Kisebb intermezzóval kezdődött a Kárpátaljai Megyei Tanács mai ülésszaka.
A kelet-ukrajnai háborús konfliktust megjárt ATO-sok egy csoportja az ellen tiltakozott, hogy Olekszij Petrov, a testület elnöke koalíciós együttműködést folytat a Viktor Medvedcsuk oroszbarát nevével fémjelzett Ellenzéki Platform – Az életért párt megyei szárnyával. A katonai terepruhában megjelent veterán katonák szóvivője árulónak nevezte a megyei tanács vezetőjét.
A kisebb incidenst követően nyugodtabb mederben telt a tanácskozás. Olekszij Petrov emlékeztetett: mától Kárpátalján a sárga zónára érvényes karanténszabályok léptek életbe, ismét kötelező a maszkhasználat, a pedagógusok oltottsági szintjétől függően korlátozhatják az oktatási intézmények munkáját, de az óvodák és az elemi osztályok biztosan nyitva maradnak. Anatolij Psenicsnij, a megyei egészségügyi főosztály vezetője tudatta: vidékünkön mintegy 18 ezer medikus dolgozik, s 57 százalékuk rendelkezik Covid-védőoltással. Elhangzott, jelenleg Kárpátalján bárki szabadon beoltathatja magát, kétszáznál is több oltópont működik.
A feszes napirendi pontok között szerepelt a kommunális díjak megalapozottságát vizsgáló eseti bizottság beszámolója, költségvetési kérdések, szociális ügyek, a nemzeti kisebbségek támogatását célzó program folytatása, egyes kommunális intézmények strukturális átalakításának szükségessége.
A képviselőtestület több beadványt is megfogalmazott Kijevnek címezve, ezek között volt egy regionális tudásfelmérő központ létrehozása, a megyei egészségügyi rendszer erőteljesebb finanszírozása, a hegyvidéki járások kommunális intézményeinek fejlesztése, emellett közösen tiltakoztak a rezsitarifák további emelése ellen.
A megyei önkormányzat ezt megelőző üléséről szóló tudósításunkat is elolvashatják: