Az aradi vértanúkra emlékeztek Nagyszőlősön

Kárpátalja magyarsága hagyományosan Nagyszőlősön, báró Perényi Zsigmond, Ugocsa vármegye mártírhalált halt főispánjának a szobránál tartotta központi megemlékezését az 1848–49-es forradalom és szabadságharc vértanúiról.

A rendezvény ünnepi szónoka, Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja Perényi Zsigmondra emlékezve kiemelte, hogy a főispán “a magyar nyelv hivatalossá tételének, a magyar ifjúság nemzeti szellemű nevelésének, a közigazgatás modernizálásának és a teljes magyar politikai rendszer reformjának, a mezőgazdaság fejlesztésének élharcosa volt”, olyan reformpolitikus, akire méltán büszke az anyaországi és a külhoni magyarság. Perényi Zsigmond “nem született forradalmárnak, mégsem hátrált meg, hanem vállalta a küzdelmet, és vállalta a felelős kiállást a haza javáért, a magyar szabadságért. Soha nem tagadta meg nemzetét és a szabadság ügyét, amiért október 24-én Pesten harmadmagával kivégezték, tette hozzá. “Meghalt, mert hazáját életénél jobban szerette” – idézte végezetül mottóként Perényi Fiumei úti temetőben található sírjának feliratát a diplomata.

Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke rámutatott, hogy a magyar nép szabadságszerető, amit történelme során többször is bizonyított. “Ma Magyarország, nemzeti kormányával az élén küzd a keresztény Európáért, küzd a nemzetek Európájáért, küzd országának szuverenitásáért az unión belül. Küzd és dolgozik a nemzet határrevízió nélküli egyesítésért.”

Barta József köszönetet mondott a magyar népnek és a kormánynak az elmúlt években a kárpátaljai magyaroknak nyújtott politikai, gazdasági, kulturális, szociális és karitatív támogatásért. Végezetül arra szólította fel a kárpátaljai magyarokat, hogy küzdjenek emberi és kisebbségi jogaikért, azért, hogy “anyanyelven tanulhassunk és taníthassunk.”

Az emlékünnepséget a helyi Perényi Zsigmond Középiskola diákjainak zenés-irodalmi összeállítása zárta.

Forrás:
MTI/KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó