Rendesen felkavarta a politikai állóvizet Észtország államfőjének azon kijelentése, miszerint ő arra biztatja országa üzletembereit, fejlesszék az Ukrajnával folytatott kereskedelmet, ám semmiképp se fektessenek be az országban, ugyanis itt nincs biztonságban a pénzük.
Bujdosó Ivett
Most a sajtó erre is rátett egy lapáttal. Híre ment ugyanis, hogy a svédek által létrehozott Scania Ukraine vállalattól az ukrajnai bíróság segítségével két ukrán terjesztőcég több mint 10 millió dollárt szeretne bevasalni. A történet szélhámosságra ad gyanút.
A Proszkán ukrán terjesztőcég nagy adósságba keveredett, a csőd szélére került. Az illetékes ukrajnai hatóságok megindították a felszámolási eljárást. Szinte természetes, hogy ilyen esetben nem sokan hajlandók nagyobb összegű üzletet kötni a felszámolás alatt álló céggel. Így határozott a svéd vállalat is, megszüntette az üzleti kapcsolatot a Proszkánnal.
Az ukrán cég azzal a panasszal fordult a bírósághoz, hogy az üzleti kapcsolat beszüntetése folytán vállalatuk 6 millió dollár, azaz több mint 164 millió hrivnya haszontól esett el.
A „független” ukrajnai taláros testület egyike első fokon igazat is adott a furcsa keresetnek. Most a fellebbviteli bíróság foglalkozik az üggyel.
Egy másik ukrán cég, a Zsuravlina, szintén a bíróság segítségével próbálja behajtani a svéd cégen azt a 4,6 millió dollárt, amit azért veszített el, mert a svédek rájöttek, hogy ukrán partnerük az eredeti svéd alkatrészek helyett kontár módon legyártott hamis alkatrészekkel üzletel. Ezek után felbontották az ukrán céggel a szerződést, és immár több mint 9 éve járnak emiatt a bíróságra.
Most már minden bizonnyal többen elhiszik, hogy nem tévedett az észt államfő.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.