Pedagógusnak született. Három évtizedes pályafutása alatt sosem ingott meg elhatározásában. Úgy véli, a gyerekektől sokat lehet tanulni. Menthetetlenül optimista, kitartása és igyekezete példaértékű. Nem jellemző rá a tétlenség, szeret segíteni másokon. Az unokája jelenti számára a felüdülést. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Majoros Mónika, a Sislóci Líceum magyar nyelv- és irodalomtanára.
Csuha Ivett
– A magyar nyelv és irodalom mellett döntött.
– Sosem volt kérdés számomra, hogy pedagógus leszek. Mindig is szerettem tanulni, rengeteget olvastam, a matematika viszont gyakran kifogott rajtam. Ez is közrejátszott abban, hogy a filológia felé fordultam. Vörös diplomával fejeztem be az Ungvári Állami Egyetem magyar nyelv és irodalom szakát. Orosz, illetve ukrán nyelven is folyt az oktatás, ám mindez idővel a hasznomra vált.
– Végigjárta a szamárlétrát.
– Óvónőként kezdtem a pályafutásomat. Három évvel később napközis tanárnő, majd óraadó lettem a Sislóci Középiskolában. Idővel osztályfőnöki feladatokkal bíztak meg, ezt követően pedig igazgatóhelyettesi állásba kerültem. 2004-től 13 éven át az intézmény vezetője voltam. Ez idő alatt a helyi magyarságszervezetek hathatós segítségével az iskola rengeteg felújításon esett át. A remek kollektívának köszönhetően sikerült elérnünk a kitűzött célokat. Szerettem ezt a munkakört, ám sajnos jelentősen megromlott az egészségem. Emiatt úgy gondoltam, lemondok a beosztásomról, és tanárként dolgozom tovább.
– Nehezen hozta meg e döntést?
– Nem volt könnyű, ám azóta sem bántam meg a döntésemet. Úgy érzem, lehetőséget kaptam arra, hogy még több örömet szerezzen nekem a tanítás. Ez a tevékenység fiatalít. Sokat tanultam a gyerekektől, hiszen nekik sajátos rálátásuk van az őket körülvevő világra. Több időm lett magamra, ezért magyar nyelvórákat tartok gyerekek és felnőttek számára. Fontos a sikerélmény, melyből szerencsére nincs hiány. Minden ember más, és ez így van jól. Sosem akartam megváltoztatni senkit.
– A társadalmi munkából is kiveszi a részét.
– 2006-ban Szanyi Béla, Ung-vidék díszpolgárának ösztönzésére és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség támogatásával létrehoztuk a Dobó István Magyar Hagyományőrző Társaságot. Számos nemzetközi konferenciát szerveztünk, az iskolában kialakítottunk egy Dobó-emlékszobát, ápoljuk a kapcsolatot a szlovákiai, magyarországi és lengyelországi hasonló célokat felvállaló csoportokkal. Jártunk Egerben, felkerestük a Dobó-emlékhelyeket. Sok éven át helyi képviselőként is tevékenykedtem. Emellett szívesen részt veszek a helyi görögkatolikus egyházközség életében. Az általuk működtetett hétvégi iskolában magyar nyelvet és irodalmat oktatok, besegítek egyéb programok szervezésében.
– Jut ideje pihenni?
– Nincs sok szabadidőm, ám én ezt nem bánom. Nem szeretek sokáig tétlenkedni, mindig találok valamilyen elfoglaltságot. Szívesen olvasok, a történelmi regények és a romantikus történetek a kedvenceim. Az utóbbi időben a gyógynövények tanulmányozása, azok felhasználási módjai kötnek le. Emellett a csend az, ami kikapcsol. Van egy „Micsurin-kertem”, ahol a szellemi munka után teljesen elvonatkoztatok a mindennapok problémáitól.
– Meséljen a családjáról.
– Férjnél vagyok, a házasságunkból egy gyermekünk született. Éva már felnőtt, saját családot alapított. Egy lányunokával, a most már 10 éves Jázminnal ajándékozott meg. Meglepően bátor, talpraesett kislány. Sok időt töltünk együtt, kirándulunk, bogarászunk a természetben. Szerencsésnek érzem magamat, hiszen a családom a nehéz időkben is kitartott mellettem, biztattak, támogattak.
– Szülőnek vagy nagyszülőnek jobb lenni?
– A nagymamának sokkal könnyebb a dolga. A nagyszülőknek az unokára mindig több ideje jut, mint anno a gyermekükre. A szülők feladata a nevelés, nekünk marad a kényeztetés. Enyhült a szigorom is, nagymamaként engedékenyebb lettem.
– Változtatott a fontossági sorrendjén?
– Sok mindent átértékeltem. Nem hajszolom túl magam, kicsit lelassítottam, visszafogtam a tempót. Vannak olyan meghatározó személyek az életemben, akiktől folyamatosan tanulhatok. Nyilván szükség van a pénzre, ám nem szabad telhetetlennek lenni, tudni kell meghúzni a határokat.
– Kiismeri az embereket?
– Rengeteg emberrel dolgoztam és találkoztam az életem során, így előfordult, hogy csalódtam. Kellemes meglepetésben és váratlan kiábrándulásban is volt részem, ám zömében helyesen ítéltem meg az illetőt. Megérzem, ha rossz szándékkal közelednek felém.
– Haragtartó?
– Nem jellemző rám. Elengedem a bosszúságot, nem mérgezem vele a lelkemet. A tiszteletet továbbra is megadom.
– Könnyen szerez barátokat?
– Nem esik nehezemre az ismerkedés, ám szeretem megtartani a kellő távolságot. Nem szoktam túl közel engedni magamhoz másokat.
– Ügyel a pontosságra?
– Mindenek felett. Pontos vagyok, precíz, nem szeretek késni, illetve másoktól sem veszem ezt jó néven. Igyekszem időben elvégezni a rám bízott feladatokat.
– Adni vagy kapni?
– Kimondottan adni. Feszélyezve érzem magamat, amikor megajándékoznak. Nem szeretem a meglepetéseket, a kölcsönös megbeszélés híve vagyok.
– Rugalmas?
– Rohamosan változik a világ körülöttünk, ezért nekünk is alkalmazkodnunk kell. Az értékítéletemen kívül eső tevékenységekhez azonban nem idomulok.
– Beleáll a konfliktusokba?
– Nem szívesen. Nagyon ritkán keveredek nézeteltérésbe, megvisel.
– Tud nemet mondani?
– Meg kellett tanulnom visszautasítani másokat, ám ez még mindig nehezen megy.
– Szeret utazni?
– Magát az utazást szívesen átugranám, elfáraszt. Odavagyok a tengerért, illetve a távoli országok látnivalóit is örömmel felkeresem. Számos helyen megfordultam már, a legmeghatározóbb élmény mégis Rómában ért. A Vatikán egyszerűen utánozhatatlan. Kellemes meglepetés volt számomra Szlovénia, csodálatos emlékekkel tértem haza.
– Menthetetlenül optimista.
– Végtelenül pozitív természetem van. Nem adódott könnyen semmi az életemben, ám igyekeztem mindig meglátni a jót. Bizakodó vagyok a jövőt illetően, erős az Istenbe vetett hitem.
