Közvetlen, türelmes, önzetlen. Hivatását szívvel-lélekkel végzi. Szabad ideje nagy részét családjának szenteli, de a hobbijaira is hagy időt. Feltölti a virágok gondozása és a klasszikus irodalom. Kulcslyuk rovatunk vendége Perdukné Czurkó Ibolya magyar nyelv- és irodalom tanár.
Varga Brigitta
‒ Ki vagy mi terelte a pedagógusi hivatás felé?
‒ Édesapám asztalos szakoktató volt. Nagyon sokat mesélt a pedagógus szakma szépségeiről, hamar megszerettette velem. Részben tőle örököltem az elköteleződést a tanítás iránt. Később az iskolában Varga Júlia és Pásztor Erzsébet vezetett be az irodalom világába. Ők keltették fel érdeklődésemet a nyelvtudomány iránt. Felsőfokú tanulmányaim megkezdése előtt sokáig vacilláltam a német és magyar szak között, de az járt a fejemben, hogy ha a németet választom, akkor kimaradnak a magyar irodalom klasszikusai, és ezt az űrt semmi más nem tudná pótolni.
– Hol kezdte a pályát?
‒ Először Kisdobronyba kerültem, ahol két évig dolgoztam. 1990 őszén kaptam egy állásajánlatot a kisgejőci iskolában, amit elfogadtam, napközis tanár lettem. Itt egy évig voltam, ezt öt év szülési szabadság követte. Visszatérve a munkába alsós tanító lettem, megkaptam az első osztályt. Eltelt a négy év, és bár csak utólag tudtam meg, de az általam tanított gyerekek szülei felkeresték az igazgatót és kérelmezték, hogy vigyem tovább az osztályt. Így lettem osztályfőnök, és ezáltal kaptam végül magyar nyelv- és irodalomórákat már a felső tagozatban. A tanóráim mellett évek óta tagja vagyok egy munkacsoportnak is, mellyel a kárpátaljai magyar iskolák részére készítjük el a tantervet magyar nyelvből és irodalomból.
– Fáradhatatlanul szervezi a különféle rendezvényeket, ünnepségeket, közben a nevelői munka is az ön feladatkörébe tartozik. Honnan fakad a tenni- akarása?
‒ Pedagógusként kötelességemnek érzem, hogy a magam eszközeivel tegyek valamit az itt élő kis magyar közösségért. Fontosnak tartom, hogy a gyerekekben kialakuljon az identitástudat, a szülőföld szeretete. Ezért szervezem meg minden tanévben a honismereti kirándulást Kárpátalja valamelyik magyar vonatkozású történelmi emlékhelyére igénybe véve a Rákóczi Szövetség pályázati lehetőségeit.
– A pályaelhagyás gondolata soha nem merült fel önben?
‒ Nem, számomra ez inkább hivatás mint munka. Nemcsak azért tanítok és nevelek, mert szeretem, hanem mert úgy gondolom, hogy szükség van rá. A kárpátaljai magyar iskolák pedagógushiánnyal küzdenek. Véleményem szerint egy tapasztalt tanárnak ilyen helyzetben nincs joga elhagyni a pályát.
‒ Meséljen a családjáról.
‒ A férjemmel 31 éve vagyunk házasok, amiért hálás vagyok a Jóistennek. Két lányunk született: Erzsébet és Enikő. Erzsébet jogász és racionalista világszemléletű, Enikő pedig angol szakos, ő inkább érzelemközpontú. Mindig fájt a szívem, hogy nem viszik tovább a pedagógusi pályát, de meggyőződésem, hogy mindenkinek a maga útját kell járnia. Bár munkájuk, tanulmányaik mindkettőjüket az anyaországhoz köti, de amint tehetik, hazatérnek. Ők itthon vannak otthon.
‒ Jó emberismerő?
‒ Azt megtanultam, hogy úgy lehet megismerni egy embert, ha belelátunk a fejébe. Tehát az ő eszével is kell egy kicsit gondolkodni. Amit mond, az egy dolog, de mindig van valamilyen mögöttes gondolat. Nem biztos, hogy azt mondja ki, amit gondol. Kipuhatolom, több oldalról közelítem meg a dolgokat. A gyerekeket is igyekszem többféle élethelyzet elé állítani, megfigyelni a reakcióikat. Nagyon fontosnak tartom, hogy osztályfőnökként minden egyes gyereket alaposan megismerjek.
‒ Mi az, amit nehezen visel el?
‒ A pimaszság és a képmutatás. Nekem ami a szívemen, az a számon. Egyenes embernek tartom magam és jó, ha hozzám is így viszonyulnak. Nem szeretem a fondorlatos, álnokoskodó embereket.
‒ Előfordul olyan, hogy elfogy a türelme?
‒ Előfordul, de ezt igyekszem magamban tartani, nem kimutatni. Pedagógusként mindig türelmesnek és következetesnek kell lennem.
‒ Ad mások véleményére?
‒ Attól függ, miről van szó. Mindig meghallgatom mások véleményét, de mindenről megvan a saját véleményem is. Nem gondolom, hogy mindig nekem kell hogy igazam legyen. Szeretem az arany középutat, bár azt nehéz megtalálni. Minden esetben utánajárok a dolgoknak és meggyőződésem alapján hozom meg a döntéseimet.
‒ Hogyan szokott kikapcsolódni?
‒ Nagyon szeretek kirándulni, utazgatni a családommal. Sok szép helyre eljutottunk már, a magyarországi tájak mellett a görög szigetekre, Olaszországba, Horvátországba. Az utóbbi egy évben a karanténkorlátozások miatt itthon pihenünk. Új hobbi lett a biciklizés. Sokszor két kerékre pattanunk a lányaimmal, férjemmel, nyakunkba vesszük a várost. Továbbá imádom a virágokat. Van egy kiskertünk, azt gondozom, szépítgetem. A nap végén gyakran kimegyek a kertbe és olvasok.
‒ Szeret egyedül lenni?
‒ Nem igazán, szeretem, ha emberek vesznek körül.
‒ Mi a legrosszabb tulajdonsága?
‒ Hangulatember vagyok. Hirtelen reagálok dolgokra és éppen emiatt nem kiszámítható a viselkedésem. A férjem szerint a meglepetések embere vagyok.
‒ Mit értékel másokban?
‒ Az őszinteséget és az önzetlenséget. Ha valaki felismeri azt, ha segíteni kell vagy segíteni tud. Igyekszem olyan emberekkel körülvenni magam, akik hasonlóképpen gondolkodnak.
‒ Haragtartó?
‒ Épp ellenkezőleg, könnyen megbocsátok. Nem tartom számon, ha valaki megbánt. Az ember szíve akkor könnyű, ha nincs benne gyűlölet.
‒ Kedvenc mottó?
‒ Én azt vallom, amit Tamási Áron olyan szépen megfogalmazott: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”.
