Vidám, pozitív gondolkodású, kiváló pedagógus. Bár később kezdte a hivatást, abban mára nagyszerűen érzi magát, a tanítványaival kiváló kapcsolatot épített fel. Mindene a családja, férje és kislányuk, az összes szabad idejét velük tölti. Mára a saját hobbijában is részt vállal az ötéves Emma, amire anyukája nagyon büszke. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Pavljuk Erika, a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum angol szakos és szervező tanára.
Hegedűs Csilla
– Hol nevelkedett, és hogy emlékszik vissza, milyen gyermek volt?
– Tősgyökeres beregszászi vagyok. Egy nővérem van, aki hét évvel idősebb nálam. A családban mindig ő volt a nyugodt, szófogadó gyermek, én pedig a szöges ellentéte, a folyton aktív, lázadó, izgő-mozgó gyerkőc, tehát feladtam a leckét a szüleimnek. Volt egy időszak, amikor a nővérem próbálkozott úgymond anyáskodni felettem, de ez hamar véget ért, gyorsan odanőttem, hogy mi ketten a legjobb barátnőkké váltunk.
– Hol tanult?
– A 4. számú Kossuth Lajos Középiskolában, érettségi után a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán végeztem el az angol szakot, a magiszteri fokozatot már az Ungvári Egyetemen szereztem meg. Az az igazság, hogy édesapám nagyon ügyesen, fokozatosan csöpögtette belém az angol nyelv iránti szeretetet, és Huszti Ilona angol szakos tanárnő is sokat segített nekem. Ezért amikor az érettségihez kerültem, nem volt kérdés, hogy az angolt választom.
– Pedagógus szeretett volna lenni?
– Nem. Eleinte meg sem fordult ez a fejemben. Egyszerűen csak szerettem ezt a nyelvet, és tudtam, hogy úgy akarom elsajátítani, hogy magas szinten tudjak kommunikálni bárkivel. A diploma megszerzése után nem is helyezkedtem el a pedagógusi pályán, az jóval később jött. Egy ideig a polgármesteri hivatalban dolgoztam, ám ott nem sok lehetőségem volt használni az angol nyelvet, ami engem nagyon zavart. Ezért azt a munkámat felszámoltam, a Flextronics gyárban tevékenykedtem tovább, és ott már volt szerencsém egész idő alatt csakis angolul beszélni a világ minden tájáról származó ügyfelekkel. Amikor a kislányunk betöltötte a harmadik életévét, akkor döntöttem úgy, hogy most már akkor tanítok. Jobban mondva az egyik kedves ismerősöm, aki szintén a gimiben dolgozott, ajánlotta, hogy vállaljak el néhány órát a tanintézményben, mert bizony jó a gyerekekkel foglalkozni. Kis gondolkodás után belementem, így immár harmadik éve angolt oktatok, emellett szervezőtanárként is tevékenykedem.
– Ezek szerint nem bánta meg a döntését…
– Bár kihívásnak éreztem, de egyáltalán nem, már az első hónap után éreztem, hogy nagyon jó pedagógusnak lenni. A tanári karból sok embert ismertem már korábban is, amikor odakerültem, úgy éreztem, mintha mindig is ott dolgoztam volna. Szuper a kollektíva, segítőkészek, olyan emberek, akikre bármikor, bármilyen helyzetben számíthatok, és ez oda-vissza érvényes. Szeretek a gyerekekkel foglalkozni. Nem a legkisebb korosztályt tanítom, de éppen ez a jó, hamar megtalálom velük a közös hangot. Most már osztályfőnökként is az a célom, hogy tőlem ne rettegjenek a diákok, hanem tudják, ha igénylik, számíthatnak a segítségemre, de azért a tiszteletet elvárom. Mindig fürkészem a tanítványaim tekintetét, hogy valamilyen visszajelzést kapjak saját magamnak, hogy mennyire sikerül az én tanítási stílusom. Igyekszem a tudtukra adni, ha jól megtanulják az angol nyelvet, akár csak nekem, nekik is számos pozitív élményük származhat ebből.
– Türelmes?
– Ez érdekes, mert amikor úgy gondolom, hogy most simán meg tudom tartani a hidegvéremet, éppen akkor nem sikerül, de ez soha nem az iskolában, és soha nem a gyerekekkel van. Eddig még egyszer sem hoztak ki a tanítványaim a sodromból.
– Belefér az önök munkájába a halogatás?
– Nem igazán. Van, hogy nem azonnal javítok ki egy dolgozatot, a pontosság kulcskérdés e tekintetben. A civil életben is pontos vagyok, soha nem kések, nem váratok meg senkit.
– Mint kiderült, sok helyen megfordult, példának vehetjük a munkahelyeket, s ezáltal sok emberrel is találkozott. Jó emberismerőnek tartja magát?
– Nem. Én mindenkiben a jót látom, ezért sok esetben nem veszem észre, mi is rejlik az ember mögött valójában. Ennek ellenére eddig még nem ért sok csalódás, ami szerencse, mert én mindent nagyon a szívemre veszek. Ha megbántanak, képes vagyok napokon, sőt, heteken keresztül emészteni magam, viszont nem vagyok haragtartó, nem szeretem a feszültséget, a konfliktushelyzeteket is kerülöm.
– Említette a kislányát, tehát időközben megházasodott. Mikor ment férjhez, és hol ismerkedett meg a párjával?
– Mint ahogy említettem, három évig a polgármesteri hivatalban dolgoztam, ott ismerkedtem meg a férjemmel. Jó ideig szigorúan csak kollegiális kapcsolatban voltunk, bár jó barátok. Komolyan udvarolni viszont már csak akkor kezdett, amikor átmentem a Flextronicsba. Mint minden fiatal pár esetében, kávézgatással kezdődtek a randik, majd két év udvarlás után megkérte a kezem. Ennek lassan már tíz éve.
– Mikor született meg a kislányuk?
– Emmácskánk augusztusban töltötte be az ötödik életévét. Tündéri kislány, mondják, hogy inkább apja lánya, ami így is van, de a göndör hajtincseivel határozottan rám hasonlít. Amióta ő van nekünk, a lehető legszínesebb az életünk, végtelenül aranyos, kedves gyermek.
– Vannak külön apás, és külön anyás programok Emmával?
– Természetesen, és ő ezeket nagyon szereti, és nem meglepő módon neki inkább az apás programok a kedvencei, ugyanis apával sokat kirándulnak, a hegyen gesztenyét gyűjtenek, ellátogatnak a lovardába. Sőt, újabban a heti bevásárlás is az ő közös programjuk, előszeretettel megy a csarnokba zöldségeket válogatni a vasárnapi húsleveshez. Mi pedig együtt végezzük a háztartási feladatokat, de persze a jó ki séták sem maradhatnak el, és a sütés-főzés a konyhában.
– Mi az, ami kikapcsolja? Olyan hobbi, ami csak az öné.
– Imádok sütni-főzni, s vannak ételek, melyeket a kislányom nélkül egyszerűen nem készíthetek el: ez a palacsinta, és a pizza, amiről a kukorica soha nem hiányozhat. Emellett a dekorálás az, ami engem teljesen kikapcsol. Minden egyes ünnepre, és évszakra szeretem elkészíteni a dekorációt a lakásba. Már hetekkel karácsony előtt hozzálátok az asztaldísz, a kopogtató elkészítéséhez, most, ősszel is készülnek szép ikebanák, természetes alapanyagokból. Ezek a dolgok nekem hatalmas örömet tudnak szerezni, úgy érzem magam, mintha egy hétig pihentem volna a tengerparton. Az pedig még inkább boldoggá tesz, hogy most már segítségem is van, Emmácska személyében. Úgy látom örökölte tőlem a szépérzéket, a kézügyességet, őt is érdekli a sok szép dolog, amit együtt elkészítünk.
– Szereti a meglepetéseket?
– Igen, nagyon. Életem eddigi legnagyobb meglepetése a lánykérés volt. Ez a születésnapomon történt, semmire sem gyanakodtam, a nővérem és a párom olyan szinten félrevezetett, hogy azt valóban nevezhetjük felejthetetlen meglepetésnek.
– Szoktak család-barát programokat szervezni?
– Persze, de erre sajnos nem sokszor van lehetőség, nehéz az egyeztetés, és ha mégis sikerül, az spontán, mindenféle előtervezés nélkül. Ha tehetjük, mi hárman is szoktunk kirándulni a hegyekbe, a szép Kárpátokba. Az idén nem nyaraltunk, mert költöztünk, az pedig tudjuk, hogy mivel jár, de így is egy nagyon szép nyár áll mögöttünk. Mára szépen, otthonosan rendeztük be a lakásunkat, a ház mögött egy hatalmas kert van, ahol sok időt töltünk. Úgy hiszem, kellemes ősz elé is nézünk, ami egyébként a kedvenc évszakom, s sok szép ikebanához való kelléket tudunk még összegyűjteni.
