Fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte a Munkácsi Szent István Líceum

A katolikus szellemben történő oktatás 1999-ben, a helyi magyar iskolában kezdődött. Két évvel később a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye megbízásából az Egyházmegyei Szent Márton Karitász felvásárolt egy épületet és 2001-ben megalapította a líceumot, mely 2004 júliusától viseli államalapító királyunk, Szent István nevét. Az ünnepség szentmisével kezdődött a Munkácsi Római Katolikus templomban, melyet Majnek Antal püspök, a líceum létrehozásának egyik kezdeményezője celebrálta.

Varga Brigitta

‒ Az indíttatás onnan jött, hogy a reformátusok akkoriban már elindították saját líceumukat ‒ emlékeztetett Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke. Néhány barátommal tanácskozva elhatároztuk, hogy hasonló intézményt létesítünk. Korábban tanítottam már a szentendrei Ferences Gimnáziumban. Tisztában voltam vele, hogy az oktatás nagy felelősséggel jár, s megfelelő épület és anyagiak nélkül nem lehet sikeres. Mindezek ellenére nem hátráltunk meg, belekezdtünk. A 2001-től két éven keresztül a magyar iskola falai közt folyt az oktatás. Ez idő alatt a polgármester támogatásával sikerült megvásárolni egy ingatlant, amely régebben iskolaként működött, de már nem volt használatban. Az épületet fél év alatt helyrehoztuk, rá két évre pedig a líceum megnyitotta kapuit a diákok előtt. Iskolánkba vallási felekezettől függetlenül bárki jelentkezhet. Abban bizakodunk, hogy az a szellemiség, és tudás, amit az itt eltöltött négy év alatt kapnak a diákok, az ő,valamint az egyházmegye életében is meghatározónak bizonyul ‒ nyilatkozta a püspök.

Ezt követően az iskola igazgatóját, Kristofori Olgát Szent Márton Palástja-díjban és Pro Ecclesia Emlékéremben részesítette a püspök húsz éven át végzett kimagasló tevékenységéért.

A szentmise után az ünnepség a líceumban folytatódott. Az oktatási intézmény az eltelt 20 év alatt folyamatosan fejlődött. 2015-ben felavatták az iskola új szárnyát, majd három évvel később felépült a kollégium is. A magas szintű tudás átadásán túl az oktatók különös figyelmet fordítanak a tanulók szellemi és lelki fejlődésére egyaránt.

Kristofori Olga, a Munkácsi Szent István Líceum igazgatója elmondta, az elmúlt húsz év számos tanulsággal szolgált, lehetőséget ad arra, hogy felmérjék,  mit tettek jól vagy éppen rosszul.

 

A kezdetekkor az építkezésre koncentráltunk, hiszen nem volt tornatermünk, étkezdénk. Gondjainkat Magyarország Kormánya segítségével, valamint németországi támogatással  sikerült megoldani. A helyi magyar iskolával együttműködve dolgozunk. Az ottani diákok közül sokan nálunk folytatják tanulmányaikat. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek megismerjék a keresztény értékrendet, s aszerint éljenek. Líceumunk Szent István nevét viseli, akinek a szellemiségét, példáját követjük ‒ mondta az igazgató.

Magyarország kormánya 2011-től vállalta át az iskola fenntartásának terheit. Az ünnepségen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkár szavait az államtitkárság kárpátaljai főosztályvezetője, Bujdosó János tolmácsolta a helyszínen.

Magyarország Kormánya az összmagyarság képviseletében fontosnak ítéli a kárpátaljai magyarság hitben és tudásban való nevelését. Biztosíthatjuk Önöket, hogy nem hagyjuk magára a kárpátaljai magyarságot, és küzdünk azért, hogy az ezer éve szülőföldjén élő közösség továbbra is megmaradhasson és boldoguljon Kárpátalján ‒ fogalmazott levelében az államtitkár.

Húsz év alatt 314 végzőst bocsátott ki az intézmény. Az idei tanévet 68 diák kezdte meg. A líceum célja, hogy olyan diákokat tudjon útnak indítani, akik nem csupán tudással, hanem élettapasztalatokkal is gazdagodtak az itt eltöltött négy év alatt.

A szerző felvételei

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó