Itt a Gypsycoin – már a romáknak is van saját kriptovalutájuk

Gazdasági babérokra tör Daniel Cioaba, a Nemzetközi Roma Egyesület romániai fiókjának vezetője, aki bejelentette, bevezetik a Gypsycoint kriptovalutát – írja a Transindex.ro. A hír hallatára sokan kapták fel fejüket, már több mint ezren döntöttek úgy, hogy befektetnek az ígéretesnek tűnő kezdeményezésbe.

Az egyesület közleménye szerint a Gypsycoinnal jótékonysági projekteket finanszíroznának, egészségügyi, technológiai és morális oktatást is nyújtanának a roma közösségeknek, de elsősorban kereskedelmi valutaként funkcionálna.

Az egyesület vezetője, akit Romániában „a romák önjelölt királyaként” ismernek, arra hívta fel a figyelmet, hogy a kezdeményezés nemcsak romák számára szól, mindenkit megkívánnak szólítani, aki szimpatizál az üggyel, és szívesen részt venne benne. A felhívás sikeresnek bizonyult, a kezdeményezők Facebook-bejegyzése szerint a romániai sajtóbeszámolók hatására 800 százalékkal nőtt a valuta iránti érdeklődés. Az induló árfolyam egy dollár volt az új kriptovaluta egységeként.

Forrás:

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó