A beregi táj szerelmese hazatért ● Kárpáti Igaz Szó

Emléktáblát avattak Garanyi József születésének századik évfordulója alkalmából

Bátyúban a művészeti iskola falán kapott helyet a település szülöttje, Garanyi József festőművész emléktáblája. A domborművet a Beregszászért Alapítvány adományozta a közösségnek.

Hegedűs Csilla (Bátyú)

Az ünnepségen Szabó István, a Bátyúi Művészeti Iskola igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Hájas István emlékezett a mesterre.

– Az életrajzát elolvasva elmondható, hogy sok mindent lehet tanulni Garanyi József életútjából. Sokoldalú művész volt: olajfestményeket, pasztellt, akvarellt és grafikákat készített. Mindegyikben maradandót alkotott, s ez igazi művészre vall. Alázatot is lehet tőle tanulni, főleg azért, mert munka után plakátokat festett, ami nem biztos, hogy lelkesítette, mégis alázattal végezte a monoton munkát, és még sokáig lehetne sorolni mindazt, amit alázattal csinált – jegyezte meg a festőművész, majd Garanyi József kitartását és munkatempóját is méltatta.

Galambos Gabriella, a bátyúi önkormányzat helyettes vezetője elmondta, büszkék arra, hogy községükhöz több híres ember neve is kötődik, többek között Garanyi Józsefé. Kifejtette, a mai, rohanó világban még fontosabb az értékek megőrzése, és a híres emberek példaértékű munkásságának az ismertetése. Ezért nagy öröm, hogy Bátyú egy újabb emlékjellel gyarapodott.

Békésiné dr. Lukács Angéla, a beregszászi konzulátus konzulja megjegyezte, száz évre emlékezünk ma vissza, hiszen a híres festő 1921-ben látta meg a napvilágot itt, Bátyúban.

–A Jó Istentől kapta azt a talentumot, amivel vezetni tudta az ecsetet. A beregi táj az ő képei által lett ismert a nagyvilágban – mondta a diplomata.

Séra Viktória az önkormányzat nevében fejtzette ki gondolatait. Bimba Csilla, a KMKSZ bátyúi alapszervezetének elnöke szintén méltatta Garanyi József munkásságát.

Az avatóünnepségen felolvasták Dalmay Árpád, a Beregszászért Alapítvány kuratóriumi elnökének üdvözlő levelét. Ebben Dalmay Árpád kihangsúlyozza, történelmünk, irodalmi és művészeti múltunk ismerete nemcsak a magyarok számára fontos, hanem az itt élő más nemzetiségek számára is. „Bízom benne, hogy az ő elismerésüket, tiszteletüket is kiváltják ezek az emlékjelek, hozzánk hasonlóan büszkeséget éreznek múltunk, emlékeink iránt, s ez is hozzájárul a különböző nemzetiségű polgárok békés együttéléséhez, egymás kölcsönös tiszteletéhez… Garanyi Józsefnek ezt az emléktábláját születése századik évfordulóján nem tudtuk felavatni, viszont ma, a Magyar Festészet Napján méltó időpontban és méltó körülmények között kerül fel az emléktábla a művészeti iskola falára”.

Garanyi József emléktábláját Szabó István és Galambos Gabriella leplezte le. Kacsó Géza, a helyi református lelkész Isten áldását kérte a táblára. Elmondta, a művészi tehetség nem magunktól van, hanem Isten ajándéka, nekünk egy a feladatunk, hogy a kapott talentummal jól gazdálkodjunk. Garanyi József jól gazdálkodott ezzel a talentummal…

Az ünnepségen a Csalogány együttes galgamenti és somogyi népdalokat adott elő, Kosztyu Fanni elszavalta Reményik Sándor A teremtés hat napja előtt című költeményét. Ezt követően a résztvevők megtekinthették a művészeti iskolában kiállított Garanyi-alkotásokat.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó