Az 5 éves kislány meghódította a 4009 méter magas hegycsúcsot

Az ötéves Alekszandra Kankrova meghódította a Kaukázus déli részén lévő Svaneti gerinc legmagasabb csúcsát, a 4009 méteres Laila-hegyet. Az idén már három hegymászáson van túl a kislány, mondta el a Suspilne mediának a gyermek apja, Ilja Kankrov. A rivnei kislány az első túráját egy év és két hónapos korában hajtotta végre, épp hogy megtanult járni.

Fotó: Ilja Kankrov

Alekszandra ötéves. Július 31-én 20 napos gyalogtúrára indult a Kaukázusba, és megmászta a 85 kilométer hosszú Svaneti gerinc legmagasabb pontját, a Laila-t.

„A kislányom már rég kér, hogy menjünk túrázni. Eleinte télen jártunk. Felkészült és eltökélt volt” – meséli a kislány apja.

Alekszandra aikidozik és kerékpározik. A szülők egy éves és két hónapos korában vitték magukkal először a hegyekbe, akkor éjszaka a hőmérő higanyszála nulla fok alá csökkent.

Az idén három teljes értékű hegymászáson vannak túl a kislánnyal. Télen meghódították a Kárpátalja és Lemberg határán lévő Pokolbércet (Pikuj), illetve a Kárpátokban lévő Máramarosi-havasokat. Viharos szélben, fagyban éjszakáztak, közel -20 fok volt a hegyekben.

A kislány extrém körülmények között tette meg a kaukázusi túrát is, és már a következő kalandját tervezi.

Csúcshódítás és -keresztelés a Hazajárókkal ● Kárpáti Igaz Szó

Mit rejt a Hazajárók hátizsákja? ● Kárpáti Igaz Szó

 

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó