagam is jobban tudom értékelni azt, hogy például az én gyermekeim szépen, tisztán beszélnek.
– Időközben ismét munkát váltott…
– Igen, amikor a kisfiam iskolás lett, én is kénytelen voltam munkát váltani. Egy ideig a beregszászi 4. számú iskola inkluzív osztályában dolgoztam, és mivel sokan kerestek fel, hogy szükség lenne a gyermekük fejlesztésére, felkérésre a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálatnál kaptam állást, s immár bő egy éve fejlesztő projektekben veszek részt a szeretetszolgálat berkein belül. Nagyon jó látni, hogy a foglalkozásoknak eredménye van, ez visz engem előre. Én nagyon szeretem a munkámat, ezért is hiszek a sikerben, ezért is tartom még most is fontosnak a tovább tanulást.
– Belefér az ön tevékenységébe a halogatás?
– Sajnos jellemző rám, hogy halogatok. A nemszeretem dolgokat húzom, halasztom, a határidős feladatokat akár az utolsó pillanatig képes vagyok elhúzni. De később nyilván megcsinálom, ha kell, egész éjszaka dolgozom, hogy időre készen legyek a rám bízott feladattal. A pontosság viszont fontos számomra, és nem szeretem, ha valaki pontatlan, megvárat másokat, hiszen mindenkinek be van osztva az ideje, mindenki időhöz van kötve.
– Eddig kiderült, hogy szeret, és tud is a gyerekekkel bánni, megérti őket. A felnőttekkel ugyanilyen könnyű?
– Felnőttekkel mindig nehezebb dolgozni, mint a gyerekekkel, hiszen például egy agyvérzést megszenvedett ember, akinek újra kell megtanulnia beszélni, sokkal türelmetlenebb, mint egy gyerek. A gyerekek pedig mindig közvetlenebbek, legyen az sérült, vagy egészséges.
– Eddig kétszer is szó esett arról, hogy családja van. Mikor és hol ismerkedett meg a férjével?
– Egy alkalommal a Guti Pünkösdi Napokon engem választottak a falu szépévé, és a férjem ott figyelt fel rám. Ő beregújfalúi fiatalember volt, én 18 éves ifjú hölgy. Két évig udvarolt nekem, majd megkérte a kezem, amire én igent mondtam, és hamarosan össze is házasodunk, s a közös életünket immár Beregújfaluban folytattuk.
– Hamar beilleszkedett az új környezetbe?
– Igen. Úgy vélem, hogy a falusi ember, legyen az bárhol, mindig hasonló. Az egyik kis közösségből egy másik kis közösségbe való költözés nem volt nagy változás számomra sem. Tehát hamar beilleszkedtem, barátokat is hamar szereztem, szeretek ott élni, mint ahogy a két csodás gyermekünk is, akikre nagyon büszkék vagyunk.
– Bemutatná őket?
– Benjámin nyolc, Abigél pedig ötéves. A kisfiunk most lesz harmadik osztályos, Abigél még óvodás. Benjámin születésekor még elég fiatal voltam, sokat izgultam, hogy jól csinálom-e a dolgokat, a második gyereknél már minden sokkal egyszerűbb volt. Úgy vélem, az első gyermek tanítja a szülőket igazi szülőkké válni.
– Sokban különbözik a két gyerkőc?
– Benjámin sokkal nyugodtabb természetű, mint Abigél. A kislányunk olyan kis eleven, laza, vagány gyermek, és sokkal bátrabb is, mint a kisfiú. De gondolom, idővel Benjámin is változni fog, hiszen olyan világban élünk. Viszont mint minden anyuka, én mind a mai napig aggódom értük, még nem tudtam ezt kinőni, nem úgy, mint a párom. Ő sokkal lazább, s talán ez így is van jól.
– Mint kiderült, sok helyen megfordult már, ezáltal sok emberrel találkozott, ismerkedett meg. Jó emberismerőnek tartja magát?
– Azt hiszem, igen. Abban a szerencsés helyzetben voltam, vagyok, hogy eddig még senkit sem ismertem félre, senki nem okozott csalódást.
– Úgy hiszem, nem csak munkából áll az élet, a pihenésre is szükség van. Önnek mi jelenti a kikapcsolódást?
– Hozzánk hasonló, fiatal családokkal, a gyermekeink keresztszüleivel szoktunk összejárni hétvégenként. Feltöltenek a jó beszélgetések, a kerti sütögetések. Azt hiszem, fontosak az ilyen találkozók, hiszen megoszthatjuk egymással nemcsak a gondjainkat, de az örömteli pillanatainkat is. Persze ilyenkor is szóba kerül a munkám, de én mindig szívesen adok tanácsot mindenkinek, örülök, ha segíthetek. Ha pedig van egy kis időm, akkor olvasok, bár az utóbbi években erre egyre kevesebb idő marad.
– Szereti a meglepetéseket?
– Igen, nagyon. Legutóbb, a harmincadik születésnapom alkalmára a családom, a férjem és a gyermekeim csodálatos meglepetéssel készültek, ami meghatott. Az a hétvégém nagyon zsúfolt volt, s amikor hulla fáradtan hazaértem, nem számított, kellemes születésnapi meglepetéssel, ajándékokkal vártak. De a gyermekeim a hétköznapokban is számos kellemes meglepetést tudnak szerezni, ha csak egy kézzel készített kis dologról, vagy egy szál virágról van szó, már az is hatalmas örömet okoz, és a mondat mellékelve: anya, ezt neked hoztam.
– Milyen családi programokat szoktak szervezni?
– Mindannyian nagyon szeretünk kirándulni, mert az kizökkent a napi rohanásból, a ránk mért pörgésből. Kikapcsol, ha egy szép helyen körbe tudunk nézni, és az a legnagyobb öröm ebben, hogy együtt a család. Tavaly sajnos sehová nem tudtunk elmenni, de az idén nyáron még ki szeretnénk használni a lehetőséget, és kirándulnánk egy jót. Imádjuk a Kárpátokat, bár a gyerekek azokat a helyeket részesítik előnyben, ahol fürdőzni is lehet. Ezért igyekszünk úgy megoldani a pihenést, hogy mindenki jól érezze magát, legyen víz is, hegyek is, erdő is, nyugtató csönd és tiszta, friss, éltető levegő, hogy a család apraja-nagyja feltöltődhessen. Amikor ilyen helyeken vagyunk, jobban tudjuk értékelni a mi vidékünk szépségeit, s büszkék lehetünk rá, hogy ide születtünk.
